Prohászka Ottokárra emlékeztek halálának évfordulója alkalmából

Hazai – 2018. április 10., kedd | 10:35

A Székesfehérvári Egyházmegye és a Központi Szeminárium szervezésében a szeminárium épületének dísztermében konferenciával, valamint az Egyetemi templomban szentmisével emlékeztek meg Prohászka Ottokár püspök halálának 91. évfordulójáról április 7-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A századforduló magyar kereszténysége meghatározó személyiségének szellemi-lelki örökségét Klestenitz Tibor, S. Szabó Péter és Szabó Ferenc SJ Prohászka-kutatók méltatták.

Mózessy Gergely püspöki levéltáros, gyűjteményigazgató, a konferencia szervezője elmondta: az Egyház az ünnepek rendjében él – mivel Prohászka püspök halálának évfordulója, április 2-a idén húsvétra esett, ezért későbbi időpontot kerestek a megemlékezésre.

Klestenitz Tibor Prohászka-kutató egy évtizede lépett a hagyományos tavaszi konferenciák előadói közé. „Az anyaszentegyház Amerikában imponált nekem legjobban” idézettel meghirdetett előadásában összegezte a püspöknek az Egyesült Államokban tett utazása során szerzett tapasztalatait és meglátásait, Prohászka Amerika-képét.

S. Szabó Péter Prohászka-kutatása újdonságokkal szolgált. Mint szent karácsony püspöke címmel Prohászka Ottokár beköszönő pásztorlevelét vizsgálva kiemelte az apostoli utódlás jelentőségét, valamint bemutatta a karácsony és a szabadság összevetését a püspök írásaiban.

Szabó Ferenc SJ a közelgő eucharisztikus világkongresszus apropóján Prohászka életpályáját követve kibontakozó misztikáját elemezte, melynek középpontjában az Eucharisztia állt.

A konferenciát követően Prohászka püspök utolsó beszédének helyén, az Egyetemi templomban mutatott be koncelebrált szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök Cserháti Ferenc püspökkel, valamint Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspökkel, aki Gárdonyi Gézát idézve Prohászkáról mint a „napba öltözött emberről beszélt, kit Isten homlokon jelölt a kiválasztottság fényes jelével”. 

Csodálatos egyéniség volt, Isten ajándéka a Magyar Katolikus Egyháznak. Benne a lényeglátó és jövőbetekintő, gondolkodó apostol, a költő, a misztikus és az életszentségre törekvő élet csodálatos egységben volt. Hatását nehéz felülmúlni, örökségét ezért is kell ápolni és megőrizni. A Katolikus Egyháznak, a magyar léleknek kevés ilyen nagyformátumú egyénisége volt. Mindenekelőtt megújította a magyar papnevelést, és létrehozta a semmiből a keresztény értelmiséget – hangsúlyozta Pápa Lajos püspök.

A szentmise után az egész ünneplő közösség a szeminárium udvarára vonult, ahol az egykori papnevelő tanár, Magyarország apostola és tanítója szobránál elhelyezték az emlékezés virágait. A papnövendékekkel és a hívekkel együtt imádkoztak Prohászka Ottokár boldoggá avatásáért, a püspök közbenjárásáért, a magyar egyházért és papi hivatásokért.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Lakata Pál/Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria