Boldog IV. Károlyra emlékeztek Dénesfán

Hazai – 2013. október 30., szerda | 16:19

A IV. Károly király-kápolnánál október 26-án délelőtt 10 órakor szabadtéri szentmisén emlékeztünk meg arról, hogy 92 évvel ezelőtt Cirák és Dénesfa községek között ért földet IV. Károly magyar király repülőgépe, és innen indult Budapest felé, hogy átvegye az ország vezetését.

A kápolnát tíz évvel később, 1931-ben gróf Cziráky József építtette az utolsó magyar király 1921. október 20-án történt visszatérési kísérletének emlékére. A utóbbi húsz évben évente szentmisével és zarándoklattal emlékeznek meg a boldoggá avatott magyar királyról, akinek 2004 óta csontereklyéjét is itt őrzik.

Az október 26-i szentmise főcelebránsa Tóth Imre plébános volt. Koncelebrált Gyűrű Ferenc egyedi, Tóth Miklós fertődi, Fodróczy László iváni és Budai Zoltán kenyeri plébános. Homíliájában Imre atya Boldog IV. Károly életét, példamutató hitét méltatta. A szentmisén Gats Mihály rábakecöli plébános is jelen volt.

Fodróczy László plébános felhívta a figyelmet a másnapi, október 27-i erdélyi Menetre fel! demonstrációra, melynek során az erdélyi magyar közösség a román kormány régiósítási tervei ellen kívánt tiltakozni, és kiállni az autonómiakövetelések mellett. László atya vezetésével a résztvevők közösen imádkozták a dicsőséges rózsafűzér első tizedét. Az ünnepi áldás után elénekelték a magyar és a székely himnuszt.

Győri Egyházmegye/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria