Boldog Scheffler Jánosra emlékeztek Kálmándon

Külhoni – 2013. december 7., szombat | 11:28

Kálmánd – Scheffler János szülőfalujának – Szent Anna-templomában egyházmegyés papok és hívek a boldoggá avatott vértanúra emlékeztek.

A jilavai börtönben embertelen körülmények között raboskodott, a kínzások következtében elhunyt püspök közbenjárását kérte a főcelebráns, Kühn Pál tiszteletbeli kanonok a szentmise elején.

„A világban ezer és ezer rehabilitációs per folyik, hogy a valamikori elítéltek becsületét tisztázzák, illetve újra megadhassák nekik az őket megillető tiszteletet. Egyházunkban nincsenek ilyen perek, mert életünket a jóságos Atya intézi. Ez a nap, Boldog Scheffler János püspök vértanúsága napja: ünnep. A megboldogult szentek seregének örömünnepével egyesül a földi küzdő Egyház örvendező serege is, hiszen az égi dicsőségben köszöntve őt, kérhetjük közbenjárását, és ezzel a legnagyobb dicsőségben magasztalva Istent, szentjeink által a mi lelkünket is eltölti az öröm. Kérjük az ő közbenjárását szentmisénkben, hogy Isten nekünk is adja meg azt az erőt, bátorságot, amelyre a mindennapokban szükségünk van. Minket nem üldöznek úgy hitünkért, ahogy őt üldözték, de a mindennapok vértanúságával kell bizonyítsuk, hogy Istennek adjuk, életünket Krisztusnak áldozzuk fel. Kérjük Mennyei Atyánkat azért is, hogy boldog püspökünket hamarosan a szentek között tisztelhessük” – hangzott el a szentmise elején.

Homíliájában Teffenhart István józsefházi plébános Dániel próféta élettörténetáre, és az Istenért a végsőkig elmenni képes ember példájára építette: ennek a jó hírű egyházközségnek és egyben a Szatmári Egyházmegyének is van egy Dániel prófétához hasonló egyénisége. Boldog Scheffler János püspök igazi pap, apostolutód. Sorsa hasonlít a próféta, Dániel sorsához. A gondviselésbe vetett töretlen bizalmához és rendíthetetlen reményhez nem fér kétség. Ahogy Dániel, ő is féltette a népét, hogy az ateista világban átveszi majd a pogányságot, elengedi az élő Isten kezét. Féltette népét az állami ateizmustól, a kommunisták vallás-elleneségétől. Féltette legyőzött, kiszolgáltatott és megalázott népének üdvösségét és jövőjét. Leghatározottabban fellépett a hitélet korlátozása, az egyházi iskolák államosítása, a vallási egyesületek betiltása ellen; képes volt szembeszállni a pártvezérrel. Már ifjú korában ráérzett, hogy vallás nélkül, hit nélkül az emberi szív kietlen. Tisztán látta, hogy a közömbös ember valójában nem keresztény, még ha templomba jár is.

Mi van akkor, ha a gonoszság legyőzi az igazságot, ha szemmel látjuk, hogy a gonoszság csatát nyer és diadalmaskodik a jóság felett? – vetette fel a kérdést Teffenhart István plébános. „Az egész keresztény élet alapja, hogy a sorstragédiákat látva is hűségesek tudjunk maradni Istenhez, mert egyedül ez üdvözít. János püspök tisztán látta ezt, és utolsó üzenetében is buzdított, bátorított. Ő hitte, hogy az Egyházban természetfeletti erő, isteni jelenlét van, és ennek forrásai a szentségek. Ezért ragaszkodott, ezért nem engedte. Nyugodtan, békésen halt meg; nyugodt lelkiismerettel adhatta át szívét Jézus szívének, ahol megnyugodni jó. Bátorít ma is, hogy ne tántorodjatok el a hittől.”

A szentmise végén Néma Sándor köszöntötte a zarándokokat, a papokat és a híveket. A zarándokcsoportok még hosszan énekeltek a templomban, majd a helyi közösség szeretetvendégségre várta a résztvevőket.

Szatmári Egyházmegye/Magyar Kurír