Meghívott és megtartott érdemünk nélkül – Spányi Antalt és évfolyamtársait 46 éve szentelték pappá

Spányi Antal a szentmise elején elmondta, pappá szentelésük évfordulóján együtt akartak hálát adni a Jóistennek, megköszönni a meghívást. Együtt könyörögnek az „elkövetkezendőkért” és a papi hivatásokért.

A Királyok második könyvéből vett olvasmány megtérésre buzdított, az atyáknak adott és a próféták által megerősített parancsok megtartására. A nép azonban, mint hallottuk, nem engedelmeskedett az Úrnak, elvetette a szövetséget.

Szent Máté könyvéből az evangélium a szálka és a gerenda metaforájával helyes önismeretre és önkritikára hívott a mások felett való ítélkezés helyett.

Hálát adni jöttünk és hogy könyörögjünk új hivatásokért, hiszen Isten népének szüksége van papokra, méghozzá jó papokra – kezdte szentbeszédét a püspök. – Hála legyen Istennek, hogy meghívott bennünket és meg is tartott érdemünk nélkül. Néhányan, kilencünkből hárman már az örök liturgia részesei reményünk szerint, de mi még itt vagyunk. Egyikünk a Kaposvári Egyházmegyében, egy közülünk a Székesfehérvári Egyházmegye papjaként, négyen pedig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjaként törekszünk arra, hogy tegyük a dolgunkat a hívekért és Isten országáért. Egy hiányzik közülünk (Kocsis István – a szerk.), aki papi feladatát teljesíti: hittanosaival táborban van.

A püspök megemlékezett hivatásuk kezdetéről, a papi példaképek inspiráló hatásáról. Mint mondta:

A jó papokat Isten felhasználta arra, hogy bennünket a papság útjára hívjon.

Ezek a papok élték a hitet: életükkel, szavukkal, tanításukkal tanúságot tettek Jézusról, és sok lelket vezettek az üdvösség útján. Helytálltak a különösen nehéz időkben, az üldözések idején is. Vállalták a kitaszítottságot Krisztusért. Vonzó példák voltak ők előttünk.”

Ma is nehéz az Egyház és a papok élete – folytatta homíliáját a püspök. – Kevés a pap, kevesen hallják meg az Úr hívó szavát, így nem is adják oda neki az életüket.

Akik megpróbálják járni az utat, sokszor elfáradnak, sikertelennek érzik az életüket, kiégnek, és más terveket kezdenek el szőni saját maguknak megtartott életükről.

Mindig vannak, akik meghátrálnak, akik azt érzik, hogy őket mégis valami más útra hívja az Isten. Pedig tudjuk és ők is tudják: aki kezét az eke szarvára tette, ne nézzen hátra.

Spányi Antal beszélt a papi és szerzetesi élet mellett kitartók öröméről, kiegyensúlyozottságáról, boldogságáról; azokról, akik ki tudják mondani keresztjeik és kudarcaik ellenére az apostolokkal:

Uram, hová mennénk nélküled, az örök élet igéi nálad vannak.”

Példaként említette Szent II. János Pál pápát is, akinek Isten volt a szíve gazdasága. Ez a hite által áradt a világra akkor is, amikor péteri szolgálatát kezdte, és mint Isten atlétája jelent meg a világ előtt; és akkor is, amikor az emberi nyomorúság eluralkodott rajta, és már egy szót sem tudott kimondani.

Majd arra buzdított a püspök, hogy méltó módon szeressük és tiszteljük a papi életet választókat, a hivatásban kitartókat; imádkozzunk értük, kérjük számukra mindazokat a kegyelmeket, melyekre szükségük van. Hálát adott azért, hogy az ő évfolyamukból mindenki megmaradt az Úr szőlőjében, közülük senki nem próbált pályát módosítani, mindenki tehetsége és adottsága szerint ott, ahova a Jóisten helyezte, a küldetését igyekezett teljesíteni.

Adjon az Úr szent papokat, akik hálásak a hivatásukért, és örvendezve hűségesek az őket meghívóhoz! Adja az Úr, hogy hozzájuk tartozhassunk mi is! – kérte végül a püspök.

A szentmisében imádkoztak elhunyt társaikért is. Mata Sándor az Egri Főegyházmegyében szolgált, sokáig kereste a papság felé vezető utat, idősebb volt náluk. Varga Lajos Dunakilitiből származott, Esztergom-Szentgyörgymezőn volt plébános, 61 éves korában hunyt el szívelégtelenségben. Németh János kanonok az esztergomi székesegyház plébánosa volt, hetvenévesen halt meg két éve egy daganatos betegségben.

Az évfolyamtársak 46 éve minden évben megtartják a közös ünneplést, bár különböző egyházmegyékben szolgálnak, és más egyházmegyékben volt a szentelésük is.

Az esztergomi szemináriumban tanultak mindannyian, és közülük többen együtt voltak katonák Lentiben és Nagyatádon. „Összetartó társaság voltunk – említette a püspök a szentmise után –, mindegyikünknek fontos a találkozás. A szentmisét közös vacsora szokta követni, ahol kötetlenül tudunk beszélgetni.” Minden évben másnál ünneplik az évfordulójukat, ami a helyet adó közösségnek is ünnep. A találkozások során mindig találnak valami olyat, amivel a saját pasztorációjukat tudják gazdagítani. „Ha a Jóisten megsegít, akkor hátha az ötvenedik évfordulót is együtt tudjuk ünnepelni.”

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír