A Duna TV vetíti a Scheffler-filmet

Hazai – 2011. július 29., péntek | 14:10

A Boldog Scheffler János életét és vállalt vértanúságát bemutató film első részét július 31-én, míg a másodikat augusztus 7-én vetíti a Duna Televízió.

A széles közönség előtt lesz látható a Scheffler János boldoggá avatására készült Estote perfecti, Estote perfectores című dokumentumfilm azzal, hogy a Duna Televízió levetíti. A Szatmári Római Katolikus Püspökség megrendelésére, Lakatos Attila, Balla Tünde, Villányi Zoltán és Kirsch Norbert által készített film a vértanú püspök életét mutatja be, lelkigyakorlatos írásaiból, leveleiből idézi fel gondolatait, mély Istenhitét, ragaszkodását az egyházhoz, törekvését, hogy papjait és híveit a tökéletesség – Isten akaratának keresésére buzdítsa. A filmben az eseményeken, történeteken keresztül kirajzolódik a Boldog alakja: a híveit szerető püspök; az egységre, megbékélésre törekvő vezető; a papjaiért, kispapjaiért, sokat dolgozó eltökélt atya; az egyházért, Istenért életét áldozó keresztény mártír. A film, a püspök személyének hű bemutatása mellett, pontos képet ad a korról, amelyben élt, a kommunista szorításról, amely megnehezítette működését, és a szorongattatásról, amely aztán életét vette.

Az  Estote perfecti, Estote perfectores című film első részét július 31-én vasárnap délelőtt 11 óra 11 perctől, a másodikat pedig augusztus 7-én vasárnap reggel 10 óra 58 perctől vetíti a Duna Televízió.

Magyar Kurír