„Bátorság!” mottóval szerveztek pünkösdi ifjúsági találkozót Pálosszentkúton

Hazai – 2017. június 9., péntek | 13:10

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye hagyományos tavaszi ifjúsági találkozóját tartották június 2–3-án Petőfiszállás-Pálosszentkúton Ivanics Zoltán ifjúsági referens vezetésével, az ifjúságpasztorációban elkötelezett papok és a Parázs Pasztorális Központ együttműködésével.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A hétvége témája – a Szent László-évhez kapcsolódva – a bátorság volt. Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a résztvevők egy csoportja a kiskunfélegyházi Ótemplomtól gyalogosan zarándokol Pálosszentkútra. A tizenöt kilométeres úton énekekkel és imákkal készültek pünkösd ünnepére.

Péntek este a szentmise után közösségi játékok, esti szentségimádás, tábortűz és beszélgetések várták a résztvevőket. Élve a pálosok által gondozott kegyhely lehetőségeivel, sokan a szabadban, a zarándokházban töltötték az éjszakát.

Így frissebben vehettek részt reggel a szombaton érkezőkkel a közös imádságon, amelyet a kegyhely szent kútja körül, a Mária-szobornál tartottak, gitáros énekekkel.

A nap előadója Nagy Bálint jezsuita szerzetes, hivatásgondozó volt. Előadásában gyakorlatias módon érzékeltette az Istenben élő és a Istent nélkülöző lelkiállapot jellegzetességeit, amit minden ember átél különböző élethelyzeteiben. Hogyan lehet a két különböző lelkiállapotot felismerni akár a testünk jelzésein keresztül?; Milyen helyzetekben éljük át a kontrollálás kényszerét, vagy hogy egyedül vagyunk?; Mikor lehetünk igazán szabadon önmagunk?; Hogyan nyílhatunk meg a Szentlélek vigasztalása előtt? – ezekre a kérdésekre keresték a választ kiscsoportos beszélgetések keretében, megosztva egymással személyes tapasztalataikat, tanúságtételeiket is.

Ebéd után a SZÉK Egyesület által működtetett Parázs Pasztorális Központ bátorságpróbát rendezett, melynek során a valóságban is próbára tehették magukat a fiatalok, biztonságos környezetben. Először a pálos kolostor melletti kiserdőben berendezett akadálypályán mehettek végig párosával: az egyik fél segítette a másikat, akinek be volt kötve a szeme – ezzel jelképezve az emberi és az isteni valóságot. Az akadálypálya bejáratánál egy nagy molinó fogadta a bátrakat; Szent László lovagkirály arcképe és a második korintusi levél igéje – „nem veszítjük el bátorságunkat” – jelentett biztatást.

Vidám perceket élhettek át a résztvevők; tapasztalataikat az „élményernyő” mellett osztották meg egymással. Ezután csapatokban vettek részt a további hat állomáson megrendezett ügyességi vetélkedőn, miután egy pajzs készítésével bemutatták csapatukat.

Az ifjúsági találkozót érseki szentmise zárta, melynek során Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti főpásztor a bérmálás szentségét szolgáltatta ki tizenegy fiatalnak.

Forrás: Parázs Pasztorális Központ

Fotó: Tóth György

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria