Nagy a nyüzsgés a Szent József-plébánia közösségi házának termében. Két csocsóasztalnál folyik a játék. Kétfős csapatok mérkőznek, budapesti plébániák ministránsai. A játékosok körül szurkolók, köztük a vendéglátó plébános, Szili András. Követik a meccset, melyet 10–1-re megnyer a Szent József. A teremben körben ülnek a várakozók, telefonjaik felett dugják össze a fejüket, jelezve, mivel kell minden ifjúsági programot szervezőnek felvennie a versenyt.
Az alsóstól a végzős gimnazistáig minden korosztály képviselteti magát. A fiús versenyben egyetlen bátor lánycsapat állt ki plébániájáért. A város minden részéről jöttek gyerekek. A legnépesebb csapatot a pasaréti ferencesek hozták.
A csocsóasztalt ezúttal a budakalászi Szent kereszt felmagasztalása-plébánia csapata vihette haza.
Kálmán Antal, a főegyházmegye ministránsreferense, a program szervezője és ötletgazdája elmondta, hivatalba lépésekor, 2012-ben indította el a kezdeményezést. A bajnokság fődíja egy csocsóasztal, amit el kell helyezni a plébánián. Kálmán Antal célja az volt, hogy újabb alkalmat teremtsen, amivel a plébániához tudja kötni a fiatalokat. Olaszországban járva ugyanis megirigyelte, hogy a plébániáknak foci- és kosárpályájuk van, a hittanteremben csocsóasztal áll, míg nálunk a plébánia gyakorta a lelkipásztorok lakása. Ami vonzza a fiatalokat, az értékes dolog, és ahol van ministránsközösség, ott egy csocsóasztal elfér. Ez is alkalmat ad, hogy mise, hittan után ott maradjunk, beszélgessünk, és így létre tudjon jönni és növekedjen a közösség.
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria