Ferenc pápa katekézise: Ha be akarod csapni magadat, mondd csak, hogy nincs bűnöd!

Ferenc pápa beszédét magyar fordításban teljes egészében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Nincs túl szép napunk, de azért ugyanúgy jó napot kívánok!

Miután kértük Istentől a mindennapi kenyeret, a Miatyánk ima a többi emberhez fűződő kapcsolataink területére tér át. Jézus azt tanítja, hogy így kérjük az Atyát: „Engedd el adósságainkat, amint mi is elengedjük a mi adósainkét” (Mt 6,12). Ahogyan szükségünk van kenyérre, úgy szükségünk van megbocsátásra is. Mégpedig mindennap.

Az imádkozó keresztény mindenekelőtt azt kéri Istentől, hogy engedje el az adósságait, vagyis a bűneit, a rossz dolgokat, amelyeket elkövetett. Ez minden ima első igazsága: ha hibátlan emberek lennénk, ha kristálytiszta szentek lennénk, akik az erkölcsös élet útjáról sosem térnek le, akkor is mindig gyermekek maradunk, akik mindent az Atyának köszönhetünk. Mi a legveszélyesebb magatartásforma a keresztény életben? A gőg. Annak az embernek a magatartása, aki úgy áll Isten elé, hogy azt hiszi, mindig rendezve vannak számlái Istennel. A gőgös azt hiszi, hogy életében minden a helyén van. Mint a példabeszédbeli farizeus, aki azt hiszi magáról a templomban, hogy imádkozik, pedig igazából csak dicsekszik Isten előtt: „Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember” (Lk 18,11). Aki magát tökéletesnek gondolja, aki kritizálja a többieket, az gőgös. Egyikünk sem tökéletes, senki sem! Ezzel szemben a vámszedő, a templom hátuljában, egy mindenki által megvetett bűnös, megáll a templom küszöbénél, nem érzi magát méltónak arra, hogy belépjen, és Isten irgalmára bízza magát. Jézus pedig megjegyzi: „Ez, a másikkal ellentétben, megigazulva ment haza” (Lk 18,14), vagyis megbocsátást nyerve, megmentve. Miért? Mert nem volt gőgös, mert elismerte korlátait és bűneit.

Vannak bűnök, amelyek látszanak, és vannak bűnök, amelyek nem látszanak. Vannak szembetűnő bűnök, amelyek zajt keltenek, de vannak alattomos bűnök is, amelyek szívünkbe telepednek anélkül, hogy észrevennénk. Ezek közül a legsúlyosabb a gőg, amely a legbuzgóbb vallásos embereket is megfertőzheti. Volt egyszer egy híres apácakolostor, az 1600-1700-as években, a janzenizmus korában: tökélyre vitték a tökéletességet, azt mondták róluk, hogy tiszták, mint az angyalok, de gőgösek, mint az ördögök. Mennyire visszatetsző! A bűn megosztja a közösséget, a bűn elhiteti velünk, hogy különbek vagyunk másoknál, elhiteti velünk, hogy Istenhez vagyunk hasonlók.

Isten színe előtt viszont mindnyájan bűnösök vagyunk, és van okunk a mellünket verni – mindnyájunknak! –, mint az a vámszedő a templomban. Első levelében Szent János azt írja: „Ha azt mondjuk, hogy bűntelenek vagyunk, becsapjuk magunkat, és nincs meg bennünk az igazság” (1Jn 1,8). Ha be akarod csapni magadat, mondd csak, hogy nincs bűnöd: így becsapod magad!

Elsősorban azért vagyunk adósak, mert oly sok mindent kaptunk ebben az életben: létet, apát és anyát, barátságot, a teremtett világ csodáit… Bár mindnyájunkkal előfordul, hogy nehéz időszakokon kell átmennünk, mégis mindig emlékeznünk kell arra, hogy az élet kegyelem, olyan csoda, amelyet Isten a semmiből hozott létre.

Másodsorban azért vagyunk adósak, mert, ha sikerül is szeretnünk, arra egyikünk sem a saját erejéből képes. Az igazi szeretet az, amikor képesek vagyunk szeretni, de Isten kegyelméből. Egyikünk sem a saját fényétől ragyog. Létezik egy jelenség, amelyet az ókori teológusok úgy hívtak: „mysterium lunae” – a hold misztériuma. De ez nemcsak az Egyház valóságát jellemzi, hanem ott működik mindannyiunk élettörténetében. Mit jelent a „mysterium lunae”? Azt, hogy az Egyház olyan, mint a hold, nincs saját fénye: a nap fényét tükrözi vissza. Nekünk sincs saját fényünk: a fény, amink van, Isten kegyelmének, Isten fényének a tükröződése. Ha szeretsz, az azért lehetséges, mert volt valaki, rajtad kívül, aki rád mosolygott, amikor csecsemő voltál, és megtanított visszamosolyogni. Ha szeretsz, az azért lehetséges, mert volt valaki melletted, aki felébresztette benned a szeretet képességét, aki megértette veled, hogy a lét értelme a szeretet.

Hallgassuk meg egy olyan ember történetét, aki hibázott: egy rabét, egy elítéltét, egy kábítószerfüggőét… sok embert ismerünk, aki hibázott az életében. Nem érintve a felelősséget, amely mindig személyes, időnként tedd fel magadnak a kérdést: ki hibáztatható az ő elrontott életéért? Egyedül a lelkiismerete, vagy az a gyűlölet- és elhagyatottságtörténet, amelyet ki-ki maga mögött cipel?

Ez a hold misztériuma: mindenekelőtt azért szeretünk, mert bennünket is szerettek, azért bocsátunk meg, mert nekünk is megbocsátottak. Ha valakit nem világít meg a nap fénye, az fagyos lesz, mint a téli talaj.

Hogyan ne ismernénk fel a bennünket megelőző szeretetláncban Isten szeretetének gondviselő jelenlétét is? Egyikünk sem szereti Istent annyira, amennyire ő szeret bennünket. Elég egy feszület elé állnunk, hogy lássuk az aránybeli különbséget. Ő mindig is előbb szeretett és előbb szeret minket!

Így imádkozzunk hát: Add, Urunk, hogy aki legszentebb közöttünk, az is mindig érezze, hogy a te adósod! Mennyei Atyánk, légy irgalmas mindannyiunkhoz!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír