Bemutatjuk Egyházunk új szentjeit – Devasahayam Lázár vértanú, az első indiai világi szent

Élete és művei

Devasahayam Lázár Pillai 1712. április 12-én született egy kis faluban, Nattalamban, Travancore királyság legdélibb régiójában, tipikus hindu családban. Nilamnak (amit Nilakandannak is mondtak) nevezték el. Az uralkodó Nair kaszthoz tartozott, ezért a Pillai név is megillette. Mivel magas kasztba tartozott, nevelők nevelték és magas szinten kitanították. Kasztjának tagjai katonaként szolgálták a királyt, ifjúkorában Nilakandan hagyományos harcművészetekkel is megismerkedett, miközben sok nyelvet is megtanult.

A király szolgálatában kezdődött katonai karrierje. Ezt követően Padmanabha­puramban a Nilakandaswamy-templom tisztviselője lett. Magas intelligenciájának és képességeinek köszönhetően hamar kinevezték a királyi palota magas rangú tisztjévé, a királyság minisztere és a királyi palota kincstárának és pénzügyeinek hivatalnoka lett. Hagyománytisztelő hindu volt, mindig hűségesen szolgálta az isteneket és megtartotta a hindu vallási szokásokat.

1741-ben a holland hadsereg ki akarta terjeszteni befolyását a Travancore királyság partjaira Dél-Indiában, Malabárnál. A hollandok ezért úgy döntöttek, megtámadják Travancore királyságát. Hosszú háborúskodás kezdődött, végül Colchel kikötőjénél Marthandavarma király legyőzte a holland sereget. A háború végén sok holland hadifoglyot ejtettet, köztük Eustache de Lannoy kapitányt, aki hívő katolikus volt. Marthandavarma, Travancore királya szerette volna kiterjeszteni birodalmát Travancore északi részére is, és mivel tudta, hogy a holland De Lannoy kapitány jó katonai stratéga és kiváló harcos, besorozta a seregébe, kinevezte tábornoknak. De Lannoyt azzal bízta meg, hogy modernizálja a hadsereget és építsen olyan erődöket, mint Udayagiri. Nilakandan, a palota tisztviselője, a királyság pénzügyeiért felelős miniszter mély barátságot kötött a holland kapitánnyal. Ez időben családjában sok tragédia történt, szenvedéseiről beszélt De Lannoy tábornoknak, aki úgy próbálta vigasztalni, hogy bibliai történeteket osztott meg vele Jóbról, az igaz emberről, aki sokat szenvedett. Nilakandan egyre jobban érezte, hogy vonzza a kereszténység és kifejezte égő vágyát Jézus iránt, szeretett volna kereszténnyé válni.

Marthandavarma király ellenezte a kereszténységre való áttérést, különösen a felsőbb osztályokhoz tartozók esetében. Üldözte a keresztényeket, hogy ezzel is akadályozza a megtéréseket. De Lannoy, aki jól tudta, milyen szörnyű következményekkel jár, ha valaki az evangéliumot kezdi el követni, kezdetben nem nagyon akart segíteni barátjának a keresztény hitre térésben, de később, látva annak kitartását, úgy döntött, hogy elküldi őt Giovanni Battista Buttari jezsuita misszionáriushoz, aki a Travancore királyság területén kívül, Vadakkankulamban szolgált papként – hogy ne váltsa ki ezzel Travancore királyának ellenérzését.

Buttari atya 1745. május 14-én megkeresztelte Nilakandant, akinek új neve a bibliai Lázár megfelelője, Devasahayam lett – amely azt jelenti, Isten segítsége. Devasahayam a keresztelő után boldogságában óriási evangelizációs munkába kezdett, hogy terjessze a Jézus Krisztusban való hitet. Felesége, Bargaviyamma is megkeresztelkedett, új neve Gnanappoo, a Teréz megfelelője lett.

A miniszter megtérését a királyságban árulásnak tekintették és féltek, hogy megingatja a hindu állam stabilitását. A brahminok, a legfelsőbb kaszt tagjai kezdték hamis vádakkal illetni őt a királynál. Nagyon feldühítette a palota tisztviselőit, hogy Devasahayam nem tiszteli a hindu isteneket, nem vesz részt a hagyományos vallási ünnepeken. Nem tűrték azt sem, hogy a népek egyenlőségéről, a kasztrendszeren való felülemelkedésről, az érinthetetlenekkel való barátságról beszél, ami tilos volt a felsőbb kasztok tagjai számára. Megvádolták még azzal is, hogy a királyság tulajdonában lévő faanyaggal segíti a keresztényeket és különösen Buttari jezsuita atyát, hogy új templomot építsenek Vadakkankulamban.

A palota vezető tisztviselőinek kérésére a király végül elrendelte Devasahayam letartóztatását: 1749. február 23-án börtönbe vetették. Az uralkodó kérte tőle, hogy a büntetés elkerülése érdekében hagyja el új hitét, tartsa be a kasztrendszer szabályait, azonban erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, Devasahayam szilárdan kitartott új hite mellett, nem mondott le Jézus Krisztusról. Hiába próbálták számos alkalommal meggyőzni, a király ezért elrendelte nyilvános megkínzását, figyelmeztetésül azok számára, akik át akarnának térni a katolikus hitre. Sok keresztény szenvedett el üldöztetést abban az időben, és Devasahayam példája nyomán sokan közülük kitartottak, csak kevesen tagadták meg hitüket. Voltak, akik elhagyták a királyság területét.

Devasahayamnak válogatott kínzásokban volt része a palota tisztjei és katonái részéről is, körbevitték a birodalom területén, megszégyenítették, csúfot űztek belőle. Megalázó módon felültették egy bölényre és nevetséges virágkoszorúkat nyújtottak oda neki. Rendszeresen nyilvánosan megbotozták tüskés botokkal, sebeibe őrölt csípős paprikát tettek, hogy ezzel is növeljék fájdalmát és szenvedéseit. Csípős rovarok közé ültették, összeláncolt kézzel és lábbal kellett a tűző napon órákon át gyalogolnia. Puliyoorkurichy sziklájánál a katonák megtagadták a szomjazó embertől, hogy igyon egy korty vizet. Imádkozva borult térdre a sziklára, amelyből akkor víz fakadt, ezzel csillapította szomját.

Devasahayamot ezután egy Peruvilai nevű helyre vitték, ahol átadták kínzóinak. Szorosan egy fához kötözték, nem tudott leülni sem. Hét hónapon át volt kikötözve, a tűző napon, esőben és szélben, éhezve. Boldogan vállalta a kínszenvedéseket hitéért, felajánlotta azokat Isten dicsőségére. Jézusban való hite egy pillanatra sem ingott meg a sok szenvedés közepette, végig imádkozott, elmélkedett, böjtölt. Peruvilaiban egyre nagyobb tömeg gyűlt köré nap mint nap, hogy az áldását és az imáit kérjék. A katonák is egyre kedvesebbek voltak vele, míg végül azt sugallták neki, hogy szökjön meg börtönéből.

Amikor a király és tisztviselői ezt megtudták, úgy érezték, vereséget szenvedtek, nem tudták rábírni Devasahayamot elhatározása megváltoztatására, és a birodalom keleti részére vitették, Aralvaimozhy közelében egy titkos börtönbe, nehogy még több ember térjen hatására a keresztény hitre. A kínzások ott is folytatódtak, mindennaposak voltak, és a szenvedések, a láncok, az éhezés miatt Devasahayam egészsége végül megromlott.

1752. január 14-én őrzői azt a különleges parancsot kapták a királytól, hogy titokban öljék meg. Éjfél előtt felébresztették, és mivel járni már nem tudott, a katonák a vállukon vitték Aralvaimozhy erdejébe, egy dombra. Kérte tőlük, hogy imádkozhasson a halála előtt. Letérdelt, imájában teljesen az Úrra bízta magát, majd azt mondta a katonáknak, teljesítsék kötelességüket. A katonák engedelmeskedtek parancsnokaiknak. Háromszor lőttek rá, Devasahayam esés közben azt kiáltotta: „Jézus, üdvözíts engem!” Még kétszer meglőtték, hogy biztosan meghaljon. Hóhérai ezután a testét ott hagyták az erdőben, hogy a vadállatok megegyék és eltüntessék a nyomokat. Öt nappal később a környéken lakó katolikusok tudomást szereztek meggyilkolásáról, összeszedték maradványait és eltemették a Tamilnadu államban található kottari Xavéri Szent Ferenc-templomban, amely ma a kottari egyházmegye székesegyháza.

A boldoggá avatás

Isten szolgája Devasahayam vértanúságának híre széles körben elterjedt Indiában, és elkezdődött boldoggáavatási eljárása. Az egyházmegyei szakasz mártíriumának helyén, a kottari püspöki bíróságon zajlott 2006 és 2008 között. XVI. Benedek pápa 2012. június 28-án adott engedélyt a vértanúságról szóló dekrétum kibocsátására, és 2012. december 2-án a nép tömeges részvételével boldoggá avatták Devasahayamot Nagercoil városában, a kottari egyházmegyében.

A szentté avatás

2015-ben szintén a kottari egyházmegyében zajlott a közbenjárására történt feltételezett csoda vizsgálata. 2019. február 28-án az orvosi bizottság egyhangúan elismerte a csodát: egy magzat, akinek leállt a szívverése, orvosilag megmagyarázhatatlan módon életre kelt édesanyja méhében. 2019. december 5-én a Szentek Ügyeinek Kongregációja teológiai bizottsága, majd 2020. február 18-án a bíborosok és a püspökök is pozitív véleményt nyilvánítottak. Ferenc pápa 2020. február 21-én jóváhagyta a csoda elismeréséről szóló dekrétum közzétételét.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Causesanti.it

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír