Elhunyt Galavits József győr-belvárosi plébános

Hazai – 2013. január 12., szombat | 10:43

Életének 69., papságának 45. évében, január 10-én, súlyos betegség után, a szentségekkel megerősítve, a győri kórházban elhunyt Galavits József, a Győri Székeskáptalan éneklőkanonokja, szentszéki bíró, teológiai tanár, Győr-belvárosi plébános.

Temetése – szentmisével egybekötve – január 18-án, pénteken délelőtt 11 órakor lesz a győri székesegyházban.

Galavits József 1944. december 3-án született Szakonyban. Győrött szentelték pappá 1968. június 21-én. Felszentelése után tanulmányi szabadsága alatt a budapesti Hittudományi Akadémián folytatta teológiai tanulmányait, majd segédlelkész volt Gönyűn 1969-től 1970-ig. 1970-ben teológiai doktori fokozatot szerzett. Ezt követően segédlelkész volt a győri Szent Imre plébánián 1970-től 1971-ig. Teológiai tanári kinevezést kapott a Győri Hittudományi Főiskolára, ahol haláláig az egyházjog főiskolai tanára volt. 1971 és 1973 között a római Lateráni Egyetemen végzett jogi tanulmányokat, majd visszatért a győri Szemináriumba, ahol a tanári beosztás mellett a Papnevelő Intézet prefektusa lett 1987-ig. 1975-től 1986-ig eddigi beosztásai mellett előbb templomigazgató volt a győri Német Ispita-templomnál, majd 1986-tól 1987-ig az Orsolyita-templomnál. Megbízott lelkészként látta el a véneki hívek gondozását 1980 és 1986 között.

Első plébánosi állomáshelye Győr-Sziget volt: 1987-től 1992-ig. 1992-ben a győr-belvárosi plébániára kapott plébánosi kinevezést, ahol haláláig végezte lelkipásztori szolgálatát. 1990-ben főpásztora tb. esperesi címmel tüntette ki, 1990-ben szentszéki bírói kinevezést kapott. 1991-től székesegyházi kanonok, kerületi esperes volt 1993-tól 1999-ig. Tanári és szemináriumi elöljárói működése során a győri, a szombathelyi, a veszprémi és váci egyházmegye több papját készítette fel a papi szolgálatra, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Főiskolai Karának és Győri Hittudományi Főiskola Levelező Tagozatának hallgatóit oktatta a lelkipásztorok munkájának támogatására.

„Jézus szentséges Szíve bízom irgalmadban! Szűz Mária szeplőtelen Szíve, légy az én menedékem halálom óráján” - idéz megemlékezésében Galavits József végrendeletéből F.k. Németh Gyula.

Győri Egyházmegye/Magyar Kurír