Hagyományokkal az anyanyelvi oktatásért – Nyitrára érkezett a feltámadási menet

Külhoni – 2017. május 5., péntek | 9:00

Az idén a somogyországi Karádról, a Szent László-év jegyében indult feltámadási menet vasárnap, április 30-án megérkezett Nyitrára – tájékoztatta a szerkesztőséget Okos Márton, a Szent László-év tanácsadó testületének tagja.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Zoboralján már hagyományos feltámadási menet idén is a magyar nyelvű oktatás fennmaradásának és ezáltal az összetartozás erősítése jegyében zajlott, mint azt Balkó Gábor szervező felhívásában megfogalmazta: „Ezáltal támogatják Zoboralja magyarságának egységét, és megerősítik a zarándokkönyvbe beírt és a rendezvény végén elimádkozott »zoboraljai könyörgéseket« a megmaradásunkért, melyeket majd a Csíksomlyói Szűzanya előtt a zarándokaink ismét elimádkoznak.”

A rendezvény, melyre a nyitrai várban, a zsúfolásig megtelt Szent Emmerám-székesegyházban került sor, egyben tanúságot tesz a környékbeliek kiállásáról az anyanyelvi oktatás mellett. A feltámadási jelvény behozatala után Gyurcsó Zoltán püspöki helynök főcelebrálásával, a zoboralji plébánosokkal közösen szentmisét mutattak be. Ezután Gál Péter, a feltámadási menet kezdeményezője és 2005-től szervezője köszöntötte az anyanyelvi oktatás mellett hitet tevőket. Majd következtek sorban a rövid köszöntések: többek között Okos Márton, a Szent László-év Tanácsadó Testület részéről, valamint Balkó Róbert, Kolon község polgármestere a Zoboralji Községek Regionális Társulása nevében mondott köszöntőt. Ezt követte a szalagok felkötése. Közben a feltámadási menet keresztjét felváltva tarthatták azon diákok és szüleik, akik magyar iskolába íratták gyerekeiket. A szalagokkal beborított keresztet a végén Gyurcsó Zoltán áldotta meg és bocsájtotta útjára. Előbb Zoboralja himnusza, majd a székely és a magyar himnusz eléneklésével ért véget az ünnepség.

Innen az ünneplők Nyitragerencsére mentek, ahol a Kodály-évforduló kapcsán a Művelődési Házban, a Kodály-emléktábla előtt Vrabel Anna polgármesterasszony fogadta és köszöntötte az emlékezőket. Utána a résztvevők nevében a főszervezők, Gál Péter és Balkó Gábor megkoszorúzták Kodály Zoltán emléktábláját, majd a helyi kórus Kodály gyűjtötte népdalokat adott elő.

Fotó: Okos Márton

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria