Megáldották a Katolikus Karitász új Jelenlét Pontját Veszprémben

Hazai – 2021. október 19., kedd | 18:47

Udvardy György érsek áldotta meg október 15-én a veszprémi Haszkovó úti lakótelepen, a Damjanich utcában a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász új Jelenlét Pontját és a vár felújítása miatt átmenetileg itt működő központi irodát.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntőjében a főegyházmegyei karitásszal közös programjukra utalva elmondta, hogy minden évben segítő kezet nyújtanak a szervezetnek, amikor rászoruló gyerekek csopaki táborát támogatják. A Karitász munkatársai testközelből érzékelik és tudják, hogy a rászoruló emberen sokféleképpen lehet és kell segíteni. Az elnök örömét fejezte ki, hogy a Karitász egyik legfontosabb küldetésében, a segítségnyújtásban nemcsak tárgyi segítséget, hanem segítő kezet is kapnak, akik betérnek az új irodába.

Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a Karitász Jelenlét Pontjának megáldása fontos esemény a város életében, valamint a nélkülözők számára, akiknek élete ezzel jobbá válhat. Ugyanakkor szerinte lehetetlen másokon segíteni, ha nem vagyunk jelen az életükben. Hozzátette, a helyi képviselők is azon dolgoznak, hogy egyetlen polgár se szenvedjen hiányt; az új Jelenlét Pont a szolidaritás erős bástyájaként lelki menedéket nyújthat a rászorulóknak.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója Ferenc pápát idézte: „Legyünk a közelség egyháza”. Kiemelte, hogy időt kell szánni az Úrral való találkozásra, elő kell segíteni az egymással való találkozást. Rámutatott, olyan hely nyílt itt, amely találkozásokra is alkalmat adhat.

Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója beszédében kiemelte, hogy a várban nehezebben jutottak el hozzájuk az emberek, ezért is fontos volt új helyet keresni, amelyet végül itt, a lakótelepen találtak meg, ezért itt alakították ki a Jelenlét Pontot, mely ideiglenesen a Karitász irodájának is otthont ad.

Udvardy György veszprémi érsek az áldás előtt elmondta, a Jelenlét Pontnak az a feladata, hogy azt hirdesse és valósítsa meg, hogy mindannyiunkban Jézus van jelen, aki vállalja a mi életünket. Hol úgy, hogy szenved velünk, hol úgy, hogy lehetőséget ad arra, hogy másokon segítsünk.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria