Böcskei László: Amit tanítotok, azt kövessétek is – Papszentelést ünnepeltek Nagyváradon

Külhoni – 2022. június 19., vasárnap | 19:06

Böcskei László nagyváradi megyéspüspök június 18-án, szombaton, a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmisén, a Nagyboldogasszony-székesegyházban áldozópappá szentelte az egyházmegye szolgálatára Blaga Antoniut a hegyköztótteleki, valamint Orosz Tibor Rolandot a tasnádi plébániáról.

A szentmise kezdetén Böcskei László szeretettel köszöntötte a jelenlévőket, a papjelölt diakónusokat, családjaikat, rokonságukat, barátaikat, a papságot, a gyulafehérvári szeminárium képviseletét, a tanárokat és a papnövendékeket, a híveket, akik személyesen vagy az online közvetítésbe bekapcsolódva vettek részt az ünnepi szentmisén.

„A diakónusok, akik hosszasan készültek erre a napra, életük legkülönlegesebb napját élik meg, amikor Isten hívó szavára igent mondva elérték azt az időt, hogy az Úr szolgái legyenek, a Mester követői Isten és az emberek szolgálatában. Ha gondoskodunk a hivatások kibontakozásáról, akkor meglátjuk az eredményét.

Legyen ez a nap a kegyelem kiáradásának az ideje”

– fogalmazta meg jókívánságát a püspök.

Vakon Zsolt püspöki titkár ismertette a hívekkel a papszentelés szertartásának rendjét, az egyes részek jelentését. A papszentelés a jelöltek bemutatásával kezdődött. A hegyköztótteleki Blaga Antoniu és a tasnádi Orosz Tibor Roland diakónusok a püspök elé járultak, aki az áldozópapok feladatairól és szolgálatáról szólt a jelöltekhez és a hívekhez.

„Kétségtelen, hogy Isten egész szent népe királyi papságot nyert Krisztusban, Jézus Krisztus mégis kiválasztott egyeseket tanítványai közül, hogy az Egyházban az ő nevében nyilvánosan papi hivatást töltsenek be embertársaik javára. A szentelendőknek hasonlóvá kell lenniük Krisztushoz, az örök főpaphoz, és szoros egységben kell működniük püspökeikkel, így válnak az új szövetség igazi papjaivá, akik hirdetik az evangéliumot – mondta Böcskei László. – A küldetésük az, hogy az emberek megszentelésén fáradozzanak, és őket Istenhez vezessék.” Szüntelen örvendezéssel és igaz szeretettel töltsék be Krisztus papi tisztét – kérte a főpásztor, és felhívta a figyelmüket arra, hogy tartsák szemük előtt a Jó Pásztor példáját, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és keresse, megmentse, ami elveszett.

Ezt követően a jelöltek nyilvánosan kifejezték szándékukat, hogy a papságot az Egyház szolgálatára és az egyházi előírások szerint készek vállalni Isten iránti szeretetből és a nép javára. A püspök elé járultak, tiszteletet és engedelmességet fogadva az egyházmegye mindenkori főpásztorának. „Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned” – mondta nekik Böcskei László püspök.

Amit olvastok, azt higgyétek, amit hisztek, azt tanítsátok, és amit tanítotok, azt kövessétek is”

– buzdította az egyházmegye új papjait Böcskei László.

A szentelési szertartás második részben a püspök imára szólította az egybegyűlteket, majd térdelve elénekelték a Mindenszentek litániáját. A jelöltek arccal a földre borultak, ezzel kifejezve eddig szóban kimondott szándékukat, a teljes önátadást Isten és a nép szolgálatára. A litánia után mindenki felállt, amikor a papszentelés lényeges része következett, a kézrátétel és a felszentelő ima.

A püspök csendben a papságra jelöltek fejére helyezte kezét, ezzel jelezve a papi hatalom átadását, majd az egyházmegye papsága szintén kézrátételével jelezte, hogy befogadja az újonnan felszentelt papokat közösségébe. Ezt követően a letérdelő szentelendők körül maradtak, ameddig főpásztoruk a felszentelő imát elmondta.

A felszentelő ima végén az újonnan felszentelt papok felálltak, majd stólába és miseruhába öltöztették őket. Ezt követően Böcskei László püspök a felszentelt papok kezét krizmával kente meg, ami a kiválasztás jele. A kehely és a paténa átadása azt jelezte, hogy az áldozópap fő feladata a szentmise bemutatása. A papszentelés utolsó mozzanataként a püspök békecsókot adott az újonnan felszentelt papoknak, akiket a jelen lévő papok szintén békecsókkal köszöntöttek a papi közösségben. A szentmise a hitvallással folytatódott. Az újonnan felszentelt papok e pillanattól főpásztoruk mellett szolgáltak tovább.

Böcskei László megyéspüspök a szentmise végén elmondta, hogy hálaadás van a lelkében a papszentelésért, mert a kegyelmi gazdagságot megoszthatta a szentelésen keresztül a felszentelendőkkel.

Vártunk titeket”

– mondta a felszenteltekhez szólva, hozzátéve, a papi közösségnek szüksége van az újak lendületére, álmaira és lelkesedésére. Szüksége van a közösségnek arra, hogy megerősítsék, s hogy maga is erősíthessen. Építeni akarnak rájuk, velük együtt a nép és az Egyház javára hogy minél több ember megismerje Isten jelenlétének csodáját a mai világban – zárta gondolatait a püspök.

*

Blaga Antoniuval és Orosz Rolanddal a szentelést megelőzően interjút közölt az egyházmegye honlapja, melyben az akkor még kispapok választott papi jelmondatukról, a szívükhöz legközelebb álló pasztorációs területekről is beszéltek, valamint visszaemlékeztek diakónusi szolgálatuk legkiemelkedőbb pillanataira, amelyek megerősítették őket a papi élet felé vezető úton. A beszélgetés ITT olvasható. 

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Nagyváradi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria