Azt nézte, mit lehet megvalósítani – Bajzák M. Eszter nővér gyászmiséje a Szent István-bazilikában

Megszentelt élet – 2022. január 22., szombat | 19:25

A Szent István-bazilikában szentmisét mutattak be Bajzák M. Eszter, a Boldogasszony Iskolanővérek tagja lelki üdvéért január 22-én. A rendszerváltás után a magyar katolikus közoktatás rendszerének felépítésében oroszlánrészt vállaló nővér életének 76., szerzetesi életének 50. évében hunyt el tavaly december 27-én. Temetése január 18-án volt a rákoskeresztúri Új köztemetőben.

A szentmisét Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be, aki korábban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkáraként szoros munkakapcsolatban volt a katolikus közoktatás alapvető háttérintézményét, a Katolikus Pedagógiai Intézetet (KaPI) – korábbi nevén Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) – felépítő és irányító Eszter nővérrel. Koncelebrált Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke és Udvardy György veszprémi érsek, a testület elnökhelyettese, valamint több paptestvér. A szertartást online is lehetett követni, sok katolikus pedagógus utólag tudta ezt megtenni, hiszen a szentmisével egyidőben zajlottak a középiskolai felvételik.

Szentbeszédében Mohos Gábor rámutatott, Bajzák Eszter nővérre visszaemlékezve egy gazdag életutat láthatunk magunk előtt, sok-sok gyümölccsel: egyrészt intézmények ezek, másrészt diákok, akiket tanított vagy akiknek az igazgatója volt.

A püspök három dolgot emelt ki az elhunyt örökségéből. Legelőször is, hogy Eszter nővér mindig azt nézte, mi az, amit meg lehet valósítani. Amikor szerzetesi hivatását kapta és a tanári hivatással együtt ezt választotta, olyan világ volt, amelyben egyesek azzal számoltak, hogy az egyházak néhány évtizeden belül megszűnnek. Igencsak korlátozott lehetőségek voltak nyitottak akár egy szerzetes, akár egy egyszerű hívő számára, Eszter nővér mégsem azt nézte, mi az, amit nem lehet tenni, hanem azt, hogy mi az, amit meg lehet valósítani.

Megtapasztalta, hogy a gondviselő Isten a történelem irányítója, aki idővel olyan lehetőségeket ad, amelyek korábban lehetetlennek tűntek. Eszter nővér esetében ez főként 1990-től valósult meg, hiszen akkor széles pálya nyílt számára is azzal, hogy az Egyház átvehetett iskolákat. Az újrainduló katolikus közoktatás szakmai felügyeletének és támogató rendszerének megszervezésében olyan tágas tevékenységi tere lehetett, amit szerzetesi és tanári pályájának kezdetén senki, ő maga sem képzelhetett el.

A második öröksége maga a KaPI, az intézmény, amelyet munkatársaival ő maga hozott létre. Ezzel arra tanít minket, hogy mennyire fontosak minden egyes személy talentumai, hiszen az egész közösség számára tud értékeket továbbadni.

Eszter nővér harmadik, de talán legfontosabb öröksége az, amit élete végén lehetett a legjobban megtapasztalni, amikor a Jóisten megengedte, hogy a sok-sok képességét elvegye tőle a betegség. Ekkor az Oltáriszentség, a szentáldozás vált nagyon fontossá a számára. Egész életében a Jézus Krisztussal való szoros kapcsolatából fakadó tettek voltak a meghatározók, de ekkor mutatkozott meg az, hogy mi az az egyetlen, amiből élünk, ha minden más megszűnik.

Eszter nővér hitünk szerint már találkozott Mesterünkkel, s hisszük, hogy az a kapcsolat, ami bennünket a földön összekötött, nem szűnik meg ezután sem, csak átalakul – mondta Mohos Gábor. Hozzátette: most már kérhetjük Eszter nővér közbenjárását, imádkozhatunk hozzá, de imádkozzunk érte is, hogy Isten vezesse őt az örök Otthonba.

A szertartás végén Lobmayer M. Judit nővér, korábbi tartományfőnök köszöntötte az egybegyűlteket a betegség miatt kényszerűen távolmaradó Ivanics M. Andrea tartományfőnök megbízásából és a Boldogasszony Iskolanővérek nevében.

A temetésen már megkezdett visszaemlékezések sorát a rend részéről Gazdag M. Gemma nővér folytatta, aki Eszter nővért osztályfőnökként és prefektaként, majd rendtársként is megismerhette. Gemma nővér egy János evangéliumából vett idézettel kezdte visszaemlékezését: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” Ezeket a szavakat először Eszter nővér örökfogadalom-tételekor hallotta 1979 júliusában, amikor ő maga elsős gimnazista volt a debreceni Svetitsben. Gemma nővér sokféle szerepkörben megismerhette rendtársát, Eszter nővér öt osztálynak volt osztályfőnöke, tanított magyar irodalmat, németet, hittant és filozófiát a Svetitsben és a budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumban, volt igazgatóhelyettes, majd igazgató, felelős a magyar katolikus közoktatásért. Ám a legtöbbet nem kiváló magyaróráival, kommunikatív németóráival vagy nagyon jó szervezőkészségével adta, hanem azokkal az odafigyelő beszélgetésekkel, amelyeket Gemma nővér gimnazistaként és nővértársként is megtapasztalhatott.

Egykori tanítványainak sorsát Eszter nővér a rendszeres osztálytalálkozók révén is szívén viselte, ezek az alkalmak, melyeken egy idő után a férjek is részt vettek, valóságos lelki műhelyekké váltak. Igazgatóként is fontosnak tartotta sok feladata mellett kollégái lelki és szakmai továbbképzését, és a szülőket is megszólította, például a közös szentmisék előtti szentírásolvasással. Finoman, szemérmesen élte rendtársai előtt iskolanővéri életét, nem használt nagy szavakat, mégis érezték, hogy istenkapcsolata a legfontosabb a számára. Ez a szépen megélt hit hozzájárult ahhoz, hogy tanítványaiból szerzetesek, sokgyermekes anyák, hivatásukat munkájukban megtaláló emberek lettek.

Élete utolsó szakaszában élte meg legfőbb igenjét, amikor elfogadta a szenvedés keresztjét, szellemi, majd testi erejének fogyását. Valahányszor meglátogatták betegágyánál a nővértársak, családtagok, felragyogott a szeme, nagy örömmel köszöntötte őket: „Hát te vagy itt?” Ám a szentségi Jézust még nagyobb örömmel fogadta. Beteljesedett az örökfogadalmi mondata: Jézus növekedett benne, és az ő végső kicsinységében lett teljessé az élete.

Eszter nővér vezetőként két intézmény életében alkotott maradandót: az egyik a Patrona Hungariae Iskolaközpont, a másik a Katolikus Pedagógiai Intézet. A Patrona igazgatóját, Rubovszky Ritát koronavírus-fertőzés akadályozta abban, hogy jelen legyen a gyászmisén, és beszédet mondhasson. Helyette az iskola Szőnyiné Lobmayer Margit vezényelte kórusa emlékezett meg zenei szolgálatával a muzsikát nagyon szerető Eszter nővérről.

A KaPI részéről az a Barcsák Marianna emlékezett vissza Eszter nővérre, aki legközelebbi munkatársaként tizennyolc évig lehetett részese munkásságának. A pedagógiai intézet jelenlegi vezetője elmondta: a ma már több száz pedagógust foglalkoztató szervezet a kezdet kezdetekor, 1998-ban csupán kétszemélyes volt, Eszter nővér mellett az MKPK oktatási osztályáról érkezett még egy kolléganő. Ez a kolléga Barcsák Marianna volt, aki az évek során megtapasztalhatta, miként tart ki a határozott víziókkal rendelkező főnöke szelíd konoksággal szakmai elképzelései mellett. Látta megszületni, felnőni a katolikus iskolarendszert, amelynek létrehozásakor kitaposatlan úton jártak, és Eszter nővér helyezte ki az útjelzőket.

Bajzák Eszter volt az, aki kiépítette a tantárgygondozói és továbbképzési rendszert, akinek az irányításával létrejött a katolikus kerettanterv. Hoffmann Rózsával együtt olyan komplex intézményfelügyeleti rendszert hozott létre, amelyre később az állami közoktatás is példaként tekinthetett. Közreműködött a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a pedagógus szakvizsgára felkészítő képzés létrejöttében; a KaPI emelt szintű vizsgaközponttá vált a vezetése alatt.

Sokan csak a határozott, olykor szigorú vezetőt látták benne, de a kollégái megtapasztalhatták a másik, vidámabb arcát is a sok együtt töltött pillanatnak köszönhetően – emlékezett vissza Barcsák Marianna. Felidézte a közös önfeledt játékokat, vagy például azt, amikor egy tanulmányi kiránduláson kétszer ebédeltek, mert két helyen is készültek a fogadásukra.

Amikor a pedagógiai intézetet – annak „nagykorúvá” válásakor – tizennyolc év után Eszter nővér elhagyta, és nyugdíjba vonult, akkor sem szűnt meg munkatársaira óvó, imádságos szeretettel gondolni – hangsúlyozta utóda.

A szentmise záróéneke a 119. zsoltár soraira épült: Suscipe me Domine... Fogadj el engem ígéreted szerint, akkor élni fogok! Ez volt az az ének, amelyre a fiatal Eszter nővér letette örökfogadalmát.

A szertartás a Szent István-bazilika Facebook-oldalán visszanézhető.

Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér 1946. július 7-én született Tiszabercelen, szülei pedagógusok voltak. Általános iskolába szülőfalujában és Petneházán járt. Ezután Nyíregyházán kezdte meg a gimnáziumot, de a harmadik és negyedik osztályt már a Svetits Katolikus Gimnáziumban végezte Debrecenben. Ezután egy évig a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában folytatott tanulmányokat, de közben egyre sürgetőbben érezte lelkében Isten neki szóló meghívását a szerzetesi életre.

1965-ben kérte felvételét a rendbe, és zenei tanulmányait megszakítva felvételizett az ELTE magyar–német szakára. A tanári diploma megszerzése után kezdte meg a noviciátust, 1972-ben tett első, 1979-ben örökfogadalmat.

Közben 1971-től tíz éven át volt a Svetits Gimnázium tanára, 1981-től pedig a budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumban folytatta oktató-nevelő tevékenységét, ahol 1982-től igazgatóhelyettes volt, 1989 és 2003 között pedig a gimnázium igazgatója. Az ő vezetése alatt bővült az intézmény hatosztályos általános iskolával és a magas szintű művészeti képzést nyújtó zeneiskolával, és vezették be a középiskolásoknak a hatosztályos gimnáziumi tanítási rendet. 2000-től szintén az ő vezetése alatt lett az intézmény a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola gyakorlóiskolája. Elkötelezetten végezte pedagógusi munkáját, az iskola fejlesztésében és a szervezésben elért eredményeit a Ferencvárosi Önkormányzat is méltányolta, amikor a szülők kezdeményezésére 2003. október 3-án a Ferencvárosért emlékéremmel tüntette ki.

Eszter nővér szerteágazó szakmai és közéleti tevékenységet folytatott. 1986-tól volt érettségi vizsgaelnök, 1993-ban a Nemzeti Alaptanterv bírálatával, szakmai anyagok és a közoktatási törvény, illetve rendeletek módosításának véleményezésével bízták meg, 2003-tól közép- és emelt szintű érettségik vizsgaelnökeként, javító- és szóbeli vizsgáztatóként, közoktatási szakértőként (szakterületei: szaktárgyi oktatás, pedagógiai értékelés, tanügyigazgatás) is tevékenykedett. Eközben 1999-től az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Közoktatás-politikai Tanácsának nem állami intézményfenntartók oldaláról kinevezett tagja, 2005-től az OKM Alapkezelő Igazgatósága civil szervezetek pályázatait bíráló bizottságának tagja volt. 2006-tól részt vett a Regionális Közoktatási Egyeztető Fórum munkájában az egyházi intézmények képviseletében, valamint a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alelnöke is volt.

Az 1997-ben az MKPK alapította Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) vezetésére 1998-ban kapta meg a főpásztori kinevezést. A KPSZTI vezetőjeként nevéhez fűződik a tantárgygondozói és továbbképzési rendszer kialakítása, 2001–2002-ben Hoffmann Rózsa vezetésével a komplex intézményellenőrzési és -értékelési program kidolgozása, majd bevezetése a katolikus köznevelési intézményekben, továbbá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karával közösen a pedagógus-szakvizsgára felkészítő képzés összeállítása.

2003-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Paedagogia Christiana díjjal tüntette ki a katolikus oktatásügy érdekében kifejtett kitartó és eredményes munkásságáért, ezen teljesítményéért a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány 2009-ben Trefort Ágoston közoktatási díjban részesítette. 2011-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatát kapta meg „a közoktatás területén végzett több évtizedes munkája, szakmai-közéleti és vezetői tevékenysége elismeréseként”. Végül 2016-ban, mikor a KPSZTI éléről nyugdíjba vonult, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia legmagasabb elismerését, a Pro Ecclesia Hungariae díjat is elnyerte azért a szolgálatért, melyet élete folyamán az Egyház és a katolikus oktatásügy érdekében végzett.

Nyugdíjas éveit a budapesti közösségben töltötte. Gondos és színvonalas munkával németről magyarra fordította a Boldogasszony Iskolanővérek rendalapítójának, Boldog Jézusról nevezett M. Terézia Gerhardingernek a boldoggáavatási eljárása során született életrajzait. A betegséget és fájdalmat mindvégig türelemmel fogadta, 2021. december 27-én, nővértársai körében adta vissza lelkét Teremtőjének.

Forrás: Boldogasszony Iskolanővérek

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria