Egy elajándékozott élet – interjú az Európai Polgár díjjal kitüntetett Kozma Imrével

– Hogyan fogadta az Európai Polgár díj elnyerésének hírét? Milyen gondolatok fogalmazódtak meg Önben a kitüntetéssel kapcsolatban?

– Azért fontos számomra ez a díj, mert Európával és a polgár mivolttal kapcsolatos. Szerintem az nevezhető polgárnak, aki valahol otthon van a világban. Nekem Magyarország a hazám, de Európában vagyok otthon. Ez a díj azt az Európát állítja a középpontba, amely az én felfogásom szerint a kereszténységgel, a kereszténységben született. Ezért is gondolom, hogy Európa a sziklára épült ház.

Kontinensünk az egész világ számára sajátos üzenetet hordoz, a többi földrésszel összehasonlítva megkülönböztetett szerepe van. Napjaink technikai civilizációjának Európa a bölcsője, e civilizáció pedig a kereszténységnek köszönheti létrejöttét. Mégpedig azért, mert a kereszténység legyőzte az isteneket, és az egy Isten hitének elterjesztésével felszabadította az embereket az istenek szolgaságából. Gondoljunk csak arra, hogy Isten azért hívja ki a népet Egyiptomból, mert szövetséget akar kötni vele. Ám szövetségre csak két egyenlő fél léphet, ezért fontos szempont a szabadság. A kereszténység egyik fő üzenete, hogy az ember a világhoz és társaihoz fűződő viszonyáért is felelősséggel tartozik Istennek. Mindez az ember szabadságára épül. Minket, magyarokat XVI. Benedek pápa arra figyelmeztetett, hogy vigyázzunk Szent István örökségére, mert ő volt az, aki nemzetéért Isten előtt vállalt felelősséget.

Azt se feledjük, hogy a kereszténység nem nemzeti vallás, hanem nemzetek feletti, s e tekintetben egyedülálló. Ezért is fontos, hogy a keresztény hit missziója Európából indult el a világ más tájaira.

– A Betegápoló Irgalmasrend honlapján találtam a következő, sokat jelentő mondatot: „Egy kultúra addig él, míg kapcsolatban van azzal a titokkal, ami létrehozta”…

– Igen, és tegyük hozzá azt is, hogy egy eszme addig létezhet, amíg vissza tud csatolni a kezdetekhez. Valóban, ma Európa mintha lemondott volna Istenről, és ezzel együtt lemondott a keresztény gyökereiről is. Antropológiai fordulatot látok abban, hogy az európai ember megtagadta a Krisztus-központú emberképét. Azt felejtette el, hogy Isten és az ember története közös, ez húzódik meg az üdvtörténet kifejezés mögött. Számos európai probléma ide vezethető vissza.

– Az Európai Polgár díj kiírásában említést tesznek „az európai szellemiség” megerősítéséről. Ön szerint mit kell érteni ez alatt?

– Az európai polgárnak erkölcsösnek, normálisnak, felelősnek és adósnak kell lennie. Az erkölcsösség azt jelenti, hogy az embernek egészséges a lelkülete. Napjaink morális válsága azt mutatja, hogy sok ember lelke beteg. Normálisak akkor leszünk, ha normákhoz igazodunk. A polgárnak vannak minden körülmények között érvényes, minden helyzetben használandó értékei, igazságai, amelyeket az sem kérdőjelez meg, ha a hozzájuk való igazodás negatív következményekkel jár. A felelősségről már volt szó, az adós kifejezés pedig arra utal, hogy mivel is tartozunk egymásnak. Ez nem más, mint a szeretet.

A szeretet drámai. Krisztus szeretete Isten irántunk megnyilvánuló szeretetének drámai kifejeződése. Azért, mert a szeretetbe vagy belehalunk, vagy nincs is. A szeretet azt jelenti, hogy odaadjuk az életünket, a másik embert beengedjük az életünkbe, ez pedig állandó alkalmazkodást von maga után. Más kifejezéssel szólva ez az „érte lét”. Érdekes, hogy a keresztény értékek még azok életében is jelen vannak, akik nem tartják magukat vallásosnak. Európa jövője csak úgy képzelhető el, ha ezekre a keresztény értékekre építkezik.

– Mindez megjelenik a máltai szeretetszolgálat és az irgalmasrend tevékenységében is…

– Igen, mert a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a jelenlét, a befogadás és a mindvégig történő kísérés hármas eszményét gyakorolja. Ahhoz, hogy egy normális társadalomban valaki a rászorulók megsegítését fontosnak tartsa, elismerje, nem kell hívőnek lenni. Az életutamra visszatekintve érdekes, hogy a máltai szeretetszolgálat a rendszerváltás előszeleként született meg, míg az irgalmasrend újbóli létrehívását az a felismerés határozta meg, hogy aki szegény, az betegebb is. Az irgalmasok karizmája rendkívül fontos. A hospitalitas ugyanis azt jelenti, hogy a beteg ember vendég, olyan vendég, akit várnak, méghozzá szeretettel. Akinek igyekeznek a kedvében járni.

– Amikor Önt újraválasztották a Magyar Máltai Szeretetszolgálat élére, a következőket mondta: „Földet néző emberekké váltunk, és egyfolytában elégedetlenek vagyunk. Ideje, hogy az égre emeljük a tekintetünket, mert ha erről lemondunk, az erkölcsi tőkénk is elfogy.”

– A modern ember nem szívesen fogad be az életét kívülről – pláne felülről – eligazító gondolatokat. Ha ezer lépést tettünk előre, azzal még egyet sem léptünk felfelé. Márpedig a horizontális koordináta mellett ott kell lennie a vertikálisnak is. Ez a kereszt misztériuma, mert metszéspontjában találkozik ez a kettő.

– Az irgalmasság rendkívüli szentévében miként vélekedik az irgalmasságról egy szerzetes, aki az irgalmasrend magyarországi vezetője?

– A szentév során mindenki igyekezett valami újat mondani az irgalmasságról. A fogalom számos bibliai és teológiai kifejtésével találkozhattunk az utóbbi időben. Ezek mind helyesek, ám számomra az irgalmasság egyszerűen azt jelenti: a másik embert úgy fogadom el, mint aki védelemre szorul. Vagyis védelmet és biztonságot nyújtok neki. Az utóbbi azt foglalja magában, hogy az én részemről nem érheti őt bántódás, mert jóindulattal és jó szándékkal viseltetek iránta. A szeretetem védőburok lehet a számára. A héberben az irgalom szó az anyaméh kifejezésből származik, nem véletlenül, hiszen az anyaméhben a magzat biztonságban érezheti magát.

– Ön az aranymiséjén úgy fogalmazott: „az értelmes élet pedig az emberszolgálat”. Ma azonban szolgáltatásról és ellenszolgáltatásról beszélünk, ez pedig valami egészen mást jelent…

– A szolgálat bibliai megközelítése az emberszolgálat. Vagyis az, hogy a másik emberért vagyok. Az életemet nem tarthatom meg magamnak, hanem el kell ajándékoznom. Az életem ugyanis mások javára rendeltetett. Azért lett a szervezetünk neve szeretetszolgálat, mert a segély nem mérhető össze a szeretettel. A szeretet sosem fogy el, hiszen önmagunkat elajándékozva kimeríthetetlen erőforráshoz jutunk.

Amikor Zugligetre kerültem, alig ötvenen jártak templomba. Igyekeztem mindennek a középpontjába a szolgálatot állítani. Alig fél év múlva már ötszázan voltunk, két év múlva pedig ezernél is több hívő járt hozzánk.

– A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét nemcsak a katolikus egyházban, hanem azon kívül, a világi területen is elismerik. Vajon a szeretetszolgálat irgalmasságra épülő szolgálata társadalmi mintává válhat?

– Nekünk nem kell szavakkal igazolnunk magunkat. Nem kell magyaráznunk, mit teszünk, hiszen mindenki láthatja. Ez igaz a Betegápoló Irgalmasrendre is. Ha befogadjuk a beteget, az már önmagában utal az Örömhírre. Ha tesszük a dolgunkat, annak egyre terjed a híre, és hatással van a környezetünkre.

Azt is hadd jegyezzem meg, hogy mi a legelesettebbekkel foglalkozunk, a hajléktalanokkal és a cigányokkal. Olyan emberekkel, akikről a társadalom tudomást sem akar venni. A legnagyobb gondokkal küszködők mellé odaállni pedig nem feltétlenül látványos.

– Ám ha a máltaiak törődnek a rászorulók e csoportjaival, akkor az emberek egy része úgy érezheti, ezzel le is tudta ezt a problémát, és esetleg a továbbiakban nem is foglalkozik velük…

– Valóban. De lesznek olyanok is, akik éppen ezért figyelnek fel rájuk. Küldetésünk alapszavai – a befogadás és a jelenlét – már szakmai körökben is használatosak. Nincsenek illúzióink, a szociális problémákat nem fogjuk tudni teljes mértékben megoldani. Sokan legszívesebben elmenekülnének a bajok elől. A tevékenységünk nyugtalanító gondolatokat vet fel. Rámutat arra, mennyire nincs megoldva a hajléktalanok egészségügyi ellátása. Itt, a kórházban szeretnénk egy ambulanciát nyitni a Down-szindrómás betegeknek. Ők azért forgatják fel a hagyományos ellátás rendszerét, mert sokkal több gondoskodásra van szükségük,mint másoknak. Minden egyes ilyen lépés megszólít valakit, és ezzel az egész társadalmat is gyógyítja.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember október 2-i számában jelent meg.