Első alkalommal végzett Szent Liturgiát Tatán Kocsis Fülöp

Hazai – 2021. december 1., szerda | 13:01

A 2019-ben alapított Tatabányai Görögkatolikus Szervezőlelkészség már 2020 szeptemberében szerette volna vendégül látni Kocsis Fülöp érsek-metropolitát, de a tervezett programot a járványhelyzet meghiúsította. Az elmaradt találkozást a szervezőlelkészség tatai liturgiavégző helyszínén, a kapucinus Szent Imre-templomban sikerült pótolni november 28-án.

A tatai és a tatabányai hívek részt vehettek a főpapi Szent Liturgiát megelőző utrenyén is. A Szent Liturgia kezdetére teljesen megtelt a templom, az asszisztenciát a Központi Papnevelő Intézetben tanuló görögkatolikus papnövendékek látták el.

Kocsis Fülöp prédikációjában az Efezusiaknak írt levélből felolvasott részben szereplő képeket választotta tanítása vezérfonalául. Szent Pál apostol azt kéri levelének címzettjeitől, hogy öltsék magukra Isten fegyverzetét, „az igazság övét”, „a megigazulás páncélját”, „a hit pajzsát”, „az üdvösség sisakját”, s legyen olyan saru lábukon, amely a „békesség evangéliumának hirdetésére” alkalmas. E képek szellemi tartalmát elmélyítve Kocsis Fülöp a közösségépítés, továbbá a minden keresztényre jellemző, önmagunkkal való küzdelem legfontosabb elveit és tennivalóit fejtette ki. Mindennapos lelki harcunk jellemzője, hogy egyrészt már megigazulásunk, azaz megváltottságunk jegyében zajlik, másrészt a személyes küzdelmek vállalására irányuló készségünk folyamatos erősítését követeli meg.

A szertartásokon a főpásztorral Takács Gusztáv és Vincze Krisztián atya is együtt imádkozott, akik közösen gondoskodnak a tatai, tatabányai és környékbeli görögkatolikusok szolgálatáról.

A Szent Liturgián részt vettek Michl József polgármester, Bencsik János képviselő, illetve Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke. A Szent Liturgia végén Kocsis Fülöp emlékeztetett a 2023-as püspöki szinódus egyházmegyei szintű előkészületi szakaszának fontosságára, a közösség pedig köszönetet mondott a tatai Szent Imre-templomnak, amely hosszú évek óta töretlen szeretettel fogadja a görögkatolikusokat szertartásaik, imádságaik elvégzésére.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria