A keresztény jóakarat bennünk él – Spányi Antal a Katolikus Karitász küldetéséről a háború idején

Nézőpont – 2022. március 21., hétfő | 14:35

Spányi Antal, a Katolikus Karitász elnöke meglátogatta az ukrajnai menekülteket segítő önkénteseket a Keleti pályaudvaron és Barabáson. Écsy Gábor országos karitászigazgatóval Beregszászra látogatva Lucsok Miklós munkácsi egyházmegyei apostoli kormányzóval találkoztak. E tapasztalatairól beszélt a Székesfehérvári Egyházmegye honlapján megjelent interjúban, melyből részleteket közlünk.

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke az interjúban többek között arról beszélt, hogy „komoly lépéseket kellett tennünk, hiszen azok, akik a háború elől menekülnek, az életüket mentve biztonságot keresnek maguknak, gyermekeiknek, családjuknak, azok most itt vannak nálunk, Magyarországon. Mint első állomásra, ide érkeznek, és vannak, akik itt maradni akarnak, és vannak, akik tovább szeretnének jutni. Keresik, hogyan lépjenek tovább, hiszen nagyon sokuknak semmijük sem maradt. (...) Természetes, hogy ebben a helyzetben a Katolikus Karitász – éppúgy, mint a Máltai Szeretetszolgálat és a többi segélyszervezet – segítséget akar nyújtani, és mindent megtesz, hogy amire a hozzánk érkezőknek szükségük van, azt megadják. A segélyszervezetek felosztották a határátkelőket, így Barabás a Magyar Katolikus Karitász egyik bázisa, ahol a munkatársakkal ellátják a menekültszolgálatot. Az Ukrajnából érkezőkkel találkoznak, számba veszik, ki hova szeretne eljutni, milyen elképzelése van a további életéről. Él-e például egy dolgozó rokona Magyarországon vagy Európa más országaiban, aki befogadja. De fontos tudni, hogy ki az, akinek semmi lehetősége sincs. (...) Magyarországon már biztonságban érezhetik magukat, megpihenhetnek egy kicsit az első sokk, a félelemmel teli menekülés után, és átgondolhatják, milyen kilátások nyílhatnak meg előttük.”

„Szomorú látni a menekülteket, akik valóban az életüket mentették azzal, hogy elhagyták otthonaikat. Láttam ezt a fájdalmat a Keleti pályaudvaron is, ahol a Katolikus Karitász önkéntesei a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaival szolgálják az érkezőket a segítőállomásokon. Akik ideérkeznek, azokat ezeken a helyeken is ellátják élelemmel, a szükséges tisztálkodási eszközökkel, a kicsiket mindazokkal, amikre szükségük van. De jó szóval is szolgálnak, meghallgatják őket, kinek mire van igénye, azt próbálják nyújtani az önkéntesek. Megható látni, hogy sok önkéntes érkezik Budapestről és az ország különböző területeiről Barabásra és a Keleti pályaudvarra. Eljönnek, hogy segítsenek és megtegyenek mindent, ami tőlük telik. Nagyon fontos, hogy a kormányzattal együttműködve tudjuk ezt a szolgálatot végezni. Magyarország kormánya ugyanis komolyan veszi a menekültügyet. Elkötelezett a béke mellett, ebben akarják megerősíteni az embereket, és a békéért felelősen gondolkodva akarnak tenni. Komoly összegeket bocsátottak az összes segélyszervezet rendelkezésére, hogy ne legyen anyagi akadálya a rászoruló emberek megfelelő támogatásának” – ismertette a főpásztor.

„Ez a szolgálat, amit a karitászmunkatársak végeznek, igazán keresztényi. Mutatja, hogy ebben a társadalomban ma is él a keresztény kultúra. Mert nemcsak azok segítenek, akik rendszeresen járnak a templomba, vagy csak időnként mennek el, hanem azok is, akik talán még soha. A keresztény jóakarat ott él a lelkükben, a gondolkodásmódjukban, és a tettek szintjén is megmutatkozik. Mert ez benne él a társadalmunkban. (...) Fontosnak láttam, hogy a karitászmunkatársakat ezeken az embert próbáló helyeken megerősítsem. Az országban minden egyházmegyében tevékenykednek karitászcsoportok. Gyűjtéseket szerveznek, önkéntes segítőket toboroznak, jelen esetben befogadóállomásokat állítanak fel, ahol akár nagyszámú menekülttel is találkozhatnak. Nagyon fontos, hogy a lehető legjobban megszervezzék az ellátási utakat, pihenő- és tartózkodási helyeket biztosítsanak; de nagyon fontos, hogy arra is legyen erejük, hogy beszélgessenek a menekültekkel, hogy ne csak fájdalmukra, tragédiájukra gondoljanak.”

Écsy Gábor országos karitászigazgatóval a kárpátaljai Beregszászon tett látogatásával kapcsolatban Spányi Antal elmondta: „Találkoztunk Lucsok Péter püspökkel, akivel áttekinthettük az Ukrajnában kialakult helyzetet. Ott voltak azok a papok is, akik a magyar határ mellett szolgálnak, az ottani espereskerületben. Beszélgettünk velük, és elmondhatták tapasztalataikat, élményeiket, feladataikat, aggodalmaikat és reményeiket is. Megdöbbentő, hogy milyen körülmények között élnek ott az emberek, mennyi nehézséggel kell szembenézniük. Az alapvető élelmiszerekből is hiányok vannak, az ellátás akadozik (...) De az ott élők szívében mégis van remény és szeretet. A közös imádságban összefogva újra erőt kapnak.”

„Látjuk, hogy tenni kell, mert egy hosszan elhúzódó krízishelyzetre számíthatunk. Az embereknek nagyon szép a lelkesedése, a segítőkészsége, és azt gondolom, hogy sokan erejükön felül adakoznak. De ha hónapokban vagy években kell gondolkodnunk, akkor a menekültek számának növekedésével szélesebb körű társadalmi összefogásra lesz szükség. (...) tennünk kell az Ukrajnából érkezőkért, akik máshol keresnek biztonságot és megfelelő életfeltételeket, de tennünk kell az otthon maradottakért, orvosolva kilátástalan helyzetüket, és segíteni őket az újjáépítésben. Hiszen az lenne a cél, hogy mindenki ott tudjon élni, azon a földön, ahol megszületett, amelyhez odakötik a gyökerei, ahol a családja, az ősei is éltek – hogy ne földönfutóként keressen új életet, hanem haza tudjon térni. A Katolikus Karitász ebben szeretné segíteni őket.

Nagyon köszönöm a Karitász minden munkatársának azt, hogy ebben a nehéz helyzetben hősies módon helytállnak, és valóban erőn felül teljesítenek mind a plébániai karitászcsoportok, mind az országos központ dolgozói, Écsy Gábor igazgató vezetésével. (...) nem azon vagyunk, hogy a háború elhúzódását segítsük fegyverrel és lőszerekkel, hanem azon, hogy az emberek életét megmentsük, és minél hamarabb eljussunk a békéhez. Ez a Katolikus Karitász küldetése, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is egy emberként támogat, az egyházmegyékkel, a szerzetesintézményekkel közösen” – emelte ki az interjúban a székesfehérvári megyéspüspök.

A beszélgetés teljes szövege ITT olvasható.

Szöveg: Bertáné Pintér Katalin

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria