Öt magyar fiatal járt nyáron a jordániai Caritas által működtetett madabai menekülttáborban

Kitekintő – 2016. november 1., kedd | 16:57

A Host Spot elnevezésű projektben – melyet a házigazdák mellett a tehetséggondozással foglalkozó német Stadtmacher szervezet; a Fokoláre közösség Új Emberiség Mozgalma, valamint az olasz fiatalok Non Dalla Guerra kezdeményezése hívott életre – közel hatvan fiatal vett részt kilenc országból.

A fiatalok azokban a konténerlakásokban laktak, melyeket a madabai Szentlélek-templom plébániájának udvarán állítottak fel. Ugyanitt nemrég még százhúsz menekült élt. A falakon még látni lehetett mindennapjaik nyomait, az általuk kihelyezett képeket Jézusról, Ferenc pápáról.

A Host Spot projekt célja a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése volt. Ennek jegyében a nap közös játékkal, imával kezdődött, a napindítóval mindig más ország készült. Délelőtt műhelymunkán vettek részt a fiatalok, fejleszthették tudásukat az interjúk és videók készítésében, illetve a közösségi média használatában. Délután pedig csapatokra osztva szociális és önkéntes munkát végeztek: látogatták a menekült családokat, szíriai gyerekekkel foglalkoztak, vagy éppen egy iskola falát festették. Este bemutatták hazájukat, mégpedig kettesével – Magyarország Libanonnal került párba –, ami igazán különlegesség tette ezeket az alkalmakat.


Az első napon a Jordan Caritas vezetője, Wael Suleiman tartott előadást a jordániai helyzetről. A jordán lakosság 40 százaléka – másfélmillió ember – menekült, nagy részük táborban él. A Caritas kétezer önkéntesével egész Jordániában jelen van. A munkatársak számára a világ legtermészetesebb dolga, hogy másokon segítsenek. Jordániában ugyanis béke van, ez pedig különös felelősséget ró rájuk azokkal szemben, akik a körülöttük zajló háborúk elől hozzájuk menekültek. Teszik ezt annak ellenére, hogy Jordánia egy nagyon szegény ország. A tizenhat Caritas-központban ugyanakkor nem csak a menekülteknek segítenek. Suleiman a projekttel kapcsolatban azt tartotta a legfontosabbnak, hogy ennek révén hidak épülhetnek az országok és a kultúrák között.

A Jordan Caritas nem csak a segélyezéssel foglalkozik. Az oktatásra is nagy hangsúlyt fektetnek. A sajátos politikai-társadalmi körülmények azonban őket is kötik, hiszen a menekült gyerekek tanítása nem legális. Ráadásul az irakiak még ezekbe az iskolákba sem járhatnak. Ennek oka valószínűleg az, hogy Jordánia iszlám ország, a lakosságnak csak a 2 százaléka keresztény, az iraki menekültek pedig túlnyomórészt keresztények. Ezekben az iskolákban önkéntesek dolgoznak, sokan közülük menekültek. A magyar fiatalok is tapasztalhatták, hogy nem egyszerű letörölni ezeknek a gyerekeknek az arcáról annak a traumának a nyomát, amit át kellett élniük. Éppen ezért foglalkoznak velük is – csakúgy, mint szüleikkel – pszichológusok és pszichiáterek.

A keresztények azért jöttek el otthonról, mert vallásuk miatt elüldözték őket. Nekik az iszlámra való áttérés és a más vallásúakra kirótt adó, a dzsizja megfizetése között kellett választani. Az Iszlám Állam által fenyegetett területen azonban még az adó kifizetésével sem kerültek biztonságba, sok keresztényt így is megöltek a vallása miatt. A Jordániába érkezett keresztény menekültek tervei között a továbbutazás szerepel. Általában jellemző azonban, hogy az irakiak reményt vesztettek, nem látják, hogy életük hogyan fog alakulni a jövőben. A szíriaiak bizakodók – vagy Jordániában maradnának, vagy vissza szeretnének térni a hazájukba. Ők hiába kapnak arra lehetőséget, hogy az Egyesült Államokba, Kanadába vagy Ausztráliába költözzenek, nem szeretnének elmenni, oly mértékben kötődnek kultúrájukhoz. A Jordan Caritas célja is az, hogy itt tartsák a menekülteket.

Nekünk, európaiaknak talán furcsa, hogy milyen kevéssel beérik azok, akik Jordániában szeretnének maradni. A fiatalok felkerestek egy sivatagban élő menekült nagycsaládot, akik szerény körülmények között élnek a maguk építette házikóikban. Az is igaz, hogy élelmük és vizük helyben nincsen, így az önfenntartásra még nincs lehetőségük; csak segélyekből tudják átvészelni a napokat.

A fiatalok találkozhattak Maroun Lahham érsekkel, a jeruzsálemi latin patriarkátus jordániai püspökével és Alberto Ortega Martín Jordániáért és Irakért felelős pápai nunciussal. Jeruzsálemben meglátogatták William Hanna Shomali segédpüspököt. Alberto Ortega Martín az iraki keresztények helyzetéről beszélt. Néhány éve még másfél millió keresztény élt Irakban, most már csak háromszázezer. Számuk pedig egyre csökken. „A keresztények jelenléte egyenlő Krisztus jelenlétével az országban. Ha maradnak, az egy rendkívül fontos misszió.” Igyekeznek bátorítani és segíteni őket azért, hogy ne meneküljenek el az országból. A püspök szerint ugyanakkor „kegyelem nélkül nincs megoldás a Közel-Kelet problémájára”.

Amer Al-Hafi, a Royal Institute vallásközi párbeszéddel foglalkozó professzora – az egyik délelőtti előadó – az első muzulmán volt, aki keresztény teológiát tanult. Ő arról beszélt a fiataloknak, hogy az önmagára összpontosító ember nem fog találni semmit, ha viszont figyelünk egymásra, rácsodálkozhatunk Istenre. A másik ember tükör, akiben megláthatom önmagamat is. Az identitás kérdéseit is át kell gondolnia mindenkinek, meg kell találni a megfelelő modellt. Sem az elkülönülés, sem a mások feletti bíráskodás nem lehet megoldás.

A projekt végén készült egy rövid videó is. Ebben a fiatalok a tíz nap során szerzett tapasztalatukat igyekeztek megfogalmazni. A legfontosabb felismerésük az volt, hogy nincsenek menekültek általában, csak emberek, családok, sorsok vannak. Az emberi szenvedés és megpróbáltatás sosem arctalan – ha másként látjuk, könnyen érzéketlenné válhatunk. A magyar csapat napindítóján a fiatalok felírták a saját személyes történetüket egy lapra, amiből kis hajót hajtogattak. Ezután mindenki kapott egy csónakot, amit magával vihetett haza. De a menekültek történetei is bevésődtek a résztvevők lelkébe, arcukat egyhamar nem fogják elfelejteni.

„Osztozunk a reményben és a felelősségben” – hallhatjuk a videón, melynek végén elhangzik a legfontosabb kérdés: „De vajon mit lehet itt tenni?”

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria