Szent Gergely-napi örmény zarándoklat Szamosújváron

Külhoni – 2014. július 11., péntek | 13:33

Világosító Szent Gergelynek, az örmények legnagyobb szentjének napján, július 5-én népes székelyudvarhelyi csoport vett részt a szamosújvári örmény katolikus székesegyházban tartott búcsún – tájékoztat a romkat.ro.

„Világosító Szent Gergely püspök vallásos befolyása következtében, Tridát örmény király parancsára Kr. u. 301-ben az örmény nép a világon elsőként vette fel a kereszténységet, és Örményország lett a világ első keresztény állama – mondta el az Udvarhelyi Híradónak a Székelyudvarhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület elnöke, Szálasy Ferenc. – Az erdélyi örmények számára ez az ünnep érzelmileg éppen olyan nagy jelentőséggel bír, mint a magyarságnak a csíksomlyói pünkösdi búcsú. Az ünnepségen több mint ezer örmény, illetve örmény származású magyar és román vett részt az egész országból és annak határain túlról is.”

A főcelebráns, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek egyben a Romániai Örmény Katolikus Ordináriátus kormányzója is. Számos egyházi és világi méltóság tisztelte meg jelenlétével a zarándoklatot: köztük Kovács Sándor kanonok, a kolozs–dobokai kerület főesperese; Hamlet Gasparian bukaresti örmény nagykövet, a Budapesti Erdélyi Örmény Gyökerek Egyesületének elnöke, Issekutz Sarolta; Varujan Pambucian szenátor, a romániai örmények (UAR) szövetségének főtitkára.

Az 1780-ban a szamosújvári gazdag örmények által építtetett katedrálisban, amely a világon a legnagyobb örmény templom, a szentmisét együtt mutatta be a főpásztor a szamosújvári örmény katolikus vikáriussal, Szakács Endrével és számos paptárssal.

A zarándokok megcsodálhatták a valóságos kincstárként szemlélhető istenházát. Legértékesebb berendezési tárgya a grandiózus Rubens-festmény, Krisztus levétele a keresztről, amelyet Ferenc József császár ajándékozott a szamosújvári örményeknek.

Magyar Kurír