Ferenc pápa: Mária szabad önmagától, teljesen Isten és a többi ember felé fordul!

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén a liturgia evangéliuma Mária názáreti otthonába vezet bennünket, ahol az angyal híradását fogadta Mária (vö. Lk 1,26–38). Házának falai között az ember jobban megmutatja önmagát, mint máshol. És éppen házának ebben a meghittségében az evangélium olyan részletet közöl velünk, amely feltárja Mária szívének szépségét.

Az angyal „kegyelemmel teljes”-nek nevezi. Ha tele van kegyelemmel, az azt jelenti, hogy a Szűzanya mentes a rossztól, bűntelen, szeplőtelen. Erre az üdvözlésre Mária – a szöveg szerint – „igencsak zavarba jött” (Lk 1,29). Nemcsak meglepődött, hanem össze is zavarodott. A nagy üdvözlések, tiszteletadások és gratulációk fogadása néha azzal a veszéllyel jár, hogy dicsekvést és önhittséget vált ki. Ne feledjük, Jézus nem volt túl kedves azokkal, akik üdvözléseket, hízelgést, feltűnést keresnek a tereken (vö. Lk 20,46). Mária viszont nem kihúzza magát, hanem zavarba jön; öröm helyett elképedést érez. Az angyal üdvözlete nagyobbnak tűnik nála. Miért? Mert

belül kicsinek érzi magát, és ez a kicsinység, ez az alázat vonzza Isten tekintetét.

A názáreti ház falain belül tehát Mária szívének egyik csodálatos vonását látjuk. Milyen volt Mária szíve? Miután a legnagyobb gratulációt kapta, zavarba jön, mert úgy érzi, olyasmit mondanak róla, amit nem tulajdonított magának. Mária ugyanis nem tulajdonít magának előjogokat, nem követel semmit, nem tulajdonít semmit sem saját érdemének. Nincs benne öntetszelgés, nem magasztalja fel magát. Mert alázatában tudja, hogy mindent Istentől kap. Tehát szabad önmagától, teljesen Isten és a többi ember felé fordul. A szeplőtlen Mária nem önmagát nézi. Ez az igazi alázat: nem önmagunkra, hanem Istenre és másokra nézünk.

Ne feledjük, hogy Máriának, a kegyelemmel teljesnek ezt a tökéletességét az angyal a házának falai között jelenti ki: nem Názáret főterén, hanem ott, a rejtettségben, a legnagyobb alázatosságban. Abban

a kis názáreti házban dobogott a legnagyobb szív, amely valaha is volt egy teremtménynek.

Kedves testvéreim, ez rendkívüli hír számunkra! Mert azt üzeni nekünk: az Úrnak ahhoz, hogy csodákat tegyen, nem nagy eszközökre vagy kitűnő képességeinkre van szüksége, hanem az alázatunkra, a feléje és mások felé való nyitottságunkra. Ezzel a híradással, egy házacska szegényes falai között, Isten megváltoztatta a történelmet. Ma is nagy dolgokat akar velünk tenni mindennapi életünkben, vagyis családunk körében, a munkahelyünkön, a megszokott környezetünkben. Isten kegyelme itt szeret munkálkodni, jobban, mint a történelem nagy eseményeiben. De vajon elhisszük-e ezt? Vagy azt gondoljuk, hogy a szentség utópia, valami a bennfentesek számára fenntartott dolog, a hétköznapi élettel összeegyeztethetetlen jámbor illúzió?

Kérjünk a Szűzanyától egy kegyelmet: hogy szabadítson meg minket attól a félrevezető gondolattól, hogy az evangélium és az élet két különböző dolog; hogy gyújtsa fel lelkesedésünket a szentség eszménye iránt, amely nem szentképek tiszteletében áll, hanem abban, hogy mindennap alázatosan és vidáman, önmagunktól szabadon, Isten és a felebarát felé fordított szemmel éljük meg azt, ami velünk történik. Ne veszítsük el a bátorságunkat: az Úr mindannyiunknak jó szövetet adott ahhoz, hogy szőjük a szentséget mindennapi életünkben! És amikor kétség ébred bennünk afelől, hogy képesek leszünk-e rá, vagy elszomorodunk elégtelenségünk miatt, engedjük, hogy a Szűzanya „irgalmas szemei” nézzenek bennünket, mert senki sem maradt magára, aki az ő segítségét kérte!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Két nappal ezelőtt tértem vissza ciprusi és görögországi utamról. Köszönöm az Úrnak ezt a zarándoklatot! Köszönöm mindannyiatoknak az imát, amellyel kísértetek, és köszönöm e két szeretett ország népének, állami és egyházi vezetőinek azt a szeretetet és kedvességet, amellyel fogadtak. Mindenkinek ismétlem: köszönöm!

Ciprus egy gyöngyszem a Földközi-tengeren, egy ritka szépségű gyöngyszem, mely azonban magán hordja a szögesdrót sebét, a szigetet megosztó fal fájdalmát. Cipruson családi körben éreztem magam, mindenkiben testvérre találtam. Minden találkozást megőrzök szívemben, különösen a nicosiai stadionban tartott misét. Meghatott kedves ortodox testvérem, Krizosztomosz, amikor az Anyaegyházról beszélt nekem:

keresztényként külön utakon járunk, de Jézus Egyházának gyermekei vagyunk, amely Anya, és kísér, védelmez, támogat bennünket, minden testvért.

Azt kívánom Ciprusnak, hogy mindig a testvériség műhelye legyen, ahol a találkozás felülkerekedik a veszekedésen, ahol befogadják a testvért, különösen, ha szegény, elutasított, kivándorló. Megismétlem, hogy a történelemmel szemben, a kivándorlók arcával szemben nem hallgathatunk, nem fordíthatjuk el a fejünket!

Cipruson, akárcsak Leszboszon, belenézhettem e szenvedés szemébe: kérem, nézzünk az elutasított emberek szemébe, akikkel találkozunk, provokáljanak bennünket a gyerekeknek, a kétségbeesett migránsok gyermekeinek az arcai! Engedjük, hogy szenvedésük a bensőnkbe hatoljon, hogy hasson a mi közönyünkre; nézzük az arcukat, hogy felébredjünk a megszokás álmából!

Azután hálával gondolok Görögországra. Ott is testvériesen fogadtak. Athénban éreztem, hogy elmerülök a történelem nagyságában, Európa emlékezetében: humanizmus, demokrácia, bölcsesség, hit. Ott is megtapasztaltam az együtt misztikáját: a püspöktestvérekkel és a katolikus közösséggel való találkozásban, az Úr napján bemutatott ünnepi misében, majd a fiatalokkal, akik sok felől érkeztek, némelyikük nagyon messziről, hogy megéljék és megosszák az evangélium örömét. Továbbá részem lehetett abban az ajándékban, hogy megölelhetem a kedves Hieronimosz ortodox érseket: először otthonában fogadott, másnap pedig meglátogatott. Szívemben őrzöm ezt a testvériséget.

A Szent Szűzre bízom a találkozás és a remény megannyi magját, amelyet az Úr szétszórt ezen a zarándoklaton.

Kérlek benneteket, továbbra is imádkozzatok azért, hogy ezek a türelemben kihajtsanak és virágozzanak a bizalomban.

Ma ér véget a Szent Józsefnek, az egyetemes Egyház védőszentjének szentelt év. Holnapután, december 10-én pedig véget ér a loretói jubileum Loretóban. Kívánom, hogy ezeknek az eseményeknek a kegyelme továbbra is munkáljon életünkben és közösségeink életében. Szűz Mária és Szent József vezessen bennünket az életszentség útján!

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és zarándokok! Sok szerencsét kívánok az Olasz Katolikus Akciónak: legyen a szinodalitás edzőterme az egyházmegyékben és a plébániákon! Köszöntöm a „Milleunavoce” gyermekkórus tagjait, a zaragozai híveket és a spanyolországi Getafe egyházmegyéhez tartozó Valdemoro fiataljait – a spanyolok hallatják hangjukat, jól van! És köszöntöm Rocca di Papa önkormányzatának küldöttségét is, akik azzal a fáklyával érkeztek, amellyel meggyújtják a karácsonyi csillagot a város erődjén. Üdvözlöm a Puebla államból érkezett mexikói csoportot.

Mindenkinek boldog ünnepet kívánok, különösen nektek, a Szeplőtelen Fogantatás-egyházközséghez tartozó fiataloknak, ez a ti ünnepetek!

Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Én is imádkozom értetek! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír