Bemutatjuk Egyházunk új szentjeit – Luigi Maria Palazzolo, az árvák védelmezője

Kitekintő – 2022. július 3., vasárnap | 14:00

Ferenc pápa május 15-én tíz boldogot avatott szentté Rómában, a Szent Péter téren. Az elkövetkező hetekben közzétesszük a Szentek Ügyeinek Kongregációja által közölt életrajzukat. A bergamói Szegény Nővérek kongregációjának alapítója, Palazzolo atya az evangéliumi szegénységre kapott meghívást és az árvák befogadójává, nevelőjévé vált.

Élete és művei

Luigi Maria Palazzolo 1827. december 10-én született Bergamóban Ottavio Palazzolo és Teresa Antoine gyermekeként, akik a nagy területet felölelő és népes Szent Sándor-plébániához tartoztak. Kilenc gyermek közül utolsónak jött világra, a testvérei sorban meghaltak. Édesanyja bölcs és szeretetteljes nevelő volt, akit papok is segítettek a nevelésben. Még serdülő volt, amikor egy idős és figyelmes plébániai szolgáló minden héten elvitte a kórházba és magánlakásokba a szegény betegeket látogatni. Elvitte nekik ebédje vagy vacsorája javát, egy kis pénzt és némi élelmiszert, amit megengedtek neki otthon. Irgalmas szeretettel teli szent élete innen vette kezdetét.

Dicsérettel végezte el az általános iskola alsó tagozatát és még 12 éves sem volt, amikor a városi gimnáziumba kezdett járni, ahol kitűnt jó tanulmányi eredményeivel, dicséretes viselkedésével és mély vallási meggyőződésével. A gimnázium befejezése után külsős diákként 1844-ben filozófiai tanulmányokba kezdett a szemináriumban. 1846-ban teológiai tanulmányokra váltott, papi ruhát öltött és felvette a tonzúrát. Tanulmányai végén, 1850. június 23-án pappá szentelték.

Akkoriban sok pap volt, és a jómódú családokból származó papok nagy részéhez hasonlóan – akik a saját otthonukban maradtak és nagylelkűen a jócselekedeteknek szentelték az életüket – Luigi atya is úgy döntött, hogy a foppai oratórium fiataljainak szenteli életét, amely nemrég nyílt meg a plébánia legnépesebb és legszegényebb területén. Hamarosan az oratórium igazgatója lett, kibővítette az épületet, új lehetőségeket teremtett a közös játékra, örökségéből is vásárolt új dolgokat. Remekül irányította a játékokat, buzgón nevelt az erényekre, külön figyelemmel és szeretettel vette körül azokat a fiatalokat, akikben hajlandóságot látott a papság iránt. Észrevette, hogy vannak a fiatalok között olyanok – ahogyan az idősebbek között is –, akik nem jártak iskolába, és hittanra sem. Így aztán az oratóriumon belül iskolát hozott létre, ahova minden téli estén eljöhettek tanulni a szegény munkások és parasztok, fiatalok és idősebbek, akiknek nappal dolgozniuk kellett a betevőért.

Spirituálisa, a később püspökké kinevezett Mons. Alessandro Valsecchi biztatására később a fiatalok lelkigondozásának szentelte életét, befogadta és kísérte növekedésében a Szent Dorottya jótékonysági intézményt, amelyet a Conti Passi fivérek hoztak létre a fiatal lányok tanítására.

Mivel szükségük volt egy házra, egy saját tulajdonában álló épületet adott át a női oratórium székhelyéül. Szent Dorottyáról nevezték el a házat, ahol a lányok tanulhattak. A családi kötelezettségekkel nem rendelkező tanítónők egyikének ott kellett laknia, hogy a találkozások helyének szánt ház mindig nyitva lehessen. Teresa Gabrielit választották ki, aki 1869-ben a jótékonysági intézmény helyettes elöljárója lett. Szegény származású, de magas fokon képzett fiatal nő volt, aki egy magániskolát vezetett a Szent Sándor-plébánián. Lelkivezetője, Antonio Alessandri bölcs irányítása alatt megérett benne a szándék, hogy belépjen egy szerzetesrendbe, és akkor Luigi atya megérezte, hogy Isten a céljaihoz rendelte. Alessandri atya is támogatta ebben az elképzelésében.

A házat rövid időn belül berendezték, nagyon szegényesen. Gabrieli odaköltözött, az iskoláját is oda vitte. Ugyancsak 1869-ben, május 21-én este Luigi atya is eljött, két fiatal lány – Nina Broletti és Marianna Serafini – kíséretében. Miután virrasztottak, imádkoztak és megünnepelték az Eucharisztiát a férfi oratórium templomában, Teresa Gabrieli fogadalmat tett a szegénységre, tisztaságra és engedelmességre. Megfogadta, hogy a szegényeknek és a fiataloknak szenteli az életét. Hat hónappal korábban Palazzolo rábízott egy árva lányt, aki elhagyatott volt, mozgáskorlátozott és tele volt sebekkel. Ezen az estén ezt a lányt is magával vitte az új házba. 

Néhány nappal később Luigi atya Valsecchi érsek meghívására Rómába ment, és a jezsuita atyák lelkigyakorlatán a Szent Eusebius-templomban erős vágyat érzett arra, hogy radikális szegénységben éljen: „Az a gondolat jutott eszembe, hogy Jézus mezítelenül halt meg a kereszten, és éreztem, mennyire vágyom a szegénységre és arra, mindent hátrahagyjak…” Bergamóba visszatérve úgy döntött, mindenét eladja és a szegények javára használja fel.

Voltak nehézségek, mert a női oratórium újdonságnak számított, és pletykák keringtek róla, de mindezek ellenére újabb fiatal lányok csatlakoztak Gabrielihez. Kezdetben főként árva lányok befogadásával foglalkoztak, és az intézmény gyorsan növekedett.

A Szegény Nővérek közössége az elkövetkező években ugrásszerűen megnőtt: 1875-ben meghívták őket Vicenzába, 1876-ban két új közösséget nyitottak Bergamóban (az il Carmine és a Borgo Palazzo plébániákon). Ugyanebben az évben novemberben új házat nyitottak Bresciában is. Rövid szünet után, amikor Palazzolo igyekezett megszilárdítani a már meglévő intézményeket, 1885-ben újabb alapítások következtek.

Időközben egyre jobban körvonalazódott az intézmény célja és lelkülete, és kialakították a szabályzatot: Luigi atya 1885-ben a bergamói egyházmegye fennhatósága alá helyezte a rendet. 1886. május 12-én Palazzolo már beteg volt, amikor elment hozzá látogatóba Guindani püspök, aki elvitte neki a regulát jóváhagyó dekrétumot. Többször is meglátogatta betegsége során, vigasztaló szavakkal és atyai gondoskodással vette körül.

Időközben Isten egy új gondolatot helyezett a szívébe: létrehozott egy árvaházat földművesek gyerekeinek, rájuk bízva az Antione családtól örökölt nyaraló körüli földek megművelését Torre Boldonében, egy részes bérletben működő birtokon. Az árvákat Luigi atya három férfira bízta, hogy neveljék őket. A gyermekek száma egyre nőtt, és akkor fizetség nélkül vállalkozott a feladatra még egy férfi: Battista Leidi, a szolgáló, aki a tulajdonos, Antione asszony halála után kérte, hadd maradjon a birtokon. Őt bízták meg azzal, hogy vezesse az árva gyerekeknek ezt a nagy családját, immár szerzetesként.

Luigi atya tehát azt a közösséget is útnak indította, regulát adott nekik, amelyet a Szent Paola Elisabetta Cerioli által Martinengóban alapított Szent Család Atyái Intézet mintájára készített el, és ugyanazt a nevet is adta neki. Battista Leidi irányítása alatt két testvér élt még ez intézetben, akik csatlakoztak a regulához és életüket az árváknak szentelték. Luigi atya e házának rendben tartását a Szegény Nővérekre bízták – egyazon család tagjai voltak az árvák, a szerzetesek és szerzetesnővérek. 1872. október 4-én Leidi, akit Atyának hívott mindenki, és két másik testvér Luigi atyával együtt elmentek Martinengóba és fogadalmat tettek Valsecchi püspöknél.

A Gondviselésnek köszönhetően rövid időn belül, 1873-ban újabb házakat alakítottak ki, ahol árvákat fogadtak be és foglalkoztak velük: az egyiket Lallióban, másik kettőt Torre Boldonéban, egészséges környezetben, egymás közelében, művelni való földek között.

1885 végén Palazzolo egészsége megromlott. Szívelégtelenségben szenvedett, emellett orbánc is elkezdte gyötörni, egyre fájdalmasabban, az egész testét elborította, egy merő sebbé vált.

A betegség mellett még az is aggasztotta, hogy komoly adósságokat kellett visszafizetnie, kevés munkalehetőség volt, a megélhetés drágult, ritkán kaptak alamizsnát a nagy család számára, amelyet el kellett tartani. Betegsége egyre súlyosabb lett, júniusban felvette a betegek kenetét. 1886. június 15-én reggel hunyt el, 58 éves korában.

Hatalmas temetése volt: végeláthatatlan menet indult a plébániatemplom felé, az út mentén sok üzlet bezárt arra az időre, sokan csendben és megrendülten nézték. Az emberek imádkoztak és egyhangúlag szentnek nevezték az elhunytat.

A San Giorgio temetőben elhantolt holttestét 1904. február 21-én exhumálták, a földi maradványait tartalmazó urnát ünnepélyesen a szerzetesi intézmény templomába vitték.

A Szent Család szerzetestestvérei 1922-ben kihaltak, a Szegény Nővérek azonban folytatták szolgálatukat a szegények megsegítésére, Olaszországon túl a kongregáció eljutott Kongóba, Elefántcsontpartra, Malawiba, Burkina Fasóba, Kenyába, Brazíliába és Peruba is.

Boldoggá avatás

Luigi Palazzolo atya alakját a szentség híre vette körül már életében is, ennek ékesszóló jele volt a temetése és aztán földi maradványainak átszállítása a templomba.

1912 decemberében a Szegény Nővérek úgy döntöttek, elindítják a boldoggá- és szenttéavatási eljárást. Az egyházmegyei vizsgálat a bergamói egyházmegyei bíróságon zajlott 1913 és 1921 között. Ezt követően egy időre megszakadt a folyamat, majd XIII. János pápa újra engedélyezte a folytatást. 1962. július 15-én adták ki a dekrétumot arról, hogy Palazzolo atya hősies fokon gyakorolta az erényeket, majd 1963. március 7-én adták ki egy másikat, amely elismerte a közbenjárására történt két csodát. XXIII. János pápa 1963. március 19-én avatta boldoggá.

Szentté avatás

2015 novemberében a Szegény Nővérek kongregációjának egyik tagja erős gyomorfájással bekerült Alzano Lombardo kórházába. A rokonok kérésére decemberben hazamehetett, Torre Boldonéba vitték, nagyon rossz állapotban. Vastagbél-divertikulumban szenvedett, bélperforáció, vérmérgezés, többszervi elégtelenség, szeptikus sokk szerepelt még a kórlapján.

2016. január 14-én reggel a kezelőorvosa elrendelte, hogy függesszenek fel minden kezelést, mert hamarosan bekövetkezik a halál. Maga a beteg, nővértársai, Torre Boldone közössége és más szerzetesnővérek, rokonok és még sokan, akik tudomást szereztek a nővér állapotának romlásáról, imádkoztak Boldog Luigi Palazzolo közbenjárásért.

A kezelések felfüggesztésének másnapján fordulat állt be a beteg állapotában. Az ápoló kérdésére tisztán válaszolt, ivott egy korty vizet és attól kezdve az állapota javulásnak indult.

2018 februárjában lezárult a vizsgálat egyházmegyei szakasza, a Szentek Ügyeinek Kongregációja 2018. április 20-án jogilag érvényesnek ismerte el a csodát. Az orvosi bizottság egyértelműen kijelentette, hogy a gyógyulás hirtelen, teljes és tartós, tudományosan nem megmagyarázható. A teológiai bizottság, valamint a bíborosok és püspökök bizottságának pozitív döntését követően Ferenc pápa 2019. november 28-án felhatalmazta a Szentek Ügyeinek Kongregációját a Luigi Palazzolo atya közbenjárására történt csodáról szóló dekrétum kiadásához.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Causesanti.it

Fotó: Vatican News; Wikipedia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria