Mindenszentek és halottak napja egyházmegyéinkben

Hazai – 2018. november 5., hétfő | 14:16

November 1-jén a püspöki székhelyeken is ünnepi szentmisével emlékeztek meg „a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz emberről”, másnap pedig minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről. Az egyházmegyék beszámolóit olvashatják.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét mindenszentek ünnepén az esztergomi bazilikában. A szertartáson koncelebrált Michael August Blume SVD apostoli nuncius mellett Jacques Isaac katolikus káld érsek Erbílből, illetve az egyházmegye több papja.

Erdő Péter bíboros homíliájában a felolvasott szentírási részre utalva mondta: a nyolc boldogságról szóló beszéd Krisztus erkölcsi tanításának egyik nagyszerű összefoglalása. A főpásztor kiemelte ezek közül az egyiket, mely így hangzik: „Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.” Mint mondta: ez a sírás szomorúságot, sőt gyászt jelent. Szent Ambrus szerint ha az előző két boldogságot, a szegénységet és a szelídséget valaki elérte, emlékeznie kell arra is, hogy bűnös, ezért gyászolnia kell saját bűneit.

Az ünnepről szóló részletes beszámolót ITT olvashatják.

* * *

Győri Egyházmegye

Mindenszentek ünnepén a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatott be szentmisét. A főpásztorral koncelebrált Németh László általános püspöki helynök, Bognár István püspöki irodaigazgató, városplébános, valamint a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet elöljárói, Kálmán Imre prefektus és Juhos Imre spirituális.

„Mennyire más lenne a világunk, ha többen akarnánk az életszentség útján járni! Thomas Merton rámutatott arra, hogy akár egyetlen szent is mennyire át tudja alakítani a világot, gondoljunk csak Szent Benedekre vagy Assisi Szent Ferencre. Egyetlen szent az egész korát meg tudta változtatni. Minden szent gazdagította a földi életet, s így az Egyház életét is. Fontos, hogy minél többen akarjuk itt a földön Isten országát építeni” – hangsúlyozta Veres András szentbeszédében.

Az ünnepről szóló részletes beszámolót ITT olvashatják.

Veres András megyéspüspök november 2-án, halottak napján a Győri Egyházmegye elhunyt püspökeiért és papjaiért mutatott be szentmisét a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor prédikációjában felidézte, hogy szülőfalujában milyen jelentősége volt a kis harang megszólalásának. Ez jelezte, hogy a községben valaki elhunyt. Ilyenkor a falu lakói elcsendesedtek, és imádkoztak a halott lelki üdvéért. Ez az összetartó erő nemcsak abból fakadt, hogy egy településen laktak, hanem egy sokkal mélyebb, szorosabb lelki kapcsolatból, amely összekötötte őket.

„Ma azokért imádkozunk, akik lelkipásztoraink voltak. Számos püspöke, papja volt ennek az egyházmegyének, akik a hívek üdvözítésére szentelték életüket. A mindennap megszólaló esti harangszó arra hív bennünket, hogy imádkozzunk az azon a napon megholtakért, és ugyanakkor saját földi életünk végére is gondoljunk. Imádkozzunk egymásért is, imádkozzunk azért, hogy úgy állhassunk majd az utolsó pillanat előtt, mint az evangéliumban az okos szüzek, akik lámpásukban kellő mennyiségű olajat vittek. Imádkozzunk azért, hogy mindig készen álljunk fogadni az Urat, aki hozzánk jön” – fogalmazott elmélkedésében Veres András püspök.

* * *

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Bábel Balázs érsek mutatott be szentmisét mindenszentek ünnepén a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban; a főpásztorral koncelebráltak a város papjai. Szentbeszédben a kalocsa-kecskeméti érsek az üdvösségről beszélt, mint az emberi élet végső céljáról. Rámutatott: az emberiség élhetne boldogan is a teremtett világban, minden háborúság nélkül, de az eredeti bűn következményeként az ember elveszítette a harmóniát Istennel és embertársaival, s így akarata rosszra hajlóvá lett. Igaz, hogy a világ sok táján igyekeznek viccet csinálni ilyenkor a halálból, de az mégis szomorú, és súlyos valóságként telepedik rá az ember életére – Mors imperator. A felszabadulást egyedül Jézus megváltó üzenete hozta el. Ő az, aki letöröl szemünkről minden könnyet, ahogy a Jelenések könyve fogalmaz. Az ő feltámadása magával hozza a mi feltámadásunkat. A megdicsőültek azok, akik Istennél vannak, s akik közbenjárnak értünk. A szeretet fűz egybe bennünket a megdicsőült Egyház tagjaival.

A szentmise végén a mindenszentek dicsőséges megünneplése után a főpásztor a jelenlévőkkel együtt az összes elhunytért imádkozott.

Bábel Balázs érsek másnap minden elhunytért mutatott be szentmisét a kalocsai főszékesegyházban. A főpásztor beszéde kezdetén egy személyes élményét mesélte el. A kriptában járva felkereste első elődje, Szent Asztrik sírját, s közben ránézett arra a sírhelyre, ahová őt mint kalocsai érseket fogják eltemetni. Furcsa élmény lehet annak, aki előre láthatja, hogy valószínűleg hol fogják megfáradt testét nyugalomra helyezni. Csak ennyi lenne az élet? Néhány évtized? Akinek nincs hite, annak az élet pusztán nyomorúság, reménytelenség.

Az élet a földi lét zarándokútja után kitárul Isten örök világára. Az embert Isten az örök életre hívta meg. Nem a szenvedésekkel és gyengeségekkel meghosszabbított földi létre, hanem az Istenben beteljesült örök életre. Erre vágyakozunk, s ez a végső célunk.

A szentmise végén a főpásztor és a papság a kriptában imádkozott az elhunyt főpásztorok lelki üdvéért.

* * *

Pécsi Egyházmegye

Mindenszentek estéjén a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban Udvardy György megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét.

A főpásztor prédikációjában az ember életen át tartó boldogságkeresése kapcsán kiemelte: Krisztus boldogságunk szerzője, forrása, nagy ajándéka, erősítője. Szentjeink élete minden korban jelzi, hogy Jézus tanítása követhető és sikerre vezető példa. Mindaz, amit Jézus tanított igaz, és boldogságra vezet úgy a földi életben, mint majd a mennyországban is.

A püspök többször is kitért arra, hogy mindannyian az életszentségre vagyunk hivatottak. Megjegyezte: „Az életszentség útja, a szentté válás útja bennünk van. Bennünk történik”, ha követjük Krisztus tanítását, és az Ő tanításán keresztül a nyolc boldogság példázatát is alkalmazzuk a mindennapokban. Az életszentségért meg kell küzdeni, és a szent élet utáni vágyat el akarják tőlünk venni: szellemi, lelki harc közepette vagyunk.

A liturgia zenei szolgálatát a Pécsi Bazilika Mozart Kórusa és Zenekara látta el. A szentmisét a szentély elé kihelyezett húsvéti gyertya ünnepélyes meggyújtása követte a mindenszentekre való emlékezés jeleként.

* * *

Székesfehérvári Egyházmegye

Mindenszentek napján, azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepén, akiket nem avattak szentté, este mutatott be szentmisét Spányi Antal megyéspüspök a Szent Imre-templomban.

„Az egyházi év vége felé, amikor a nappalok rövidülnek és sötétség órái hosszabbodnak, akkor az egyház a liturgiáján keresztül megmutatja nekünk a szentek otthonát. Megmutatja, amit az Úr készített nemcsak a szenteknek, hanem mindnyájunknak külön-külön is. – kezdte ünnepi beszédét a főpásztor. Bepillantást nyerünk a szentek világába, a mennyország örök fényességébe, hogy ez a mennyei valóság vonzzon bennünket. Nézzük a szenteket, akik példaképek és akik közbenjárnak értünk, hogy az érzéseken túl a találkozás Istennel formálja és alakítsa életünket. Nem csak a nagy, kanonizált szentekre gondolhatunk ilyenkor, hanem azokra, akik ott voltak mellettünk, akik szeretetükkel kísértek bennünket életünk egy útján, akik imádkoztak értünk, jó példát mutattak nekünk, szerető szívük ajándékaival naponta megajándékoztak bennünket. Isten szeretetének jelét oly sokan és oly sokféle formában hozzák el szívünknek. Őket tiszteljük és őket csodáljuk, róluk akarunk példát venni, mert ők Krisztust követték.” – hangsúlyozta homíliájában a Spányi Antal.

A szentmise után a megyés püspök imádságos szertartással emlékezett meg minden elhunytakról, és imádkozott püspökelődei lelki üdvéért.

Halottak napján délután Spányi Antal megyéspüspök a hagyományokhoz híven Pákozdon, a Mészeg-hegyi Don-kanyar-emlékkápolnánál celebrált szentmisét és imádkozott az első és a második világháborúban elhunyt katonákért. „Nem akartak hősök lenni, mégis hősi módon védték a magyarságot. Hivatásukat becsülettel, tisztességgel teljesítették. Meg kell tanulnunk a katonák küzdelméből, a nemzet szolgálatát, a család szeretetét” – hangzott el a főpásztor beszédében.

A szentmise végén katonai tiszteletadás keretében a kápolnánál nyugvó ismeretlen katona sírjánál koszorút helyezett el Spányi Antal püspök, Sándor Zsolt dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese és Oláh László, a Pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely szakmai vezetője. Az emlékmisén részt vett Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének képviselői és számos megemlékező. 

Forrás: Bókay László/Magyar Kurír; Győri Egyházmegye; Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye; Pécsi Egyházmegye

Fotó: Bókay László; Ács Tamás; Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye; Loósz Róbert; Lugosi Balázs; Somogyi Illés

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria