Magyar katolikus diák nyerte el a nemzetközi Arab Olvasási Verseny egyik első díját

Kultúra – 2021. október 8., péntek | 16:12

Vörös Alexander, aki jelenleg egy római katolikus magániskola, a Marymount International School Rome tanulója lett idén a nemzetközi Arab Olvasási Verseny (Arabic Reading Championship) egyik első helyezettje – elsőként nem arab anyanyelvűként.

Ötven könyvet elolvasni, majd mindegyikről írni egy-egy oldalnyi összefoglalót még az anyanyelvünkön sem könnyű, főleg nem egy idegen nyelven. Alexander ezt a feladatot teljesítette az Arab Olvasási Versenyen. Mégpedig olyan kiváló módon, hogy elnyerte a megmérettetés nem arab országban élő diákok kategóriájában az első helyet. Egyben ő az első, aki nem arab anyanyelvűként első helyezett lett az ötödik alkalommal megrendezett versenyen.

Alexander arab nyelv iránti szeretete akkor kezdődött, amikor a család a Szentföldön élt, ahol édesapja, Vörös Győző ókorkutató, akadémikus régészként dolgozott. Most felsőfokú arab irodalmat tanul a Marymount-iskolában a nemzetközi érettségire való felkészülés részeként.

A megmérettetésen idén 21 millió versenyző vett részt a világ minden tájáról, 14 arab és 38 nem arab országból. A zsűri tagjai értékelték többek között a diákok könyvválasztásának minőségét, valamint az összefoglalók mélységét és pontosságát. A verseny célja az olvasás és az arab nyelv szépségének felmutatása, illetve hogy segítsék az elemző, kreatív és kritikus gondolkodás fejlesztését a fiatal generációk tagjai körében. A rendezvény fővédnöke az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke, Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk. Az ünnepélyes eredményhirdetést szeptember 20-án tartották.

A Marymount iskola közleménye szerint Alexander példát mutat az „olvasás és a tanulás iránti elkötelezettségből”, és megtestesíti „a más kultúrák és hagyományok iránti rajongást”.

Alexander, a családja és a Marymount-iskola több munkatársa is szerepel abban a rövidfilmben, amelyet a versenyt szervező Mohammed Bin Rashid Al Maktoum Global Initiatives alapítvány készített, és amelyet az ünnepélyes díjátadón is levetítettek.

Forrás: Vatican NewsEmirates News Agency; Marymount International School Rome

Fotó: Marymount International School Rome

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria