Építsünk egy testvéribb országot! – Püspöki szentmise Letenyén a roma holokauszt emléknapján

Hazai – 2022. augusztus 4., csütörtök | 14:17

Mindannyian Isten csodálatos teremtményei vagyunk. Ha ezt megértjük, befogadjuk szívünkbe Istent, az életünk lassan átalakul – mondta augusztus 2-án, a roma holokauszt emléknapján Székely János megyéspüspök Letenyén, ahol szentmisét mutatott be. A környező települések roma lakosai is részt vettek a liturgián.

A szentmise elején a plébánia fiataljai köszöntötték a főpásztort, és vallottak arról, mit jelent számukra Krisztushoz tartozni.

Székely János szentbeszédét egy történettel kezdte. Egy kisfiú a kommunizmus idején értékes pecsétgyűrűt talált a szülei holmijai között. Kiderült: ősei grófok voltak. Az addig hanyag, rossz magaviseletű és tanulmányi eredményű fiú megváltozott: elkezdett grófi címéhez méltóan öltözködni, viselkedni, beszélni, tanulni. Mindannyiunk ujján van egy csodálatos aranygyűrű, hiszen mindannyian Isten gyermekei vagyunk – mutatott rá a főpásztor. – Aki erre a rangra – ami fontosabb, mint bármilyen más rang, cím – rádöbben, annak az egész élete átalakul. „Mindig gondoljatok arra, hogy Isten gyermekei vagytok, aki azt szeretné hogy szép, boldog életetek legyen. Ehhez méltóan kell élnetek, ennek az örömében” – fordult a jelen lévő gyermekek, fiatalok felé a megyéspüspök.

Székely János kiemelte: a romák felzárkózásának három oszlopa van. Az egyik a tanulás. Hiszen aki elkezd tanulni, annak gazdagodik a szíve, az értelme, kitágul a látásmódja, szebben oldja meg az élete dolgait. A második oszlop a munka, hogy el tudják tartani a családjukat, megadva mindent, ami a boldoguláshoz kell. A harmadik oszlop a szív: ha valakinek a szívébe beköltözik Isten szeretete, akkor az egész élete átalakul.

Ha valaki rádöbben, hogy Isten gyermeke, és az Úr szép életet szán neki, vele van mindig, akkor annak az élete lassan átalakul

– mondta Székely János.

A prédikáció további részében Boldog Ceferino életét ismerhették meg a jelenlévők. Olyan ember volt, aki szerette a cigányokat és a nem cigányokat is, híd volt közöttük – mutatott rá Székely János, aki ismét a gyermekekhez fordulva azt mondta: „Azt kívánjuk, hogy

a szívetekbe fogadjátok be Isten szeretetét. Hallgassatok rá, bízzatok benne, az ő útján járjatok, akkor átélitek, amit Ceferino is átélt, és lehettek hidak cigányok és nem cigányok között.”

A nem cigány testvérektől a főpásztor azt kérte, hogy a másik oldalról építsék a hidat. Akinek szomszédságában cigány emberek élnek, ismerjék meg őket, látogassák meg, segítsenek nekik. Akkor lesz Magyarország egy szép, élhető, testvéri ország, ha megtanulunk egymást tiszteletben tartva, egymást segítve testvérként élni ebben a közös hazában – biztatott a szombathelyi püspök.

Székely János szentbeszédét ITT visszahallgathatják.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria