Élet és megértés – Folytatódott a Pécsi Egyházmegye Szabadegyeteme

Hazai – 2017. október 21., szombat | 18:40

A Pécsi Egyházmegye konferenciasorozatának egymáshoz is kapcsolódó előadásaiban arra a kérdésre keresik a választ az előadók, hogy miben áll a keresztény életvezetés. Október 18-án Udvardy György pécsi megyéspüspök és Görföl Tibor teológus tartottak előadást „Élet és megértés” címmel.

Az életvezetési stratégiák az élet megértése nélkül nem alkalmazhatók, ezért a szabadegyetem októberi alkalmán az élet és a megértés fogalmának összefüggéseit tárta fel a hallgatóság előtt a két előadó.

Udvardy György püspök a megértés élményéről és jellemzőiről beszélt. „A megismerés motivációja és meghatározója az, hogy mit gondolok az életről, a boldogságról, a bölcsességről. Önmagunk és a világ megértése értékrendet jelent. Jézus Krisztus az alapvető értelmezési pont, akiben mindent értünk” – mutatott rá a főpásztor.

Görföl Tibor teológus előadásában a tágasság fogalmához kötötte a megértés lényegét. „A megértés három tényezőtől függ. Szükség van hozzá a teljes nyitottságra, ami azt jelenti, hogy semmit ne helyezzen az ember önmaga és Isten közé. Szükséges a határátlépés, ugyanis ahhoz, hogy a bennünket az Istentől elválasztó akadályok leomoljanak, meg kell nyílnunk a valóság egészére. Valamint szükség van rejtekezésre, azaz zárkózottságra, elvonultságra is”– fejtette ki.

Udvardy György megyéspüspök és Görföl Tibor teológus előadása meghallgatható a Pécsi Egyházmegye honlapján keresztül.

A Szabadegyetem Döntés és cselekvés címmel folytatódik november 15-én, amikor Udvardy György püspök és Papp Miklós teológus tartanak előadást a Magtár Látogatóközpontban.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria