Megújult a szarvasi Szent Klára-templom – Püspöki szentmisében adtak hálát a hívek

Hazai – 2022. július 6., szerda | 18:51

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrált hálaadó szentmisét július 2-án a megújult Szent Klára-templomban Szarvason.

A templom felújításának forrása a Bethlen Gábor Zrt. Alapkezelő által meghirdetett Egyházi épített örökség védelme és támogatása című pályázaton elnyert 15 millió forint, valamint a hívek 5 millió forintos adománya volt.

A templom felújítása több lépcsőben történt. Még 2012-ben – a templom felszentelésének 200. évfordulóján – Seidl Ambrus plébános kezdeményezésére új, rézborítású süveg került a toronyra a korábbi csonkatető helyére. Ezt követte a padfűtés korszerűsítése, valamint hőszigetelő üvegfalakkal lezárhatóvá tették az oratóriumokat. A torony és főhomlokzat festésére 2018–19-ben került sor. 2019-ben felújították az orgonát Péntek Gergely orgonaépítő segítségével, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. pályázatán elnyert 3 millió forintból. Tavaly nyár végén a templom falszerkezeteinek utólagos vízszigetelését végezték el, majd elkezdődött a homlokzatok és a nyugati fal felújítása. Az északi és keleti falak javításához idén tavasszal láttak hozzá. A hívek adományának köszönhetően őszre megújult a sekrestye és a virágozó, valamint a kórusföljáró, továbbá kialakították a sekrestye fölötti oratórium világítását, fűtését és berendezését. Decemberben – ugyancsak a hívek adományából – befejeződött a templom bejárata fölötti, Jézus Szívét ábrázoló színes ablak felújítása is.

A hálaadó misén Kiss Imre plébános köszöntötte a jelenlévőket, majd felkérte Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspököt a szentmise bemutatására.

A püspök kiemelte, hogy a meghívott vendégek közül a legtöbben hozzájárultak a templom felújításához. Hozzátette: ha egy templom megújulása ünnep – márpedig az –, akkor elmondhatják, hogy az utóbbi időben szinte minden héten ünnepelhettek, mert az egyházmegyében számos templomot sikerült felújítani. A főpásztor köszönetet mondott a kormánynak, a képviselőknek, a polgármestereknek és az egyházközség tagjainak.

A hálaadó szentmise után Dankó Béla országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy egy példás összefogásnak lehettek tanúi a Szent Klára-templom megújulása kapcsán. Babák Mihály polgármester hangsúlyozta, a templom felújítása miatt ismét van mit ünnepelni Szarvason. Hozzátette, immár 300 éve, hogy a város újratelepült, azóta sok mindent elértek, a hívek számára pedig fontos az összefogás, amit templomuk felújításánál is megmutattak.

A teljes beszámoló IDE kattintva olvasható.

Forrás és fotó: Beol.hu/Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Jenei Péter/Beol.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria