Bősze Ádám: Szívünk mélyén mindannyian az angyalok énekére vágyunk

A sok anekdotával, humorral átszőtt előadás előtt Fabiny Tamás püspök felolvasta a Jelenések könyve 7. fejezetének azt a részét, mely a trón előtt álló Bárány dicsőítéséről szól. Mint mondta,

mennyei istentiszteletbe kapcsolódunk be, melynek középpontjában Isten trónusa, királyi széke áll. Az angyalok, a kerubok és a szeráfok megszámlálhatatlan sokaság előtt éneklik a győztes áldozati Bárány dicsőítését.

A gyülekezet tagjai a szentírási rész szerint a győztesek, akik megharcolták a hit nemes harcát, és odajutottak a trónushoz minden népből és nemzetből. Ez a mennyei egyház teljességét, nemzetköziségét, nemzetek fölötti jellegét jelzi. Ökumenikus körben vagyunk most is együtt – tette hozzá –, nagyon örülünk minden református, katolikus, baptista vagy akár egyházhoz nem tartozó látogatónak. Aki Isten trónusa elé kerül, megbékél önmagával, testvérével, ellenségével, de Istennel is.

A Jelenések könyvéből való részlet magyarázatában kitért arra is, hogy a dicsőítő, fehér ruhás nagy sokaság tagjai azok, akik a nagy nyomorúságot vállalták. Ezzel kapcsolatban felidézte friss kárpátaljai élményét, amikor közelről láthatta a nyomorúságot, félelmet, szorongást, kiszolgáltatottságot, és említette a borzalmas szentföldi eseményeket is. Hangsúlyozta, szükségünk van arra a reménységre, amit ez a mennyei himnusz megfogalmaz: nem lesz többé szenvedés, Isten letöröl a szemünkről minden könnyet. Az angyalok éneke ezt a vigaszt fogalmazza meg.

Bősze Ádám népszerű műsorvezető, zenetörténész, műsorait a Bartók rádióban is sokan hallgatták, közösségi oldalain rengetegen követik, szeretik érdekes megszólalásait. A gimnázium elvégzése után szerzetesként a ferences teológiai főiskola hallgatója volt, fél évig tanított a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban katolikus hittant. Zenei tanulmányait a Zeneakadémia zenetudományi szakán végezte. 2010-től a Magyar Antikváriusok Egyesületének elnöke, kulturális rendezvények moderátora – mutatta be Fabiny Tamás püspök az előadót.

Érdekel mostanában a túlvilág – vezette fel előadását Bősze Ádám –, főként azok a lényei, akik a zenetörténetben megjelentek: boszorkányok, tündérek, félemberek, félállatok, kentaurok, sellők, a hegy szellemei. Közülük kiemelkednek az angyalok, akik az én elképzelésem szerint valóságosak. Angyalokból sokféle van – magyarázta, és mutatott ábrázolást három pár szárnyú angyalokról, azaz szeráfokról, akik a középkori elképzelés szerint az angyalok kilenc rendjének csúcsán állnak. A szeráfi himnusz, a Triszágion (Szent, szent, szent) megjelent már a középkori liturgiában is mint a mise állandó éneke – tette hozzá.

Az előadáson elhangzott egy Monteverdi-mise Sanctus tétele, melynek monotonabb megformálása tükrözi, hogy a szeráfok szüntelenül, megállás nélkül zengik Isten dicséretét. Bősze Ádám hozzátette, a szerzetesek imaóráikban többször megállítják a nap folyását, átszövik azt imáikkal, de az ember nem képes folyamatosan, állandóan zengeni Isten dicséretét úgy, mint a szeráfok.

A második angyali csoportba a négy szárnnyal rendelkező kerubok tartoznak. Ők a frigyláda őrzői, felügyelik a paradicsomba vezető utat.

A folyamatos figyelem miatt négy arcuk van, ember, bika, oroszlán és sas arcuk, mely jelképek az evangélistáknál is megjelennek. A keleti liturgiában ma is éneklik a kerubok himnuszát.

Az angyalok kilenc rendjéből a legutolsók az angyalok, a küldöttek, a mennyei és a földi régiók közötti hírvivők. A 17. század közepétől őrangyalokat is tisztelhetünk, akikről Szegeden úgy tartották, hogy nemcsak a halálig, hanem egészen az elhantolásig ott vannak az általuk őrzött személy mellett.

Bősze Ádám elmondott egy történetet Nagy Szent Baszileiosz, azaz Vazul életéből, melyet a Legenda Aurea őrzött meg. Egy jómódú polgár a leányát az Úrnak akarta szentelni. A polgár háztartásában azonban volt egy szolga, akinek nagyon tetszett a lány, de nem volt semmi esélye, hogy a felesége lehessen. A reménytelen helyzetben a szerelmes férfi elment egy varázslóhoz, hogy segítsen neki. Az írt egy levelet, amit a szolgának egy pogány sírra állva fel kellett olvasnia az ördögnek, aki erre megjelenik, és kérheti tőle, amit szeretne. Meg is jelent az ördög a démonaival, de a kérés teljesítéséért cserébe leszögezte, adjon nyilatkozatot a férfi arról, hogy megtagadja Krisztust, és soha életében nem teszi be a lábát a templomba. A változás megtörtént: a lány ettől kezdve csak a szolgát akarta, az apa engedett. Feltűnt az embereknek, hogy a férfi nem jár templomba, ki is beszélték a háta mögött. A feleségének aztán elmondott mindent. Elmentek Vazulhoz, aki imádkozott érte, de az ördög, mutatva a férfi nyilatkozatát, számonkérte Vazulon, miért nem hagyja, hogy végezze a dolgát. Vazul és a közösség aztán addig imádkoztak, míg a férfi meg nem szabadult.

A varázsló számára olyan praktika állt rendelkezésre, amelynek köszönhetően meg tudta idézni és a saját szolgálatába tudta állítani az alvilágot, a sátánt és a démonait.

Az angyalok ezzel szemben folyamatosan a mennyei küldetést hozták el a földre, nem pedig a földről „kényszerítették ki” azt az Istentől, hogy segítsen 

– vonta le a következtetést az előadó. – A pogányság és a kereszténység két egymással összeegyeztethetetlen világa van megírva a történetben.

A liturgiában azt az éneket akarták megvalósítani a földön, amelyet a mennyben az angyalok énekelnek. Az első századokban még az angyalok tánca is beletartozott a liturgiába. Monteverdi és Praetorius művei magas hangokon szólalnak meg, mert azokat az ünnepélyességgel és az angyal hangjával párosítjuk. Egy gyermek énekére is azt mondjuk, angyalian énekel.

Szent Pálra hivatkozva azonban az asszonynak hallgatnia kellett a templomban. Angliában évszázadokon keresztül férfiak és fiúk énekeltek a kórusokban. Hogy mégis magas hangot lehessen produkálni, ahhoz folyamatosan magas hangú utánpótlással kellett bírni. A pubertáskor előtt álló fiúk közül sokat kasztráltak. Az egyház nem fogadta el ezt a horrorisztikus műtétet, de azokat a gyerekeket, akik véletlenül, baleset következtében kasztrálódtak, felvették ez egyházi kórusokba.

A mélyszegénységben élő szülő számára a gyermekáldás súlyos terhet jelentett, hiszen újabb éhes szájat kellett táplálni. Nápolyban a 17. század második felében egyre több olyan intézmény jött létre templomok, kolostorok mellett, amelyen nem volt ajtó, ablak, hanem csak egy vasrács, benne egy faajtó és egy rekesz, hogy az a család, amely nem tudott gondoskodni a kisbabáról, az éj leple alatt bebugyolálva betegye őt a rekeszbe. Ebben a házban egyháziak vagy civilek várták ezeket a kisbabákat, hogy felneveljék őket. Nápolyban kétszáz ilyen intézmény volt.

A nép elkezdett tisztelettel beszélni ezekről a megőrző házakról, azaz a conservatoriumokról. A gyerekek között számos zenei tehetség akadt, így jöttek létre a konzervatóriumok.

Itáliában két esztétikai elvárás volt a hanggal kapcsoaltban: a magasság, az altezza és a mozgalmasság, hajlékonyság, az agilità, mely követelmények idővel átkerültek a világi zeneirodalomba, az operák területére is. Ma sem basszus vagy alt énekest hallgatunk az arénákban, hanem Pavarottit és Anna Netrebkót. Szívünk mélyén mindannyian az angyalok énekére vágyunk – tette hozzá Bősze Ádám.

A magas hang szeretete az angyali hang vágyából, ugyanakkor technikai okokból is fakad. Mikrofon híján a mély beszédhangokat nem érteni. A szöveget magas hangon énekelni, recitálni kellett, hogy az információt át lehessen adni a tömegben hátul állóknak is.

Nagy Szent Gergellyel hozzuk összefüggésbe a gregoriánt – folytatta előadását a szentről egy festményt vetítve, melyen egy galambbal látható. – A hagyomány szerint Gergelynek a dallamokat a Szentlélek sugallta. A 12. századig eltelt ezer év úgy, hogy nem ismerünk egy valamirevaló zeneszerzőt sem – mutatott rá Bősze Ádám. – A középkori ember felfogása szerint minden dallam, amit a templomban egy szertartáson éneklünk, nem emberi szerzemény, hanem a mennyei liturgiában elhangzó dallam, melyet az angyalok közvetítenek. Egy Dadogó Notker nevű bencés szerzetes, zeneszerző (8–9. század) két-három himnuszára azt mondta, ő szerezte, le is torkolták miatta.

Hogy a magas hang mennyire hatalmába tudja keríteni az embert, annak érzékeltetésére Bősze Ádám elkezdte lejátszani egy 20. században élt amatőr szoprán énekes, Florence Foster Jenkins Éj királynője áriája felvételét, ami hallgathatatlan volt. Megjegyezte, a hamis hang a középkori ember felfogásában nem az angyaloktól jött, azt a démoni világgal azonosították. Ha egy szerzetesi közösségben valaki hamisan énekelt, feszületet kellett az arca elé tartani, hogy a démon kimenjen belőle, és a hangja újra tiszta legyen.

Az előadás után a közönség kérdései következtek, szóba került, hogy a szférák zenéje és az angyalok zenéje hogyan függ össze, milyen dallama lehetett a Bibliában szereplő himnuszoknak, hogyan énekeltek az őskeresztények, miért az orgona a templomok fő hangszere, a zeneszerző mikortól nevezhette magát zeneszerzőnek.

Ahogyan az előadás, úgy a szabadegyetemi est vége is sok nevetéssel, emlékezetes történetek megosztásával telt.

A Budavári Evangélikus Szabadegyetem keretében február második hétfőjén Bodoky György onkológus a hit és gyógyítás kapcsolatáról, márciusban pedig Nyáry Krisztián az olvasásról és a bibliaolvasásról fog beszélni, melyekre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír