Szent László ereklyéje is beköltözött a partiumi Nagypeleske görögkatolikus templomába

Külhoni – 2021. október 5., kedd | 16:30

A Szatmár megyei településen október 1-jén, az Istenszülő oltalmának ünnepén Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita felszentelte a görögkatolikus templom felújított oltárát, és megáldotta a magyar kormány támogatásának köszönhetően megújult műemlék templomot.

Október elseje az „Istenünk, kegyelmedre emlékezünk templomod szentélyében” (Zsolt 48,10) mottóval fémjelzett jubileumi év csúcspontja volt a nagypeleskei görögkatolikus közösség számára, amely a kétszáz évvel ezelőtti alapkőletétellel kezdődött. Amit őseik megálmodtak, utódaik megőriztek; a ma embere pedig Istent dicsőítve örvendezik benne – írta az oltárszentelés napjáról szóló beszámolójában Pallai Béla parókus.

A valamikor a hajdúdorogi püspökséghez tartozó partiumi település ma a Máramarosi Görögkatolikus Egyházmegyéhez tartozik, melynek főpásztora, Vasile Bizău püspök Kocsis Fülöp érsek-metropolitát kérte fel, hogy szentelje fel a nagypeleskei templom oltárát, Szent László király csontereklyéjét elhelyezve benne, és áldja meg a sokévi fáradozás,  a felújítási munkálatok eredményét.

Számos külföldi és hazai, a környező gyülekezetek görögkatolikus és más felekezetű lelkipásztorai, egyházi és világi vendég vett részt az eseményen, köztük a magyar kormány részéről Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár; Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság főoszályvezetője; Tilki Attila országgyűlési képviselő; Pertneházy Attila magyar–magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztos; Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés tagja. Jelen volt továbbá Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke; Altfater Tamás, Szatmár megye prefektusa; Béres Antal Elek lázári polgármester; a műemlékvédelmi hivatal vezetői, jelenlegi és volt romániai parlamenti képviselők, szenátorok, a templomnak az ereklyét adományozó vitéz lovag nemes Kaiser Ernő székkapitány, az ’56-os Nemzetőrség ezredese, és határon innen és túlról érkező hívek sokasága.

Az ünnepi eseményt a Mária Rádió élőben közvetítette.

Szentbeszédében Kocsis Fülöp érsek felidézte az 1700-as években Nagypeleskére települt görögkatolikus közösség templomépítésének történetét. A kétszáz évvel ezelőtt emelt kőtemplommal egy korábbi fatemplomot építettek körbe. A gyülekezet és a templom növekedésében fogalmazta meg a helyi magyar közösség a folyamatos gyarapodását az elmúlt két évszázadban – emelte ki a főpásztor. – Az ember hivatása a növekedés, de ez csak akkor lehet teljes, ha együtt élünk Istennel.

A felújított oltárba helyezett Szent László-ereklye és a teljes megújult templom a gyülekezet szellemi forrásává kell hogy legyen – fogalmazott a hajdúdorogi érsek-metropolita –, mert „egyedül senki nem tud magában növekedni, ehhez a Szentlélek hatalma szükséges”.

A lélekben való növekedés szükséges volt nemcsak a fatemplom köré épített templom által, de a hívek hitének új háza lett a peleskeiek minden egyes tagja, mert lélekben a közösség is nőtt, növekednie kellett. De nem centiméterekben és nem kilogrammokban, hanem a Szentlélek által bölcsességben, egészen a sírig – hangsúlyozta Kocsis Fülöp.

A Szent Liturgia végén, az ünnepi köszöntők elhangzása után, az idősek világnapja alkalmából a falu legidősebb lakójának virágcsokrot és ajándékcsomagot nyújtott át Kocsis Fülöp érsek. A 87 éves Molnár Ilona a település minden időse nevében megköszönte a főpásztornak, hogy a nagypeleskeiekkel imádkozott és felejthetetlenné tette az ünnepet.

A szentelési ünnepségre érkező zarándokok közül sokan a templom előtt felállított sátorban kivetítőn kísérhették végig a szertartást.

A Szent Liturgián zenei szolgálattal közreműködött a Szent Efrém Férfikar; az énekesek a szertartást követően koncerttel is hozzájárultak a nagypeleskei görögkatolikus közösség ünnepéhez.

A jelenlévők imádkozhattak a peleskei Istenszülő-ikon előtt, amelyet az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó budapesti Orcád Világossága kiállításon is láthattak az érdeklődők.

*

A templom helyreállítása folyamán kiépítették az épület cső- és csatornarendszerét, a felszíni vizeket elvezették; a falakat injektálással megerősítették, mész alapú szárítóvakolattal látták el; a külső és belső falfelületeket újrafestették; a boltíveket megerősítették.

Az épületben új fémlépcső biztosítja a toronyba való biztonságos feljutást. A tetőszerkezetet megerősítették; a károsodott tartószerkezeti elemeket cserélték; az egész épület új héjazatot kapott. A cementpadlót kőpadlóra cserélték; a nyílászárókat kicserélték. A teljes erősáramú rendszert is cserélték; padlófűtést alakítottak ki. Új padokat készítettek, restauráltak az ikonosztázt; a harangot villamosították.

A tervezői csapat tagja Száva Tibor építész, Kis Alpár szerkezettervező mérnök; a kivitelező a Tarr and Tarr Kft., az építésvezető Fenczik István volt.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Süveg Károly

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria