Erdő Péter bíboros előadást tartott a Columbia Egyetemen

Kitekintő – 2018. január 30., kedd | 11:02

Erdő Péter bíboros, prímás január 27-től február 3-ig New Yorkban tesz látogatást. Ennek keretében január 29-én előadást tartott a Columbia Egyetemen „A vallás és az egyházak szerepe a világi államban” címmel.

A főpásztor január 28-án a Columbia Egyetem campusán található Szent Pál-kápolnában szentmisét mutatott be, amelyen az intézmény több száz katolikus hallgatója vett részt.

Erdő Péter bíboros előadására az egyetem rangos Bampton Lectures sorozatában került sor. A Bampton Lectures keretében az akadémiai év folyamán egy-egy kiemelkedő tudós tart előadást, választott témában. A Columbia Egyetemen 1948 óta rendezik meg e tudományos programot – az idei volt az ünnepi, negyvenedik alkalom.

Az eseményt, melyet az intézmény központi épületében tartottak, Sarah Cole, a Columbia Egyetem bölcsészettudományi karának dékánja nyitotta meg. Erdő Péter bíborost Robert Somerville vallástudomány-professzor mutatta be. Az előadáson az egyetem tanárai és hallgatói mellett részt vettek Magyarország New York-i Főkonzulátusának képviselői, valamint a washingtoni magyar közösség tagjai is.

Erdő Péter január 31-én találkozik a New York-i magyar közösséggel: Magyarország New York-i Főkonzulátusa munkatársaival, a New York-i Magyar Ház, az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat, a Széchenyi István Társaság, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség, a Szent István-egyházközség, a First Hungarian Baptist Church in New York (New York-i Első Magyar Baptista Egyház), a New York-i Első Magyar Református Egyház, az Arany János Magyar Óvoda és Iskola, valamint a Tízezer Lépés Magyar Könyvesbolt képviselőivel, tagjaival. A találkozón részt vesz Illés Boglárka ifjúságpolitikai helyettes államtitkár is.

Másnap, február 1-jén a főpásztor látogatást tesz a New York-i nagy zsinagógában is.

A Columbia Egyetem New York állam legrégebbi felsőoktatási intézménye, az alapítás idejét tekintve az ötödik az Amerikai Egyesült Államokban, 1754-ben jött létre. Ma az USA harmadik legrangosabb egyeteme a Stanford, illetve a Harvard után, és a világ egyik vezető kutatási központja.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria