Szent Erzsébet ereklyéje jelenlétében ünnepeltek a nagyváradi idősotthonban

Külhoni – 2016. május 19., csütörtök | 15:40

Az intézmény névadó szentjének ereklyéje előtt fejezhették ki tiszteletüket a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Idősek Otthona lakói május 18-án, annak az ünnepségnek a keretében, amelyet az intézmény átadásának második évfordulója alkalmából tartottak.

Az Árpád-házi Szent Erzsébet koponyacsontját és ruhájának egy darabját tartalmazó ereklyetartót Böjte Csaba ferences testvér vitte el az idősek otthonába, ünnepi szentmise keretében.

„Úgy gondolom, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet a 21. század számára is irányadó és példamutató lehet. Legtöbben azt gondoljuk, hogy az élet töréspontját a fiatalság vagy időskor, egészség vagy betegség, gazdagság vagy szegénység, sikeresség vagy sikertelenség jelentik. Szent Erzsébettől azonban megtanulhatjuk, hogy az élet sarokpontja az, hogy szeretünk vagy nem szeretünk. Ez a nagy kérdés. A mi urunk, Jézus Krisztus is egyetlen parancsot adott nekünk. Nem azt, hogy legyünk mindenáron sikeresek, gazdagok, fiatalok, hanem azt, hogy szeressük egymást” – mondta prédikációjában Böjte Csaba.

Hozzátette, mindebben az a szép, hogy az egymás iránti szeretet parancsa bármilyen körülmények között és bármikor gyakorolható, akár egy idősotthonban is.

Nem lehetsz olyan helyzetben, hogy ne tudjál szeretni! A gondozónőtől, aki behozza neked a kis levest, el is fordulhatsz, de szeretettel rá is mosolyoghatsz. Társadra – aki talán ugyanolyan lassan csoszog melletted, mint te – rákacsinthatsz, de dühösen rá is mordulhatsz. És igazából ez az életünk nagy tengelye. Tudunk-e szeretni, vagy nem tudunk szeretni – fogalmazott Böjte Csaba, majd az irgalmasság szentéve kapcsán kiemelte: embertársaink mellett merjünk önmagunk felé is irgalmasságot tanúsítani.

Az ünnepi szentmisét követően a fekvőbetegek szobáiba is bevitték az ereklyetartót, így az otthon minden lakójának alkalma nyílt arra, hogy megérintse, imádkozhattak és kifejezhették tiszteletüket az Árpád-házi szent relikviája előtt.

A szertartás során közreműködtek: Kóhr Balázs, Egeli József, Németh László és Vakon Zsolt atyák, a Szent Ferenc Alapítvány nagyváradi házának neveltjei, Gulyás Mónika és Perei Benita, az idősotthon munkatársai, valamint két anyaországi zenész: Kegye János pánsípművész és Balog „Szivacs” Jenő, a Mini együttes egykori tagja, aki jelenleg Las Vegasban él.

Balog „Szivacs” Jenő elmondta, hogy életében először járt Erdélyben, és felejthetetlen élményt jelentett számára a nagyváradi római katolikus székesegyházban tett látogatás, valamint az idősotthonbeli ünnepség, mely során igazán átérezhette a Szent Erzsébet-i lelkületet.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria