Legyünk együtt 700 afrikai gyerek karácsonyi angyalkája!

Megszentelt élet – 2021. november 29., hétfő | 16:30

A Nyolc Boldogság Közösség – a Magyar Kurír és az Új Ember médiatámogatásával – karácsonyi gyűjtést szervez a bangui gyerekek részére. Tegyük együtt ünneppé a nehéz sorsú közép-afrikai gyermekek karácsonyát!

A Nyolc Boldogság Közösség 1985-ben alapított missziót Banguiban, a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában. Azóta négy polgárháború tört ki az országban, de a szerzetesek hűségesen kitartottak a szenvedő lakosság mellett. A harmadik polgárháború 2015-ben hivatalosan véget ért, de 2016 óta már a negyedik háború folyik, az ország 80 százalékát hadszíntérré változtatva, a lakosság mélyszegénységben él. A fővárosban működő misszió többször szervezett karácsonyi ünnepséget a gyerekeknek, hogy feledtesse velük a háború borzalmait, ennek alkalmával átlagosan ötszáz gyereknek osztottak ajándékokat.

November 11–20. között Balog Márta nővér, az afrikai rendtartomány elöljárója meglátogatta az ottani missziót. Hazatérve kereste meg szerkesztőségünket, hogy segítsünk a jelenlegi reménytelen, nehéz helyzetben valamivel meglepni a gyerekeket karácsonyra. A Nyolc Boldogság Közösség bangui missziójának és Márta nővérnek az az álma, hogy 700 gyereknek készítsünk kis ajándékcsomagot. Egy ajándékcsomag költsége 2500 forint, amiben csoki, szappan és játék is lenne, az ottani szükségletek alapján és helyben összeállítva. Segíteni mindenki úgy tud, hogy egy gyermek karácsonyi ajándékának árát adomány formában átutalja a közösségnek.

A Nyolc Boldogság Közösségnek van egy közhasznú alapítványa, ahol várják a nagylelkű adományokat. A Nyolc Boldogság Alapítvány folyószámlaszáma: 10918001-00000046-84530004. A közleménybe írják be: 700 gyerek.

A pénzadományok gyűjtése 2021. december 15-ig tart, hogy még legyen ideje a közösségnek eljuttatni a pénzt az ajándékcsomagok összeállításához.

Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria