Kilencedik alkalommal szervez zarándoklatot Máriagyűdre a Pécsi Egyházmegye

Hazai – 2017. május 4., csütörtök | 9:03

Kilencedik alkalommal szerveznek egyházmegyei zarándoklatot Máriagyűdre. Május 13-án, szombaton ismét elindulhatnak a hívek a 25 kilométeres távon, amelyen imákkal, énekekkel, elmélkedéssel kísért gyalogos vagy kerékpáros túrát tehetnek, hogy fohászaikat a máriagyűdi kegyhelyhez vigyék.

 

A máriagyűdi kegyhelynek évente százezer látogatója van, és több tízezer zarándok imádkozik a templomban és a Mária-szobornál. Május második szombatja évek óta különleges nap a kegyhelyen, hiszen ekkor rendezik meg az immár hagyományos egyházmegyei gyalogos zarándoklatot Pécs és Máriagyűd között. Az elmúlt években már kétezer fölött volt a gyalogos zarándokok száma, 2015-ben és 2016-ban megközelítőleg 2500-2600 résztvevőt számoltak a rendezők, a szentmisén pedig 3500 ember imádkozott együtt.

A program célja, hogy az úton és a kegyhelyen a hívek együtt adjanak hálát, és kérjék a Szűzanya közbenjárását az egyházmegyéért, a településekért, családjaikért, szeretteikért, életüket bizalommal helyezve Szűz Mária kegyelmébe és szeretetébe.

A gyalogos zarándoklat május 13-án, szombaton reggel 7.30-kor indul Pécsről, a volt FEMA áruház melletti parkolóból. Az indulás előtt, 7.15-kor közös ima lesz, majd Udvardy György megyéspüspök megáldja a zarándokokat. Délután 2 órára tervezik az érkezést Máriagyűdre. Az út során együtt imádkoznak és énekelnek a zarándokok, akik két helyen hosszabb pihenőt tartanak.

A biciklis zarándokok a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyháztól indulnak reggel 8.30-kor, majd a pécs-kertvárosi templom érintésével, Pellérden, Görcsönyön, Ócsárdon keresztül, a Harkány melletti útvonalon jutnak el a kegyhelyre.

A zarándoklat során a gyalogosoknak és a bicikliseknek is minden segítséget megadnak, rendelkezésre áll majd orvosi és mentőszolgálat, a gyalogos zarándoklat pedig rendőri biztosítással halad.

A zarándoklatot záró szentmisét Udvardy György megyéspüspök mutatja be a jelen lévő papsággal együtt.

További információ a Pécsi Egyházmegye weboldalán és a plébániákon érhető el.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria