Országos zarándoklatot és konferenciát szerveznek október 13-án, a fatimai jelenések évfordulóján

Hazai – 2017. szeptember 28., csütörtök | 14:00

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia október 13-án, pénteken országos zarándoklatot szervez a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült soroksári Szent István király-plébániatemplomhoz. A templom előtti téren 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás lesz.

A zarándoklatra minden egyházmegyéből várják a papokat és a híveket.

Az ünnep másnapján, október 14-én, szombaton 10 órától a fatimai Mária-jelenések 100. évfordulójának alkalmából rendezett konferencián vehetnek részt az érdeklődők. Az eseménynek szintén a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült soroksári Szent István király-plébániatemplom (Budapest, XXIII. kerület, Szent László utca 149.) ad otthont.

Program:

– 9.00: szentmise, főcelebráns: Snell György esztergom-budapesti segédpüspök

– 10.00: a moderátor köszöntője

– 10.05: Snell György esztergom-budapesti segédpüspök köszöntőbeszéde

– 10.10: első előadás: Kovács Zoltán (teológiai tanár, mariológus): Jöjjetek ide a következő hónap 13-án is

– 10.40: második előadás: Kálmán Peregrin OFM (plébános, ferences szerzetes, történész): Zarándoklat és a zarándokhelyek lehetőségei a Mária-tisztelet megújításában

– 11.10: a soroksári Szent István király-plébániatemplom kórusának előadása

– 11.15: harmadik előadás: Ivancsó István (görögkatolikus pap, teológiai tanár): A máriapócsi könnyező ikon és kegyhely bemutatása

– 11.45: szünet

– 12.15: negyedik előadás: Puskás Attila (dogmatikaprofesszor): II. János Pál pápa tanítása Szűz Máriáról a Redemptoris mater kezdetű enciklikájában

– 12.45: a soroksári Szent István király-plébániatemplom kórusának előadása

– 12.50: ötödik előadás: Héray András FSO (a Kútvölgyi Szűz Mária (engesztelő) kápolna igazgatója, az MKPK Titkárságának irodaigazgatója): Fatima üzenete: a fatimai fohász és az engesztelés

– 13.20: zárás

A programokon való részvételhez kérik a zarándokcsoportok regisztrációját, amelyet az alábbi online felületen tehetnek meg:
https://goo.gl/forms/u207PCZ42yJATjpC2

További információ a fatima100@katolikus.hu e-mail-címen kérhető.

Forrás és fotó: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria