Szándékos gyújtogatás okozta a Ráday utcai kollégiumi tüzet

Hazai – 2019. február 1., péntek | 15:04

Szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, a IX. kerületben található Ráday utcai kollégiuma, amelynek során egy ember életét vesztette – közölte Budapest rendőrfőkapitánya a február 1-jén, pénteken tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Terdik Tamás elmondta, hogy a katasztrófavédelemmel végzett közös munka eredményeként megállapították: a január 23-i tűzeset szándékos gyújtogatás következménye, az ügyben három budapesti fiatalt gyanúsítottként hallgattak ki közveszélyokozás miatt. Ők ténybeli beismerő vallomást tettek, tettüket megbánták, szabadlábon védekeznek. A fiatalok közül az egyik 16, a másik kettő 15 éves – közölte.

Terdik Tamás közlése szerint  a három fiatal január 23-án egyikük otthonában találta ki, hogy valamit fel kellene gyújtani. Kétszáz forintból körömlakklemosót vettek, majd a Markusovszky térre mentek, hogy ott egy kukát vagy valami mást felgyújtsanak. A kollégium falának volt támasztva egy szivacsmatrac, azt az egyikük lelocsolta a körömlakklemosóval, másikuk pedig meggyújtotta. Ezt követően sietve távoztak a helyszínről. Felelősen kijelenthetjük, hogy a három fiatal együttes ténykedése hozzájárult a kollégium kiégéséhez – közölte Terdik Tamás.

Palotai Zsolt Gábor, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy a tűzoltók a riasztást követően nyolc percen belül a helyszínre érkeztek, a kollégium épülete nagy terjedelemben, több szinten égett. A tűzoltás három órán át zajlott; a végleges munkák másnap délelőttig tartottak, a helyszínen mintegy száz tűzoltó dolgozott. Már az oltás során sikerült meghatározniuk, hogy hol keletkezett a tűz. A vizsgálatok még mindig zajlanak.

Kérdésekre válaszolva Terdik Tamás elmondta: a fiatalokat csütörtökön fogták el, akik a tettüket „egyfajta heccnek” tekintették, motivációjuk ebből fakadt.

Palotai Zsolt Gábor közölte, a falhoz támasztott matrac mögött egy használaton kívüli ajtó volt, és a mögötte lévő berendezési tárgyak is begyulladtak. Az ajtó egy lépcsőházba nyílt, amelynek tetején nyitva volt az ablak, így mintegy kéményhatással tudott a tűz terjedni. Ez magyarázza azt, hogy a tűzoltókat a kiérkezésükkor már komoly tűz fogadta.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata korábban azt közölte, a kollégiumban 125 diák lakott, de a tűzeset idején sokan nem voltak bent, mert a vizsgaidőszakban hazautaztak.

A tűzben életét vesztette Farkas Zoltán 46 éves veszprémi férfi, négy gyermeket nevelő édesapa.

Forrás: MTI

Fotó: Református.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria