Egészségügyi dolgozóknak tartott előadást Varga László püspök

Hazai – 2022. március 25., péntek | 12:23

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Somogy megyei területi szervezetének meghívására mintegy háromszáz szakdolgozó gyűlt össze március 18-án a kaposvári Hotel Dorottya báltermében. A találkozón előadást tartott Varga László megyéspüspök, aki többek között arról beszélt, hogy életét és hivatását Isten szorosan összekapcsolta a sebzett, sérült, peremre szorult emberekkel.

Az alkalmon Szabó Gyuláné, a MESZK elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Gelencsér Attila országgyűlési képviselő és Dér Tamás alpolgármester mondott köszönetet a megye mintegy 1450 egészségügyi dolgozójának. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke az egészségüggyel kapcsolatos aktualitásokról, illetve az elmúlt időszakról beszélt, valamint bemutatta a kamara tevékenységét.

Ezt követően Varga László kaposvári megyéspüspök osztotta meg gondolatait.

„Bár nem vagyok az egészségügyben, mégis nagyon szorosan kapcsolódik az a munka, amit önök végeznek és amit mi végzünk” – kezdte előadását a főpásztor. Elmondta: Isten szorosan összekapcsolta életét és hivatását a sebzett, sérült, peremre szorult emberekkel.

Az ember test, lélek és szellem. Van egy testi részünk, amely látható, amivel nagyon sok dolgunk van; van egy pszichológiai, lelki részünk; és mindenkiben van egy spirituális, szellemi rész is. Ez utóbbi a mi területünk, s ha bármelyik megbetegszik, az kihatással van a másik kettőre. Ha valaki fizikailag beteg lesz, annak a lelke és a spirituális része is megbetegszik. A spirituális részt egyszerűen úgy fejezném ki, hogy az Istennel való kapcsolat. Ha ez a terület betegszik meg, akkor sokkal nehezebben megy a hit, az ima, s nehezebben talál kapaszkodókat az ember. Annak is van spirituális része, aki nem hisz Istenben, s aki azt mondja, hogy csak test és lélek van. „Ma már mindenki tudja, hogy rengeteg pszichoszomatikus betegség létezik, hogy mennyire összefügg a test és a lélek, és én meg tudom – mert lassan negyven éve gyóntatok, beszélgetek és hallgatom az embereket –, hogy mennyire meghatározza a testi-lelki dolgainkat és a személyes kapcsolatainkat a spirituális rész, ahol jelen van a kegyelem, az Istennel való kapcsolat, és jelen van a bűn.”

„Minden álmom az, hogy egy olyan ház születhessen meg – ezen már dolgozom, és lassan meg is valósulhat –, ahol az egész embert gyógyítjuk.” Nemcsak a fizikai vagy pszichológiai részt, hanem a spirituális részt is. Ez a spirituális rész az ima és a kegyelem területe, az Istennel való kapcsolat. Szorosan meghatározza a viselkedésünket, az egymással való kapcsolatunkat és az önmagunkkal való kapcsolatunkat is, hogy hiszünk-e, vagy nem. Ha hiszek Istenben, egészen másként fogok viszonyulni az embertársaimhoz, mint ha nem hiszek. Más szabályokat fogok követni.

„Test, lélek és szellem. Ez a három szorosan összetartozik, és nagyon remélem, hogy megvalósulhat egy olyan hely, ahol a három szakterület, a fizikai orvoslás, a pszichikai orvoslás és spirituális gyógyítás együttműködhet. Ezen a ponton nagyon szorosan összefügg, amit önök végeznek, és amit mi végzünk” – fogalmazott a megyéspüspök.

A személy tiszteletéről és a gyengédségről szólva többek között kiemelte: „Mindenki, aki betegekkel találkozik, foglalkozik, tudja pontosan, hogy mennyire fontos a személy tisztelete, az, hogy hogyan tekintek a betegre. A tekintetünkön, a szavainkon, a mozdulatainkon, az érintésünkön keresztül átmegy az üzenet: tisztellek, vagy nem.” Olyan korban élünk, amelyik tele van erőszakkal; hiányzik a tisztelet, és hiányzik a gyengédség. A gyengédség erő, amikor alázattal fordulok a másikhoz. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy az életemet szorosan összekapcsolta a beteg, sérült, peremre szorult emberekkel. Őt tanítottak arra, ami a legnehezebb a kapcsolatainkban: kimondani és felvállalni a határainkat. Megtanítottak, hogy a szeretetnek határai vannak. Vállald fel a határaidat, és azon belül szeress – hangzott el a főpásztor előadásában.

Varga László püspök teljes beszéde meghallgatható ITT.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria