Idősek anyák napi köszöntője Nagyváradon

Kishírek – 2018. május 9., szerda | 11:57

Verses, zenés anyák napi műsorral és kézzel készített üdvözlőlapokkal köszöntötték a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Szociális Gondozóközpontban élő időseket május 4-én a Művészeti Líceum diákjai és tanárai.

A fiatalok – huszonöt ötödikes-hatodikos diák – nagy örömet szereztek énekükkel, verseikkel az otthonban lakó idős hölgyeknek – akik megélték az anyaság, nagymamaság, dédanyaság örömeit. A műsort követően apró ajándékokkal és néhány szóval egyenként is köszöntötték az időseket, akik számára az odafigyelés és az emberi kapcsolat mindennél értékesebb.

A magánének-szakos Porsztner Abigélt és Demeter Krisztinát Béres Csilla énekszakos tanárnő készítette fel. A diákokat a tizedikes Katona Ábel zongorán, Szabó Attila tanár gitáron kísérte. Az előadást Mados Andrea tanárnő, a hatodikosok osztályfőnöke készítette elő.

Nagy Gabriella, a Művészeti Líceum aligazgatója a következőket nyilatkozta: „Igyekszünk nemcsak tanítani, hanem az életre is nevelni a fiatalokat. Ebben fontos szerepe van az ilyen és ehhez hasonló műsoroknak, melynek keretében a diákok kifejezhetik a szülők és idősek iránti tiszteletüket. Az anyaság a legszebb hivatás, amivel valamilyen formában mindenki találkozik az élete során, ezért fontosnak éreztem és a diákoknak is kihangsúlyoztam, hogy ne csak a kis osztályok – előkészítősök, elsősök, másodikosok – készüljenek anyák napi műsorral.

Ebből nem szabad kizárni a nagyobbakat sem. Nagyon fontos, hogy ez a hála és tisztelet folyamatosan megmaradjon az életükben.”

Forrás és fotó: Szombati-Gille Tamás/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria