Az Eucharisztia ünneplése 12.

„A dicséret sajátságos tárgyaként az élő és éltető kenyér tárul elénk.” A szentségi Krisztus nemcsak pásztorunk, aki zöldellő mezőkön terelget minket, és nem csupán vezérünk, aki az üdvösség útjain vándorol velünk, hanem ő a mindennapi élő és éltető kenyerünk.

A János evangéliumában olvasható eucharisztikus beszédben Jézus isteni jellel igazolt elismeréséről folyik a vita, amelynek során Jézus a vele vitázók mannaérvére fűzi fel válaszát.

Jézus több mint Mózes, aki kivezette népét a rabságból, és több mint a manna, amelyet Isten adott az egekből, valamint több mint a Törvény – Izrael e három éltető sarokköve. Nem az a csoda, hogy Isten mannát adott az égből, hanem az, hogy igazán – nem csupán biológiai, hanem el nem múló, Istennel egyesült – élő kenyeret adott a mennyből: Jézus Krisztust. Ő nem mennyiségi, hanem a minőségi kenyér (MTörv 8,3).

Jézus személyében – áldozati önátadásában – beteljesedik az ember bölcsesség- és boldogságkeresése, amelyet a Törvény nem tud kielégíteni, ahogyan a manna is csak ideiglenes táplálék volt, amely után az ember ismét megéhezett (Jn 6,34.48–49.58).

Kétségtelen, hogy a János evangéliumában található eucharisztikus beszéd már magán viseli a jézusi tanítás liturgikus-szentségi megértését és gyakorlatát, amely révén az Egyház valóságosan részesül Jézus életéből, de misztikusan egyesül is vele. Aquinói Szent Tamás szerint az élet, amelyről a mi Urunk, Jézus Krisztus beszél (Jn 6,52),a kegyelemből megélt lelki élet. A szent Eucharisztia pedig a kegyelem leggazdagabb forrása, minthogy ez a szentség maga Krisztus, akitől az ember megkapja az örök élethez szükséges isteni kegyelmet (ST III.q79a1).

Magyar Kurír