Lelki adoptálás a pesti ferenceseknél Gyümölcsoltó Boldogasszony napján

Hazai – 2022. március 20., vasárnap | 13:03

Március 25-én, pénteken a pesti belvárosi ferences templomban a 18.30-kor kezdődő szentmise keretében fogadalmat tehetnek mindazok, akik vállalják, hogy lélekben örökbe fogadnak egy megfogant életet, vagyis kilenc hónapon át mindennap elmondanak egy-egy tized rózsafüzért és elimádkozzák a fogadalmi imát egy veszélyben lévő magzatért és szüleiért.

A Jót Tenni Jó Alapítvány és a Szent Gellért Kiadó közös szervezésében megvalósuló programra előzetes jelentkezés nem szükséges. A fogadalom szövegét és a tudnivalókat a helyszínen adják át az érdeklődőknek.

A Gyümölcsoltó Boldogasszony napján bemutatott esti szentmise után Dr. Csókay András tanúságtételét hallgathatják meg a jelenlévők.

Csókay András a liturgikus programot megelőzően, 17.30-tól a templom közelében található Szeretet Könyvesboltban dedikálja a könyveit.

Forrás és fotó: Szent Gellért Kiadó

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria