Hol hallott Ferenc pápa magyar szót? – Az Argentínában élő magyarokról és az argentin vallásosságról

– Milyen céllal utazott Argentínába?

– Ez a harmadik missziós utam volt az ott élő magyar diaszpóra közösségbe. A kétezres évek elején utaztam hozzájuk először, de 2001-ben és 2003-ban Buenos Airesben és száz kilométeres vonzáskörzetében maradtam. Idén január 8-tól 31-ig tartózkodtam Argentínában. Most hatezer kilométert tettünk meg autóval, 450 kilométert busszal. Tizenegy várost kerestünk fel egészen Patagóniáig eljutva, hogy magyar összekötőket keressünk, akik elkezdik majd feltérképezni és összefogni az ottani magyarokat. Egy déli nyaralóterületen például ötven magyar család él. A sofőröm Kasza István volt, a Szent József Egyesület elnöke, aki hol Argentínában, hol Magyarországon él. Elkötelezett híve annak, hogy összefogja a kint élő magyarokat.

Sok magyar származású él Argentínában, meglepetésünkre még az egyik szállodában is a recepciós hölgyet Liptáknak hívták.

– Milyennek képzelhetjük el Argentínát?

– Hatalmas ország, Magyarország harmincszor elférne benne. 45-46 milliós a lakossága, ebből tízmillióan élnek Buenos Airesben. Iszonyúak a méretek, a városok is nagyon messze vannak. Az Andok hegyvonulata 7500 km, 200-300 km széles, átlagmagassága 4500 m. Félelmetes! 4500 kilométer tengerpartja van az országnak. Mindenféle éghajlati viszony megtalálható, ennek megfelelően hol osztrák alpesi házak, máshol pampa, terméketlen vidék, tavak, tűnnek fel, vagy maga az óceán. Nagyon változatos a táj.

– Mikor vándoroltak Argentínába magyarok?

– Két kivándorlási hullám volt Magyarországról. 1947-ben megközelítően 3000 magyar települt ki, 1957-ben pedig kb. 2000. Leszármazottaik, gyermekeik és unokáik élnek most elszórva Argentínában, és ápolják a magyar hagyományokat, népszokásokat, amelyek nemcsak világi, hanem egyházi jellegűek is.

Az ottani magyarok hívő katolikusok vagy protestánsok.

– Miért utazott hozzájuk?

– 2021-ben az Argentínában élő magyarok vagy negyvenen eljöttek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, végig részt vettek rajta. Személyesen a Hungexpón, a fáklyás körmeneten és a pápai zárómisén találkoztam velük. Akkor fogalmazódott meg a meghívásuk, hiszen már nagyon régóta nincsen saját papjuk.

Domonkos László verbita szerzetes alapító atyát évtizedekkel ezelőtt elhelyezték egy olyan helyre, ahol magyar angolkisasszonyok tanítottak hatvan magyar leányt.

Megvan ma is minden épület, de a magyar nővérek már meghaltak azóta, és Domonkos László atya is, miután Magyarországra hazatelepült. A közösség azóta időnként innen-onnan meghív egy-egy hónapra valakit, aki elvégzi a lelkipásztori teendőket.

A magyarok igénylik a magyar nyelvű lelkipásztort, persze, amikor nincs, spanyol misére járnak. Szeretik ápolni a hagyományokat.

– Hogyan telt a kinti szolgálata?

– Egy misével és házszenteléssel kezdődött a látogatásom január 8-án a Mindszentynumban, abban a háromszintes házban, melyet 1979-ben építtetett Domonkos László atya a magyaroknak. Van benne fogadóterem, ebédlő, kápolna, vendégszoba, urnatemető, oktatási helységek, mert tanítanak itt magyar nyelvet, zenét, sőt még sportolásra is van lehetőség. Januárban Argentínában nyár van. Azért volt a látogatásom erre a hónapra időzítve, mert a két cserkészcsapat – egy száz és egy negyven fős, mely a korábban kivándorolt magyarok gyermekeiből, unokáiból áll – akkor táborozik. Lelkigyakorlatot és miséket tartottam nekik a táboraikban. Persze a miséket spanyolul kellett, mert a leszármazottak már nem tudnak jól magyarul. Ugyanakkor

a rovásírástól kezdve a néptáncig, a regösökig mindenféle magyar hagyományt ápolnak, hogy a gyökereiket erősebbé tegyék.

Az egyik magyar tanár készített egy spanyol–magyar könyvet számukra. Buenos Airesben, a Hungária Egyesület házában működik a ZIK (Zrínyi Ifjúsági Kör) a Coral Hungaria énekkar, a Regös Néptáncegyüttes, a Cserkészszövetség, a fiatalok klubkönyvtára és egy magyar étterem.

– Ferenc pápa múltja is ehhez a városhoz köthető. Hogyan élt itt püspökként, érsekként?

– Ferenc pápa nem a püspöki palotában, hanem egy apartmanban lakott. Ő ilyen. Püspökként, érsekként ugyanúgy élt ott, mint más. Általában tömegközlekedéssel ment egyedül. Több időt töltött a kórházakban, szegénynegyedekben, az emberek munkahelyein, mint a templomban

– hiszen sokakat – akik nem járnak templomba – ott lehet elérni. Ott is megvolt benne a gondozó, törődő hajlam a szegények iránt. Nem volt hivalkodó, egyszerű volt. Talán nem is értékelték őt annyira, hiszen az argentin Egyházra ez nem volt jellemző. Tudomásul vették, hogy ő ilyen. Nem tudom, hogy mostanság van-e ilyen főpapja az országnak, aki ennyire egyszerűen élne. Ő a kezdetektől kilógott a sorból.

Ferenc pápa egyszerűsége, alázata, nyitottsága, őszintesége megrendítő. Most is ugyanazt a gyűrűt és mellkeresztet hordja, mint püspökké szentelése után.

– Milyennek ismerte meg az argentinok hitéletét?

– Az argentin vallásosság hasonlít a miénkre. Ott is vannak Mária kegyhelyek, például a lujani. Mendozában, a lourdes-i szentélyben is jártam most, ahol egy kicsi templom mellé egy óriási, sportcsarnokszerű templomot is építettek. Amikor a kegytárgyboltjában nézelődtem, bejött egy édesanya egy gyermekkel, és rögtön áldást kért tőlem. A parkolóban egy család ugyanezt kérte.

Az argentinok élik a hitüket. A nagyobb templomokban külön szentségi kápolna létesült, ahova azok térnek be, akik imádkozni szeretnének, a templom többi részébe pedig a turisták, érdeklődők. A kis kápolnákban mindig láttam imádkozó híveket.

Mendozában voltam egyszer egy misén a Szent Jakab és Szent Miklós-templomban, ami bérházak között van, szinte nem is lehet észrevenni. Bent a padok koncentrikusan voltak elrendezve az oltár körül. A magyar szentmisét este negyed kilenckor kezdtük. Addig nagyon meleg van, 35 fok. Déltől ötig-hatig nincs élet, mindenki sziesztázik. Mivel magyaroknak szólt ez a mise, spanyol és magyar nyelven celebráltam Pater Marcellóval, akit most láttam először, mégis úgy beszélt hozzám, mintha kb. 15 éve ismerne. Mondta is, hogy prédikáljak.

– Betegekkel, idősekkel is találkozott?

– Ellátogattam egy idősek otthonába, ahol a gondozottak közül négyen haldokoltak. Misét mondtam, aminek nagyon megörültek. Olyan boldogok voltak! Majd körbementem, és elláttam a súlyos betegeket.

Megrendítő volt, mennyire kapaszkodnak a hitbe. Olyan komolyan veszik a keresztvetést is, mintha az életük múlna rajta. Sokat tanultam tőlük.

Megrendítő volt az is, ahogyan a gondozók törődnek a még egyszer gyermekké vált idősekkel, és a tenyerükön hordozzák őket.

Mendozában elmentünk egy családhoz, ahol a családfő felesége, Rosa nyolc műtéten esett át. Szeretett volna pappal beszélni, gyónni. Az utcasarkon fogadott a férje, Garas Tamás. Mondtam is neki, hogy a Garas gyakori magyar név nálunk. A fia kitette a Hozsannát, a Szent István-képet, a magyar zászlót az asztalra, egy kis magyar ünnepet teremtett. Meggyóntattam Rosát tolmács segítségével, akinek ugyanúgy gyónási titoktartási kötelezettsége van, mint nekem. Amikor befejeztük a gyónást, bejöttek a többiek. A kísérőm kérdezte, hogy itt mindenki katolikus-e. A családfő mondta, hogy nem, ő ateista. „Nem baj – válaszoltam –, az a gondoskodás, törődés, amit a családjáért végez, nagyon fontos, és érték marad mindvégig, akkor is, ha nem hisz Istenben.” „Igen, én is így gondolom” – válaszolta. A II. Vatikáni Zsinat szerint ők anonim keresztények: jót tesznek másoknak, és nem tudják, hogy már rengetegszer találkoztak Istennel.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír