Emléktáblát állítottak Boldog Brenner János egykori lakhelyén, Pécsen

Hazai – 2018. november 10., szombat | 17:35

Boldog Brenner János vértanú áldozópap tiszteletére helyeztek el emléktáblát Pécsen, a Brenner család egykori otthonának falán november 9-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Brenner János gyermekkorának csak egy részét töltötte a Baranyai megyeszékhelyen, mivel édesapját a munkaadója átmenetileg Pécsre helyezte át. Ez idő alatt a Király utca 79. szám alatt található ház első emeletén laktak. Az emléktábla-állítást Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök felesége kezdeményezte, aki maga is ebben a házban töltötte gyermekéveit.

Mádl Dalma mellett az emléktábla ünnepélyes elhelyezésén részt vett Brenner József, a vértanú testvére, Udvardy György pécsi megyéspüspök, valamint Páva Zsolt polgármester.

Mádl Dalma asszony az ünnepség elején emlékeit idézte fel az egykori „szomszéd fiúkról”. Felelevenítette, hogy a legidősebb testvér, Brenner László már abban az időben foglalkozott a gondolattal, hogy szerzetes legyen. Dalma asszony nagyon szomorú volt, amikor a Brenner család Pécsről visszaköltözött Szombathelyre, mert nagyon jó barátként tekintett a három testvérre. Beszéde végén kifejezte háláját, amiért Brenner János olyan bajtársa volt, aki ma már boldogként szolgálja a Teremtőjét.

Brenner József kiemelte, hogy boldoggá avatását követően mindenhol megemlékeztek bátyjáról, ahol működött.

Szép befejezés, hogy ezen a helyen is emlékezünk rá, ahonnan tulajdonképpen elindult. Ne feledjék el, hogy van egy pártfogónk az égben, hisz biztos, hogy most már az égben van, és pártfogónk, pártfogol bennünket. Nyugodtan imádkozzanak Brenner Jánoshoz! – biztatott a vértanú testvére. 

Udvardy György pécsi megyéspüspök beszédében örömét fejezte ki: „Az a tény, hogy együtt vagyunk egy forgalmas tér szélén, azt is jelzi, hogy az életszentség benne van az élet forgatagában. Az nem azon túl születik meg. Nem valami szobában megtörténő spirituális valóság, hanem benne van az életben, az életből forrásozik. Minden szent, minden vértanú abból a közegből veszi az erőt, ahol él, ahol nevelkedik, azoknak a példáján keresztül, akik őt segítik, vagy akik a növekedésében mellette állnak, jelen vannak. Innen veszi az erőt ahhoz, hogy aztán életének meghatározó pillanatában jó döntést tudjon hozni.” A főpásztor imádságra buzdította az ünneplőket, valamint arra, hogy a tábla mindig emlékeztesse őket a hétköznapi életszentségre.

„Ez a tábla emlékeztessen bennünket arra, hogy mindaz, amit kaptunk, felelősséget ró ránk, és arra, hogy mindent, amit kaptunk, szeressük jó lélekkel testvéreinken keresztül odaadni az Istennek” – fogalmazott Udvardy György, majd megáldotta az emléktáblát.

A szertartást követően Páva Zsolt, Pécs polgármestere köszönetét fejezte ki az emléktábláért, és elmondta, a város közgyűlése egyhangúan határozott az emléktábla elhelyezéséről.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Verébi Dávid István

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria