Győrben tartották a Veszprémi Főegyházmegye családtáborát

Hazai – 2022. augusztus 15., hétfő | 12:00

A Veszprémi Főegyházmegye családtáborát a győri Apor Iskolaközpontban tartották meg július 27. és 31. között. A tábor célja többek között a családok hitéletének megerősítése, a házastársi kapcsolat ápolása volt, és a gyermeknevelésről is értékes előadást hallgattak meg a résztvevők.

A Fodor János családreferens által bemutatott szentmisék, az imádságok, az előadások mellett sok-sok játék, közös program segített ennek megvalósításában.

Az előző beszámolóban a tábor első két napját már ismertettük.

A harmadik nap előadója ismételten Pécsi Rita volt, aki az érzelmi intelligencia és a párkapcsolat témájáról szólt. Arról beszélt, mit kezdhetünk az öröklött adottságokkal, mekkora az IQ szerepe az életben való boldogulásban és a párkapcsolatban, hogyan fejleszthető az érzelmi intelligencia. Kitért arra is, hogy mekkora szerepe van az életben az érzelmeknek, hogy a házastársak közötti kapcsolat pozitív változása hogyan segíti őket, hogyan növelhető az érzelmi háló, hogy kapcsolódni, együttműködni jó.

Mindeközben az alsósok a Füles Bástya terrárium házba látogattak el, ahol Dél-Amerika élővilágába nyerhettek betekintést, megismerkedhettek néhány különleges, barátságos fajjal, kézbe is foghatták őket. A felsősök a győri Mobilis Látogatóközpontba mentek, ahol felfedezhették a természet erőit, amelyek jelen vannak mindennapjainkban, és az elméleti ismereteket a gyakorlati kísérletezéssel ötvözték. Az ificsapat a győri bencések pinnyédi csónakházából indulva izgalmas kenutúrán vett részt.

A délután ismét a kikapcsolódásé volt, többen a győri bencés templomot és rendházat látogatták meg. A szentmisét követően este taizéi imaóra volt Tiszttartó Dávid diakónus és a szülőkből alakult zenekar közreműködésével.

Szombaton Lothringer Éva szociális testvér Covid-érintettsége miatt az online térben tartott előadást a táborozóknak, előadásában az otthon pszichológiájával foglalkozott. Elemezte, minek a helye az otthon: a meghittségé, az összetartozásé, az intimitásé, a biztonságé, de a feszültségé, a kritizálásé, a kontrollálásé, a bűntudaté is – sok minden más mellett. Előadását – ahogy a többit is – kiscsoportokban dolgozták fel a párok. A beszélgetések témáiból ízelítőként: Hol, mikor, hogyan tudtam Istennél, Isten házában, dolgaiban valóban otthon lenni? Ha nem tudok, mire lenne hozzá szükségem? Van-e teendőm? Mit köszönök meg ma a házastársamnak szóban, lélekben az otthonteremtés terén?

Nagy teret kapott a sport, a mozgás is a tábor életében, sportversenyek, csapatjátékok színesítették a programot. Megvolt az elmaradhatatlan botkalácskészítés, és sokan vettek részt az activity játékokban.

Esténként a kicsiket mesemondás, diavetítés várta, majd közös imával zárták a napot. Népszerű volt a szörpivással kiegészített fröccsterasz, a retró diszkót pedig közkívánatra meg kellett ismételni.

A tábor zárásaként a szervezők megkérdezték a családokat, hogyan látták az együtt töltött napokat. Kiemelték az egymásra hangolódásra kapott lehetőségeket, a közösen mondott zsolozsmát, a kápolnában való imákat, a napi szentmiséken való a részvételt, Fodor János atya prédikációit. Többen hangsúlyozták a közösség megerősítő erejét hitéletükben, párkapcsolatukban.

A szentmisék homíliái irányvonalat adtak a táborban töltött napoknak. Egy gondolat ezek közül: figyeljünk a belső fényre, amely világosságot teremt, összerendez, összeköt bennünket egymással, és engedjük, hogy Isten jelen tudjon lenni az életünkben!

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Iroda

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria