Magyar görögkatolikus kutatócsoport is bekapcsolódik az ecuadori földrengés utáni mentési munkába

Hazai – 2016. április 19., kedd | 10:35

A Hajdúdorogi Főegyházmegye kutató- és mentőcsoportja, a Legott is bekapcsolódik az ecuadori földrengést követő mentési munkálatokba. A csoport április 19-én hajnalban indult el a térségbe Ferihegyről.

Kristóf Imre, a Legott vezetője indulás előtt Hajdúdorogi Főegyházmegye sajtóirodájának telefonon elmondta: a Karitatív Szervezetek, vagyis a Legott, a miskolci Spider, a budapesti Főnix és a szolnoki Életjel mentőcsoport együtt vágott neki az útnak. Összesen hatan vannak a csapatban, köztük egy főorvos, aki a csapat egészségügyi ellátását is biztosítja. Emellett egy mentőtiszt is velük tartott, így ha orvoshiány lenne Ecuadorban, akkor mindketten be tudnak segíteni akár műtétek elvégzésében is.

A kutatócsoport munkáját három speciálisan képzett kutya segíti, akik képesek élő, illetve halott személyek felkutatására is. A Legott segítője egy németjuhász, aki Rafi névre hallgat. A szolnoki kollégák egy tacskót visznek magukkal, Szmájli, aki kistestű kutya lévén olyan helyekre is be tud jutni, ahová esetleg beszorult egy sérült, így az ebbel képesek neki vizet vagy rádiót beküldeni. Miskolcról pedig egy golden retriever, IQ utazik velük.

A Legott korábban is vett már részt külföldi mentésekben, legutóbb a 2015-ös nepáli földrengések után segítették a helyiek munkáját.

A legújabb összesítés szerint több mint 400 halálos áldozatot és közel 3000 sérültet követelt az április 16-i, Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés Ecuadorban.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: EPA

Magyar Kurír