Prohászka Ottokár: Legyetek világító emberek

Kultúra – 2018. december 8., szombat | 15:25

A kötet a 160 éve született Prohászka Ottokár (1858-1927) egykori székesfehérvári püspök rövid elmélkedéseit tartalmazza, melyeket „legkedvesebb leányainak”, a Szociális Missziótársulat nővéreinek tartott.

Bár ezek az elmélkedések csaknem száz évvel ezelőtt hangzottak el, nekünk is minden hétre útmutatást, biztatást, segítséget nyújtanak ahhoz, hogy valóban „világító emberek” legyünk. A kötet bevezetőjében Prohászka Ottokár így ajánlja olvasóinak az elmélkedéseket: „A kereszténység ne legyen betű, fogalom, hanem szellem, élet, valósághatalom, élethatalom, újjászületés, életöröm. Az evangélium tűz, amely hegyeket domborít; felülről jövő tűz, amely apostolokat ébreszt; tavaszi szél, a végtelenségnek lehelete, amelytől megújul, felmagasztosul az emberi szellem… Nem én vagyok a hang. A hang Krisztusé, az összes…, az örök kereszténységé, amelynek én hangoztatója vagyok. Azok a lelkek, akik így vannak hangolva, meg is hallják ezt a néma zenét a felséges csendbe olvadt harmóniából. Megértik és szeretik.”

Az adventhez kapcsolódó tűnődéseiben a főpásztor fölteszi a kérdést: „Mi végre vagyunk a földön?” Válasza: Azért, hogy megismerjük és szeressük Istent. Szeretni annyit jelent, „mint meghittnek lenni, közel lenni.” Életünkkel Istent kell szolgálnunk, kihoznunk magunkból a legjobbat, mások javára. Az üdvözülést pedig nem saját erőnkből érjük el. „Az ember üdvözül, mert meg van váltva. Az Isten megvált, megszentel, boldogít.” Prohászka Ottokár vallja: nem értjük meg az embert, „ha annak felsőbb irányzatát letagadjuk. Nem értjük meg az embert, ha annak egy isteni lelket nem követelünk.” Az Újszövetség szerint Krisztus a Magasságból érkezett Nap, aki irgalmában meglátogat minket, hogy „világosságot adjon az embereknek, akik a sötétségben és a halál árnyékában élnek” (Lk 1,78). A szentség és Krisztus dicsőségét hordozza a Nap a színeváltozásban, amikor „arca úgy ragyogott, mint a nap, ruhája pedig fehér lett, mint a fény” (Mt 17,2). Prohászka Ottokár vallja: csak akkor tudjuk helyesen megítélni, hogy mi kell másoknak, mik a kötelességeink etikában, erkölcsben, a társadalomban, hogyha beállunk a „vonzó Napba”.

Karácsony szent ünnepével kapcsolatban a főpásztor megállapítja: a világ nem a hatalomtól lett másmilyen az isteni Gyermek megszületésével, hanem a lélektől. „Az Úr Jézus felcsókolta a lelket, a lelkiismeretet, az öntudatot, a méltóságot, nagyságot, és lett egy új nemzedék.” A betlehemi barlangnál megfogalmazódik bennünk a vágy, hogy felemeljük a világot, ami azt jelenti, hogy hűek maradunk a hitünkhöz, elveinkhez, szeretteinkhez, jó szándékunkhoz, hivatásunkhoz. Prohászka Ottokár szerint az isteni Megváltó azért jött a világra, hogy „bennünk egy más világot emeljen ki, fejlesszen ki, tegyen vezetővé. Ezt csak akkor tudja tenni, ha az Ő lelkét önti át a miénkbe.” Krisztus azért is jött el közénk, hogy a földön „isteni élet legyen”. A mi irányunk a mennybemenetel. „Ez egy felső hitnek az emelkedése, a nemesebb érzéseknek a felülkerekedése, egy jobb világnak a kiemelése ebből a sáros, nyomorult, igazságtalan világnak a szintjéről.” A keresztény ember küldetése, hogy életével, példájával felmutassa a krisztusi világ alternatíváját a sötétség fejedelmének uralmával szemben. Krisztus azt akarja tőlem: „Kérlek, iparkodjál abban, hogy világító lélek légy a nagy hitben. Iparkodjál, hogy a te szentáldozásodba úgy állítsd bele a világ sötétségét, hogy győzzél.” A keresztény hívő hivatása „minden módon lelket adni, többet adni”. A legtöbb, amit adhatunk, „szeretetet, megértést, előzékenységet, türelmet, mindenféle elviselést”. Az élet elviseléséhez tartozik, hogy az egyik ember tolerálja a másikat, próbáljunk meg egymással békességben élni. Nagy szükség van a szociális erényekre is, érződjék meg a világon, hogy „van tényleg közöttünk járó isteni erő, és hogy annak valamiféle eleme és darabja belénk is dolgozik”. Az utolsó ítéletkor Krisztus nemcsak szívünk-lelkünk titkait tárja majd föl, „hanem rámutat a nagy szociális föladatra, az éhezők, szomjazók, meztelenek, betegek, bűnösök fölkarolására, kiknek elgyötört lelke a keresztény kötelességteljesítésnek szinte természetes útjaira mutatott rá.”

Prohászka püspök figyelmeztet: ahhoz, hogy másokat szolgáljunk, folyamatosan ápolnunk kell lelki életünket, mert ha nem ezt tesszük, „elsötételünk csakhamar mi is, ők is”. A lelki élet ápolásához szükség van az imára, elmélkedésre, szentségekhez járulásra, önmagam nevelésére, fegyelmezésére. „Így leszek jó másnak, mert előbb jó voltam magamnak.”

A könyvecskét megjelentető Szent Gellért Kiadó a Szociális Missziótársulat ma élő nővéreinek ajánlja a kötetet, mert ők „valóban világító emberek, akik valóban betöltik Istentől rendelt feladatukat, szeretettel és szolgálattal”.

Prohászka Ottokár: Legyetek világító emberek
Szent Gellért Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria