Megáldották a felújított vértesacsai templomot

Hazai – 2018. november 14., szerda | 14:31

Ünnepi szentmise keretében áldotta meg november 11-én Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a Szent Kereszt-plébániatemplomot a Fejér megyei Vértesacsán.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az 1768–1780 között középkori alapokra épült barokk műemléket a korábban elvégzett munkákkal együtt 65 millió forintból újították fel. A forrást az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Székesfehérvári Egyházmegye, a vértesacsai német nemzetiségi önkormányzat, valamint a településről elszármazottak és helyiek adományai biztosították.

A szentmise kezdetén Tallér Krisztián plébános köszöntötte a főpásztort és a megjelenteket, és örömét fejezte ki, hogy hosszú évek elmúltával ismét püspöki szentmise lehet a templomban. Visszatekintett a török időkben leégett, hányatott sorsú épület történetére, amelynek helyén már 1335-ben állt plébániatemplom. Elmondta, hogy a leromlott állapotú templomot négy pályázat segítségével újították fel: kicserélték a teljes tetőszerkezetet, az elektromos hálózatot, valamint kiépítették a villámvédelmet. Pályázaton nyert összegből valósult meg a nyílászárók cseréje, az épület szigetelése, idén pedig a homlokzat újulhatott meg. Jövőre további pályázatok útján parkolók épülnek, és megerősítik a támfalat is.

A köszöntők után Spányi Antal püspök megáldotta a templomot. Az ünnepi szentmisében köszönetet mondott mindazoknak, akik együtt összefogva, bármilyen formában részt vettek Vértesacsa legjelentősebb épületének megújulásában. „Ez a templom nemcsak kiemelt helyen van, hanem a funkciója is kiemelt, hiszen Isten dicsőségét hirdeti” – mondta a főpásztor, majd az evangélium szavaihoz kapcsolódva elmondta, a szegény asszonynak a templomban adott két fillérje nem azért jelentős, mert bármit is ért volna a világ szemében, hanem azért, mert ez az asszony mindenét Istennek akarta adni. „Nem arról van szó elsősorban, ki mennyivel járul hozzá például egy templom építéséhez, hanem arról, hogy életünket készek vagyunk-e Istennek szentelni. Mennyit szánunk az ő ünneplésére, eljövünk-e hétről hétre a templomba, hogy kérjük, engeszteljük az Istent, és megajándékozzuk a körülöttünk élőket az Úrtól kapott kegyelmekkel” – hangzott el a beszédben. „Ebben a megújult templomban újítsuk meg szívünket, alkossunk mi is szívben és szeretetben, lelkekben épült nagy közösséget, amely a vallásos hitét gyakorló, imádságban élő emberekből áll. Isten bőséges áldása szálljon erre az egyházközségre, tegye az itt élő lelkeket buzgóvá, örömteli, hívő keresztényekké” – zárta beszédét a főpásztor.

A szentmise során 11 óra 11 perckor, az első világháború befejezésének 100. évfordulóján másodszor is megkondultak a templom harangjai a világégés áldozatainak emlékére. A harangok zúgását a hívek csendes imája kísérte.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Blaumann Ödön

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria