Keresztény testvéreink szenvedése minket is kötelez

Hazai – 2022. január 28., péntek | 20:00

Ez fogalmazódott meg egy magyar édesapában, aki pénzadományt szeretett volna eljuttatni a szíriai Maalulába. Balog Zoltán református püspök és Azbej Trisztan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a közelmúltban látogatást tettek Szíriában, így ők vitték el az adományt és adták át ott élő rászoruló családoknak.

Azbej Trisztan rövid interjúban számolt be a látogatásról a Hajdúdorogi Főegyházmegyének. Elmondta: egy zarándoklat részeként, a Hungary Helps program szellemiségével mentek Szíriába. Az út ismételten megerősítette benne azt, hogy nem csupán egy kormányzati programról van szó, hanem sok jó szándékú magyar ember törekvését tükröző kezdeményezésről.

„Nagyon hálásak vagyunk a görögkatolikus adományért is, amit elvihettünk Balog Zoltán püspök úrral Szíriába, és megkerestük azokat a családokat, melyek leginkább rászorulnak, a hitvalló életük miatt elszenvedett üldöztetés nyomán, az anyagi segítségre” – mondta az államtitkár.

Az Iszlám Állam terroristái többször is betörtek Maalulába, és számos keresztény embert öltek meg. Ez a véráldozat „a legnagyobb mártírság, amit emberek vállalhattak” – fogalmazott Azbej Trisztan.

„...olyan emberrel találkoztam, akit négy hónapon keresztül kínoztak az ISIS kegyetlen gyilkosai. Nem anyagiak miatt, hanem azért, hogy tagadja meg Krisztust, és térjen át az iszlám hitre. De nem tette meg” – hangsúlyozta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára.

Hozzátette: olyan családokkal is találkozott, melyek sokakkal szemben nem menekültek el Szíriából, hanem ott maradtak a lerombolt otthonaik közelében. Pedig elveszítették a megélhetésüket – ők jobbára zarándokturizmusból éltek –, és a kérdésre, hogy miért nem vándoroltak el, még így is azt felelték: „Ide tartozunk, nekünk itt kell élnünk!” „Azt gondolom, a legjobb helyre került az adomány; igazi példamutató emberekhez, akik megerősítenek minket hitvalló magatartásukkal. Ez az anyagi hozzájárulás, ha nem is jelentős mértékű, de mindenképpen nagy segítséget jelent nekik” – mondta az államtitkár.

Boutros Kassis érsek levélben nyilvánított köszönetet a nagylelkű felajánlásért.

A négyezer dollárnyi (több mint egymillió 400 ezer forintnyi) pénzadományt háromfelé osztották: húsz maaloulai családnak, egy korábban a terroristák által megkínzott édesapának, illetve a Kis Angyal nevű árvaháznak adták.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria