Elhunyt Tóth István címzetes kanonok, nyugalmazott plébános

Hazai – 2022. január 27., csütörtök | 9:51

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke és a rokonság megrendülten, de húsvéti hittel tudatja, hogy Tóth István címzetes kanonok, nyugalmazott plébános életének 78., papságának 54. évében, szentségekkel megerősítve, 2022. január 23-án hazatért Krisztus Urunkhoz.

Tóth István 1944. április 23-án született Baktalórántházán.

1968. június 23-án Egerben szentelték pappá.

Káplán volt Nyíradonyban 1968–1969-ben, majd Vencsellőn 1969–1971-ben, Sajónémetiben 1971 és 1973 között, Taron 1973-ban, Demecserben 1973-tól 1977-ig és Jászapátiban 1977–1978-ban. Plébánosként szolgált Aranyosapátiban 1978 és 1990 között, ezt követően Kemecsére került, ahol 1990-től 2015-ig, huszonöt esztendőn át volt a közösség lelkipásztora. 1997-ben a Nyíregyházi Esperesi Kerület espereshelyettese lett, mely címet 2007-ig viselte. 2015-ben vonult nyugalomba. 

Súlyos betegségét türelemmel viselte.

Tóth István atya temetése január 29-én 11 órakor lesz a zsámbéki temetőben, lelki üdvösségéért ezt követően a zsámbéki Keresztelő Szent János születése plébániatemplomban mutatnak be engesztelő szentmisét.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria