Mária nem csak Magyarország főpatrónája, az én pártfogóm is – Mária-ünnepet ültek Székesfehérváron

Hazai – 2021. október 14., csütörtök | 11:32

Ugrits Tamás pasztorális helynök mutatott be ünnepi szentmisét a város papságával együtt Magyarok Nagyasszonya ünnepnapján, október 8-án Székesfehérváron, az öreghegyi templomban. A helynök átadta Spányi Antal püspök üzenetét a plébánia közösségének, az ünneplőknek.

Ugrits Tamás beszélt Mária kegyelemközvetítő szerepéről, hangsúlyozta a hívő ember egyéni felelősségét a hit megélésében, és kiemelte a keresztény család szerepét, mint a hit átadásának legfontosabb közösségét.

Megköszöntük-e már Istennek, hogy keresztények vagyunk és szentekhez tartozhatunk, hogy magyarok vagyunk, és a Magyarok Nagyasszonyához tartozhatunk? – tette fel a kérdést a hálaadó ünnepség elején Ugrits Tamás. Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódva elmondta: „Mi, keresztények nem lehetünk eléggé hálásak Istennek Szent István király művéért. Akár politikai, akár keresztény vallási szempontból is hálát kell adnunk személyéért, aki minden magyar példaképe. És kiváltképpen utolsó cselekedetéért, amikor a halála előtti napon fia, Szent Imre sírjánál a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta országunkat, nemzetünket. Ezzel olyan szilárd alapot teremtett magyarságunknak, kereszténységünknek, amelyet ezer év megpróbáltatásai sem tudtak eltörölni, megingatni. Büszkék lehetünk nemcsak művére, hanem arra a tettére is, amellyel hozzákapcsolta kereszténységünket Szűz Mária személyéhez, oltalmához. Ő a Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpatrónája.

Aki hívő szemmel, a Lélek sugallatára végigtekinti magyar történelmünket, joggal megállapíthatja: csoda az, hogy magyarok élnek a Kápát-medencében, magyar nyelven imádkozhatunk, hogy Magyarország létezik.”

A szónok arról is beszélt, Mária nem azt nézte, mennyire vagyunk hűségesek hozzá, mennyire érdemeltük ki a Mária országa nevet, mennyire tiszteltük Őt, és hittünk Szent Fiában, hanem anyai pártfogását hűen, mindvégig megőrizte. Nemcsak ránk tekintett és Szent Istvánra, hanem elsősorban Szent Fiára.

Ugrits Tamás Prohászka Ottokárt idézve azt kérdezte: „Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve?” A helynök szerint meg kell vizsgálnunk, hogy Szent István nyomán „a keresztény hívő sereghez tartozom-e, elkötelezett keresztény vagyok-e”. Mária nemcsak Magyarország főpátrónája, hanem az én pártfogóm is. Ha hívő lélekkel, bizalommal hozzá fordulunk, imádkozva a rózsafüzért, a loretói litániát, bizalommal Máriának adva önmagunkat, családunkat, ki ne tapasztalta volna meg anyai segítségét, jóságát?! Tanúi vagyunk annak, hogy segített, életet adott, vezetett azon az úton, amely közelebb vezetett Krisztushoz.

A helynök azt is kifejtette, fontos, hogy lássuk, hogyan segíti Szűz Mária oltalma földi életünket, de az is lényeges, hogyan segít bennünket Szent Fia követésére, hogy elkötelezett keresztény életet éljünk. „Itt van még szívünkben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus fénye, amely annyi kegyelmet közvetített sok hívő embernek. Megerősített katolikus hitünkben, hogy az Egyház élő közösség, amelynek tagjai összefognak és tanúságot tesznek arról a hitről, ami a szívünkben él. Bennünk van örök élményként a szentségimádás csendje, a szentmisék emelkedettsége, a Szentatya támogatása. De

van a magyar Egyháznak egy másik élete is, amely a hétköznapokban történik, amely egyszerű, sokszor csendes, nem mozgat nagy tömegeket, és sokszor belesimul a világba, talán nem is látszik.

Meg van-e elégedve velünk a Boldogságos Szűz Mária? Lehet-e mérlegre tenni egyházunk életét, magyar kereszténységünk jelenét és jövőjét? – Ugrits Tamás szerint sokkal fontosabb kérdés ennél, hogy

velem személy szerint hogy van megelégedve a Szűzanya. Mit tehetnék én Mária közbenjárására, hogyan formálhatnám életemet a Szent István-i örökség jegyében?

Beszéde második felében a pasztorális helynök a hit és család szerepét hangsúlyozta. „Nagyon könnyű megkettőzni életünket, egy kis darabot odaadni Istennek, a nagyobb darabját pedig megtartani magunknak. Ami tetszik a hit tanításából, azt követjük, ami nem stimmel, arról nem veszünk tudomást. Van egy életünk, amit a templomban töltünk, és van egy másik, ami beleszürkül a világba, ami nem különböztethető meg más, hit nélkül élő ember életétől” – fogalmazott a szónok. Rámutatott, a hit valójában az, hogy egészen odaadjuk szívünket Krisztusnak, és az első helyre tesszük Őt.

Ugrits Tamás arra is felhívta a figyelmet: Mária nemcsak Krisztusra mutat, hanem rámutat családjainkra is. Kiemelte, hogy mindenki tudja, a család a legnagyobb érték a földi életünkben, a legfontosabb és legszentebb közösség. Jézus szavait átformálva: mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a családját elveszíti. A család olyan fontos közösség, amely éppen úgy, mint a keresztény hit, elég sok támadásnak van kitéve. A lényeg, hogy felfelé tekintsünk élő hittel Krisztusra, és egymásra tekintsünk élő szeretettel a családi közösségben. „Mindent meg kell tenni Mária közbenjárásával, hogy élők legyenek a családok, hitben, szeretetben, egységben és hűségben. Nyilván ez elkezdődik, amikor a templomban örök hűséget fogadunk egymásnak. Aztán neveljük a gyerekeinket, hogy továbbadjuk azt az értéket, amit mi magunk is Szent Istvántól, az Egyházunktól kaptunk. De hogyan tekintsünk arra, ami a legszentebb közösség, hogyan alapozza meg ez a hitben, az erkölcsi magatartásban életünket? A gyermekek szívében kezdődik el a család, a nevelésükkel tudjuk megtanítani őket arra, hogy mi az igazi érték. Aki a keresztény hitet vagy a családot támadja, az nem az életet szolgálja, nem az élet kibontakozását nyújtja az embereknek. A keresztény család az, amely megtartotta nemzetünket és megtarthatja a jövőben is” – hangsúlyozta a helynök.

Tamás atya arról is szólt, hogy magyar katolikusnak lenni küldetést jelent, nem csak magunkért vagyunk magyarok és keresztények.

Igen, mi a világ világossága vagyunk, a hitünk és családunk a világ világossága. Büszkék lehetünk arra, amit kaptunk, és felelősségünk, hogy továbbadjuk.

Ne csak jól érezzük magunkat a közösségben, ne csak örüljünk, hogy rátaláltunk az igazságra, és ne csak hálát adjunk azért, hogy a Boldogasszony Anya oltalmaz bennünket, hanem érezzük át küldetésünket és felelősségünket is. Ne adjuk fel, ne engedjük, hogy elrabolják legszentebb értékeinket. Ne adjuk fel a saját családtagjaink körében sem, az ismerőseink körében. Ne mondjuk azt, hogy a kereszténységgel már nem lehet mit kezdeni, a családot ki kell cserélni valami másra. Legyünk hitelesek, igazak, és merjünk bátran beszélni arról, ami valóban az életet szolgálja!”

Forrás: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Kovács Marcell

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria