Imádkozzunk a keresztények egységéért és a szinódusért!

Kitekintő – 2022. január 19., szerda | 14:52

Mario Grech bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke és Kurt Koch bíboros, a püspöki szinódus főtitkára azt kéri a keresztényektől, hogy az idei ökumenikus imahéten fohászkodjanak az egységért, és továbbra is keressék a szeretetközösséget, az együttműködést a testvéregyházak között.

A két vatikáni főpásztor tavaly október 28-án közösen fogalmazott levelet küldött az ökumenéért felelős püspököknek szerte a világon, amelyben tanácsokat fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy hogyan valósítsák meg az ökumenikus dimenziót a helyi egyházak szinodális folyamatában. Mind a szinodalitás, mind az ökumené ugyanis az együtt haladás folyamatai – írták a levélben.

A 2022-es ökumenikus imahetet január 16. és 23. között tartjuk a következő témával: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2). A tematikát idén a Közel-keleti Egyházak Tanácsa készítette, jó alkalmat adva arra, hogy a világ valamennyi keresztény hívője együtt fohászkodjon azért, hogy a szinódus ökumenikus lelkülettel folyjon.

A vatikáni bíborosok megállapítják: amint a napkeleti bölcsek, úgy a keresztények is együtt zarándokolnak (synodos), ugyanaz az égi fény vezérli őket, és a világ ugyanazon sötétségeivel találkoznak. Őket is arra hívja Isten, hogy együtt imádják Jézust és hogy osszák meg kincseiket. „Tudatában annak, hogy szükségünk van Krisztusban való kedves testvéreinkre és számos adományukra, arra kérjük őket, hogy zarándokoljanak velünk ebben a két évben. Őszintén imádkozzunk azért, hogy közelebb kerüljünk Krisztushoz, és egymáshoz is.”

A Püspöki Szinódus Főtitkársága és a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa imádságot is közzétett az ökumenikus imahét témájához kapcsolódva:

Mennyei Atyánk,
ahogy a napkeleti bölcseket a csillag vezette Betlehembe,
úgy vezesd a Katolikus Egyházat égi fényeddel,
hogy együtt haladjon minden kereszténnyel ebben a szinodális időszakban.
Ahogy a napkeleti bölcsek egységesen imádták Krisztust,
úgy vigyél minket közel Fiadhoz, és közelíts minket egymáshoz,
hogy ezáltal az egység jelei legyünk,
melyet egyházad és az egész teremtett világ számára óhajtasz.
Kérünk téged Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria