Krisztus Király ünnepe a Szatmár megyei Avasfelsőfaluban

Külhoni – 2021. november 27., szombat | 13:50

Hármas ünnepet ültek Avasfelsőfaluban Krisztus Király ünnepén, november 21-én. A közösség templomát 1931-ben építették, elsőként az Avasságban. A búcsú és templomszentelés 90. évfordulója alkalmából Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök megáldotta a kívül és belül felújított templomot.

Az ünnepi szentmise homíliájában a főpásztor rámutatott, hogy milyen szoros kapcsolat áll fenn e hármas ünnep között. Egy templom felszentelésénél a püspök nemcsak belülről konszekrálja a templomot, hogy a jelenlévőket átsugározza Isten szeretettel, kegyelemmel és jó érzéssel, hanem kívülről is – mondta Schönberger Jenő püspök .

„Nem lehetünk »kamarakeresztények«, nem zárkózhatunk be! – hangsúlyozta szentbeszédében a szatmári megyéspüspök. – A keresztény ember mindenkiért felelős, hiszen Jézus rajtunk keresztül akarja megmutatni szeretetét ebben a világban.

Ahogy a templom kifelé is látszik, ugyanúgy kell Krisztus királyságának – ami nem más, mint Krisztus szeretetének az uralma – látszania az egész világ számára.

Egy templomot nem lehet elrejteni, mert messzire látszik, és messzire hirdeti Krisztus szeretetének uralmát – mondta a szentmise szónoka. – Nekünk fontos, hogy az egész világot átitassa az a szeretet, amely szeretettel Krisztus szerette az emberiséget, és szereti most is; amely szeretettel Krisztus feláldozza magát, és ezt az áldozatot újra és újra megújítja itt, az oltáron.”

Jézus Krisztus a keresztény ember által szeretne jelen lenni a társadalomban, a mindennapi életben. Mindazok által, akik merik vállalni Krisztus királyságát és annak törvényeit, az Isteni parancsnak engedelmeskedve:

mindig Isten az első.

Ilyen volt Morus Szent Tamás is. Amikor VIII. Henrik el akarta bocsátani feleségét, hogy újra megnősüljön, Anglia lordkancellárja inkább lemondott, mintsem szembemenjen saját lelkiismeretével. A király ezt árulásnak vélte, ezért Morus Szent Tamást börtönbe vetette, majd kivégeztette.

„Isten törvénye az első. Legyetek hűségesek Isten törvényéhez, és akkor Isten is hűséges lesz hozzátok” – idézte Morus Szent Tamás utolsó szavait Schönberger Jenő püspök.

„Számomra ez egy csoda, hogy tényleg fel tudtuk újítani a templomot” – fogalmazott a szentmise végén Rácz Gábriel, Avasfelsőfalu plébánosa, aki hálát adott Istennek, és elmondta, hogy a 250 főt számláló egyházközség minden tagja kivette részét a felújításból és az előkészületekből.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria