Május 12-én nyílik a XXII. Szent István Könyvhét

Kultúra – 2014. május 6., kedd | 17:33

A Szent István Társulat szervezésében az idén immár huszonkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Szent István Könyvhét, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legelismertebb hazai seregszemléje.

A rendezvény hivatalosan május 12-én veszi kezdetét, ünnepi megnyitójára 11 órakor kerül sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében (Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 28. II. emelet, II. János Pál pápa terem).

A könyvhetet Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Szent István Társulat fővédője nyitja meg.

A megnyitón bemutatásra kerülnek a könyvhét újdonságai, valamint Erdő Péter bíboros és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke és a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója átadják az idei Stephanus-díjakat: teológiai kategóriában Bolberitz Pál professzornak, irodalmi kategóriában pedig Fésűs Éva írónőnek.

A díjazottakat Rokay Zoltán egyetemi tanár, valamint Katona István nyugalmazott egri segédpüspök méltatja. A megnyitón közreműködik a Budapesti Vonósok Vonósnégyese.

Az idén a megújult és megszépült pesti Ferenciek terén huszonöt, az Ünnepi Könyvhétről már ismert (Octanorm) pavilonban naponta 9 és 19 óra között 33 könyvkiadó várja az érdeklődőket. A kiállítók hazánk számos térségét képviselik, Budapesten kívül Szegedről, Nyíregyházáról, Gödöllő–Máriabesnyőről, Pannonhalmáról, Kecskemétről, sőt Erdélyből és Délvidékről is érkezik egy-egy könyvkiadó. Az egyes kiadók által képviselt szervezetek, egyesületek, egyházak köre is szerteágazó.

A könyvhétre ellátogató olvasókat idén több mint 7000 kiadvánnyal, köztük mintegy 70 könyvheti újdonsággal várják a kiadók. Új irodalmi, lelkiségi, teológiai, történeti és filozófiai művek egyaránt megjelennek. A kínálatról itt, a csatolt dokumentumban tájékozódhatnak.

A magyarországi szerzetesrendeket képviselő kiadók
01. Agapé Kiadó (ferencesek, Szeged – Újvidék)
02. Bencés Kiadó (bencések, Budapest – Pannonhalma)
03. Don Bosco Kiadó (szaléziak, Budapest)
04. JTMR – Jezsuita Könyvek (jezsuiták, Budapest)
05. Korda Kiadó (Jézus Szíve Népleányai, Kecskemét)

A protestáns egyházi közösségeket képviselő kiadók
06. Harmat Kiadó (Budapest)
07. Hermeneutikai Kutatóközpont (Budapest)
08. Kálvin János Kiadó (Református Egyház, Budapest)
09. Luther Kiadó (Evangélikus Egyház, Budapest)
10. Magyar Bibliatársulat Alapítvány (Budapest)

Az egyházi sajtó képviseletében részt vevő kiadók
11. Új Ember Kiadó (Budapest)
12. Verbum Keresztény Kulturális Egyesület (Kolozsvár)
13. Vigilia Kiadó (Budapest)

Katolikus egyházi kiadók
14. Ecclesia Szövetkezet (Budapest)
15. Jel Kiadó (Budapest)
16. Magyar Egyházzenei Társaság (Budapest)
17. Marana Tha Alapítvány (Budapest)
18. Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgybolt (Nyíregyháza)
19. Szent Gellért Egyházi Kiadó (Szeged)
20. Szent Gellért Kiadó és Nyomda (Budapest)
21. Szent István Társulat (Budapest)
22. Új Város Kiadó (Budapest)
23. II. János Pál Antikvárium (Budapest)

Magánkiadók és terjesztők
24. Attraktor Kiadó (Gödöllő–Máriabesnyő)
25. Éghajlat Könyvkiadó (Budapest)
26. Etalon Film Kiadó (Budapest)
27. Kairosz Kiadó (Budapest)
28. Kárpátia Stúdió (Budapest)
29. Lazi Kiadó (Szeged)
30. L’Harmattan Kiadó (Budapest)
31. Simon Kiadó (Budapest)
32. Tinta Kiadó (Budapest)
33. Unicus Műhely (Budapest)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria